Aki ironikus, szatirikus, vicces írásművet kíván alkotni, több tucat, több száz vagy több ezer szót, mondatot rak egymás mellé, aztán csiszolja, faragja, szerkeszti a szöveget, arra törekedve, hogy a poén, az istenadta POÉN minél nagyobbat szóljon… Nem könnyű munka ez, mégis úgy vélem, hogy szavakkal felépíteni írásművet talán könnyebb, mint a humort, az iróniát grafikusan megjeleníteni.
A valódi és tehetséges karikaturista az, aki nem pár mondatos, néhány soros vicchez, poénhoz rajzol figurá(ka)t, jelenetet – vagyis illusztrációt –, hanem magával a rajzzal „meséli el” a poént.
A címben megjelenő DOSH (דוש) annak az izraeli karikaturistának a szignója, aki 1921-ben Budapesten látta meg a napvilágot Goldberger Károly néven. Aztán Gárdos lett a családneve. Budapest egyik legnevesebb aukciósházának művészlistája szerint ő Gárdos Károly „grafikus, karikaturista, 1948 óta Izraelben működő magyar származású művész”. A Gardos, Kariel, DOSH nevek is szerepelnek e listában. A Magyar karikaturisták adat- és szignótára című lexikonban olvasható a karikaturistáról szócikk, és a szignótárban a Gardos Kariel név fölött látható a szignója is.
Huszonévesen szülőhazájától mellőzést, üldöztetést, sárga karszalagos bori munkaszolgálatot kapott, valamint a családtagjai megsemmisítését. Túlélőként a szegedi egyetem bölcsészhallgatója, a Népszava munkatársa, majd 1946-ban Kariel Gardoshként a párizsi Sorbonne diákja lett.
1948-ban érkezett az ősi-új országba, az Izraeli Állam születésének évében lett annak állampolgára.
Szrulik – Izrael szimbóluma
Néhány tudálékos ítész szerint a nyelvtudás hiánya miatt, írás helyett választotta a rajzolást. De jól tette! Kortársaival, a szintén magyar eredetű újságírókkal – Tomi Lapid, Ephraim Kishon – és Zeev (Farkas) karikaturistával együtt elismert gondolkodói, kritikusai, stílusteremtői lettek az izraeli újjászületésnek. Műveikben nemcsak bemutatták koruk Izraelét – az ország történelmének rendkívüli időszakát az államalapítás és a háborúk nehézségeit követő erős, büszke nemzet kialakulásáig –, de személyük, alkotásuk maga képviselte Izraelt, az izraeli identitást – otthon és külföldön egyaránt elismerve.
DOSH alkotott az 1950-es években egy olyan rajzfigurát, aki – igen, aki! – Izrael szimbóluma lett. E figura neve Szrulik – aki évtizedeken keresztül naponta szerepelt a legnagyobb napilap, a Maariv karikatúrarovatában, izraeli termékek és cégek (El Al, Oszem kávé) hirdetésein, állami rendezvények és intézmények emblémájaként.
Nekem legjobban a lezser keki egyenrucit, Izrael-kék színű kalapot, bakancsot viselő, fülig érő szájjal, hamiskásan vigyori, dugóhúzós hajfürttel ékeskedő szabre tetszik.
Egy másik Szrulik, a sortot, pacskert viselő, hintalovon (!) a béke felé „vágtázó” alak igazolja a bevezető mondatomat is: néhány vonallal is lehet fontos, összetett üzeneteket közölni…
Másik nagy kedvencem a zsidóság sorsát és abban Izrael helyét egyetlen karikatúrában összefoglaló, menóra-fát támasztó Szrulik.
Szrulik és az angol királynő?
Nem sok karikaturistából lett diplomata. Gardosból az lett, hazája kulturális attaséjaként dolgozott Londonban az 1980-as években.
Játsszunk el a gondolattal: vajon mit szólt ehhez Szrulik, mit üzenhetett brit szimbólumtársának, a jól megtermett John Bullnak? Vajon utalt rá a királynő a diplomata fogadásakor, hogy az ő birodalmának a jelképe John Bull, mire a rajzolóból lett attasé mosolyogva, de kellő tisztelettel válaszolt: „Felség, szabadjon megjegyeznem, hogy én pedig a megbízatásom előtt az Izrael jelképévé vált, Szrulik névre hallgató figura apukája vagyok…”?
Szrulik apja számos elismerést kapott: Herzl-, Nordau-, Zsabotinszki-, Szokolov-díjat.
Aki többre is kíváncsi, nézegesse a srulik.co.il weboldalt, és keresse a rajzokat a holoni karikatúramúzeumban.
