Az elmúlt hónapokban a nemzetközi sajtó az amerikai közvetítéssel tető alá hozott arab országok Izraellel való normalizációjától-békekötéseitől hangos.
Nem kérdés, hogy az Oslo óta jegelt tárgyalások és folyamatok újraindítása fontos lépés a térség stabilitása szempontjából, és komoly gazdasági és társadalmi hatása is van. Elsődleges haszna származik belőle a több ügyben is megvádolt Netanjahunak, és a mára már biztosan megbukott Trump is saját politikai céljaira akarta felhasználni. Nem szabad elhallgatni, hogy mi a béke ára.
Az Emírségekkel megkötött szerződés értelmében már vízum nélkül utazhatunk Dubaiba, több bank és pénzügyi-befektetési tanácsadó is hirdeti üzleti szolgáltatásait izraelieknek a frissen megnyílt piacra. A záradék, amely a szerződéskötés után derült ki a nyilvánvaló örömbe némi keserűséget csepegtetett.
A szerződés valójában nem tűnik másnak, mint egy fegyverkereskedelmi egyezménynek, amelynek fő feltétele az Izraellel való kapcsolatok normalizálása. Az Emírségek számára a szerződés ugyanis F35-ösök és modern hadászati drónok megvásárlásának adott zöld lámpát, amely az amerikai hadiipar számára jelentős és nagy értékű megrendelés. Jó-e, hogy Izrael elveszítheti katonai fölényét a még mindig többségében ellenséges közegben? Mennyire szolgálja ez a kitétel a térség stabilitását?
Szudán esetében már meg is akadtak a tárgyalások, hiszen a hosszú évtizedek óta polgárháborús ország azt szabta feltételül, hogy kerüljön le a terrorizmust támogató országok listájáról. Ugyanakkor az Izraelben élő szudáni menekültek státusza is kérdésessé vált – egy baráti országból érkezettek nem kaphatnak menekültstátuszt, Izrael törvényei szerint pedig a „zsidó állam” csak és kizárólag zsidó származású bevándorlókat fogad. A legutóbbi – ismét puccsal történt – szudáni kormányváltás nem sok jót ígér a hazatérő, többségében darfúri menekülteknek. Vajon mennyire szolgálja ez a kitétel a térség stabilitását?
A napokban Marokkóval kötött szerződés nemcsak a marokkói származású zsidóknak ad lehetőséget, hogy felkereshessék a családjaik által egykor elhagyott helyeket (mellesleg ezt már évek óta megtehették), hanem Marokkó is nyer az ügyleten, mégpedig nem is keveset: az1975 óta megszállt Nyugat-Szahara Marokkó részeként elismerését tette az Izraellel kötött béke feltételévé, ahol a lakosság jelentős része miután elmenekült a polgárháború elől, a mai napig menekülttáborokban él. Az országot fal választja ketté. Vajon mennyire szolgálja ez a kitétel a térség stabilitását?
képipari szakmunkás, gasztrogeek, a diétázás fedett-pályás bajnoka, örök ulpanista, az Izraelinfo fotó- és gasztro rovatának vezetője, a Shomrim és a Haaretz fotóriportere
