Ne dicsekedjünk az oltással!

A Maccabi betegbiztosító pénztár egyik oltási központja - Fotó: Fenyves Gabriella / Izraelinfo

Tegnapi cikkünkkel dicsekedtünk, hogy Izrael világelső lett kiválóan szervezett oltási kampányával, ma egy újabb beoltott véleményét mutatjuk be, aki szerint csendesebben kellene ünnepelni. Várjuk kedves olvasóink véleményét a kérdésről.

Ma reggeli biciklizés közben megfogalmazódott gondolataim:

Már napok óta foglalkoztat a közösségi médiában megjelent felhajtás az izraeli Covid elleni oltásokról. Ne értsenek félre, én is azon szerencsések köze tartozom, akiknek sikerült beoltatniuk magukat. De oltásom után a pillanatnyi örömömet azonnal bűntudat követte, hiszen egyértelmű, hogy nemcsak én, de minden embertársam szeretné védettnek érezni magát. Igaz, koromnak és foglalkozásomnak köszönhetően olyan kategóriába kerültem, hogy megkaphattam az oltást, de tudom, hogy nagyon sok ugyanilyen vagy rosszabb helyzetben lévő ember különböző okok miatt még nem juthatott hozzá.

Azonnal Erdélyben élő idős szüleimre gondoltam, külföldön elő szeretteimre, barátaimra, ismerőseimre. Mi, szerencsénkre, egy olyan országban élünk, ahol valahogy sikerült az oltási kampányt előre hozni. Le a kalappal azok előtt, akik ezt lehetővé tették! Persze ezen a téren is ellentmondásokba ütköztem, hiszen pont ez az adminisztráció tette lehetővé, hogy a világon elsők között lépjünk ki ebből a rémes krízisből, melyet már évek óta szapulunk és szeretnénk elmozdítani a vezető pozíciókból. Az én személyes álláspontomban nincs emiatt változás.

Már napok óta látom a közösségi médiákban a sok fényképet, olvasom a rengeteg élménybeszámolót, amit a „szerencsés” Covid beoltottak írnak, és nem tudok napirendre térni felettük. Tapintatlanságnak és fölöslegesnek tartom a sok dicsekedést, hiszen, mint írtam, nem mindenki kaphatta meg a védettséget, és mindenki szeretné ezt szerte a világon. Csak annyit értünk el, hogy újra magunkra zúdítottuk a világ ellenszenvét, hiszen teljesen jogosan mondhatják, hogy bezzeg nekünk miért jár ez elsőként, és nekik nem?

Arról persze senki sem tesz említést, hogy Izrael dupla, vagy háromszoros árat fizet az oltásokért más országokhoz képest, azért, hogy elsők között kaphassa meg a vakcinát. Ez már senkit sem érdekel. A kár már megtörtént, nem lehet helyrehozni.

Véleményem szerint sokkal jobban jártunk volna, ha szerényen és csendben viselkedünk. Örüljünk annak, hogy egy lépéssel előbbre tartunk a normális élet felé, nemsokára meglátogathatjuk külföldön élő szeretteinket, és nyugodtan megölelhetjük őket.

Jó egészséget kívánok mindenkinek!

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.