Izraelben megtorpant a járvány visszaszorulása

Megtorpant a koronavírus-járvány visszaszorulása Izraelben, növekedett a fertőzöttek aránya az elvégzett teszteknél – jelentette a 12-es kereskedelmi tévé hétfőn.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint 3,1 százalékra emelkedett a tesztelésnél a fertőzöttek aránya a néhány nappal korábbi két százalék körüliről, ami a szakemberek szerint a járvány visszavonulásának megtorpanását jelzi, és megakadályozhatja a szeptember közepén bevezetett országos zárlat enyhítésének következő lépéseit.

A növekedést a zárlat feloldásának első intézkedései, az óvodák és az ügyfeleket nem fogadó munkahelyek megnyitása okozhatta, valamint a tiltott gyülekezések, a tilalom ellenére megrendezett tömeges esküvők, elsősorban az arab közösségekben, valamint a tömeges imádkozások az ultraortodox intézményekben.

A tévé jelentése szerint pénteken Jeruzsálem óvárosában, a Templom-hegyen lévő Al-Aksza mecsetnél mintegy 12 ezer muzulmán hívő gyűlt össze és imádkozott Mohamed próféta születésének ünnepén, majd tüntetett Emmanuel Macron francia elnök ellen a Mohamed-karikatúrák miatt, noha a gyülekezési tilalom belső terekben tíz, a szabad ég alatt pedig csak húsz ember csoportosulását engedélyezi.

A járványügyi illetékesek szerint jelentős növekedés várható a következő napokban, hetekben Kelet-Jeruzsálemben a fertőzöttek számában a főként maszkok nélkül összegyűlt emberek hatalmas tömege miatt.

A koronavírus-kabinet hétfőn a bírságok több mint duplájára emeléséről határozott a járványügyi előírásokat tömegesen megszegők ellen, de ezt a változtatást még el kell fogadtatni a törvényhozásban is, és az ultraortodox pártok bejelentették, hogy nem fogják megszavazni az indítványt.

A kabinet javaslata szerint az eddigi ötezer sékelről húszezerre (közel félmillió forintról kétmillióra) emelik a törvénytelenül megnyitott iskolák büntetését, és ugyanez lesz érvényes az illegális tömeges esküvőkre is. A szabályozások ellenére kinyitó boltok pedig ötezer helyett tízezer sékeles (közel félmillió forint helyett egymillió forintos) bírsággal számolhatnának ezentúl, ha a javaslat többséget szerez a törvényhozásban.

A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig 315 237-en fertőződtek meg igazoltan a koronavírussal. Jelenleg 9797 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja.

A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19-betegségben február óta 2569-en haltak meg Izraelben, jelenleg 689 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 394-en súlyos állapotban vannak, 172 embert lélegeztetőgépre kellett tenni.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.