Az olajbogyó fogyasztásának eddigi legrégebbi nyomait találták meg Haifán

Egy tenyérnyi ősi olajbogyó - Fotó: Ehud Galili / Haifai Egyetem

A haifai tengerpartnál, a Karmel-hegy lejtőihez közel, egy elárasztott kőrézkori lelőhelyen bukkantak az olajbogyók emberi élelemmé változtatásának legkorábbi, 6600 éves bizonyítékaira – jelentette a Kolbo című haifai helyi lap kedden.  

A Haifai Egyetem, a Technion, a tel-avivi egyetem, a jeruzsálemi Héber Egyetem, a Vulkani Intézet és más kutatóintézetek kutatói erről írt közös tanulmányukat a Scientific Reports című tudományos folyóiratban jelentették meg.

Ez az időpont mintegy 4000 évvel korábbi az eddig megtalált, hasonló leletek koránál. “A felfedezés teljessé teszi számunkra az olajfa felhasználásának folyamatát – kezdve a fa fűtésre hasznosításától, folytatva mintegy 7000 évvel ezelőtt az olajtermelésen át, egészen a mi eredményeinkig, amikor az olívabogyót már ételként fogyasztották” – nyilatkozta a lapnak a kutatást vezető Ehud Galili, a Haifai Egyetem Zinman Régészeti Intézetének tudósa.

Az olajbogyó a mediterrán gazdaság alapvető eleme. A régészeti leletek és az írásos dokumentumok azt mutatják, hogy az ókorban az olívaolajat elterjedten használták élelmiszerként, világításra, kultikus célból, higiéniai és kozmetikai okokból, de az olajbogyó fogyasztásának kezdete továbbra is rejtély.

Eddig az olajbogyó-evés kezdetét Európában az i.e. első évezred közepére, Egyiptomban pedig Nagy Sándor hódítása utáni korra gondolták, de az első erről szóló bizonyítékok az i.sz. első évezred első feléből származnak.

A középső rézkőkorszakból származó lelőhely jelenleg mintegy 120 méterre a tenger belseje felé található Haifa déli tengerpartjától délre, a víz alatt legfeljebb 4 méter mélységben. Ez a terület akkoriban, 6600 évvel ezelőtt a szárazföldön volt.

A becslések szerint abban az időben a tengerszint a mainál körülbelül három méterrel alacsonyabb volt, és a partvonal körülbelül 300-200 méterre volt mai helyétől, így az “ásatási” helyszín az ősi partvonal közelében lehetett.

Haifa partjainál találták az ősi olajbogyókat, amelyekről úgy vélik, hogy mintegy 6 600 évesek – Fotó: Haifai Egyetem

Lakóhelyeket nem találtak, hanem 1,5 méter átmérőjű, odahordott kövekből kialakított kerek építményeket, amelyek a kutatók szerint kutakként vagy tároló gödrökként szolgáltak. A lakóépületek hiányából arra következtettek, hogy egy ősi élelmiszergyártó ipartelepre bukkanhattak.

A víz alatti felméréseken két ovális kőszerkezetet találtak, amelyekben több ezer vízzel telítődött olíva-bogyó volt, többségük ép, kiváló állapotban. Azonnal megértették a szakemberek, hogy ezen a helyen nem olívaolajat állítottak elő, mert épen maradtak a magok, amelyek az olaj préselésekor összetörnek, és mert a helyszín sem alkalmas az olajgyártásra: a tengerparti magas páratartalomban nem tudták volna tárolni a bogyókat, amelyek hamar megpenészedtek volna.

A tenger közelsége viszont hozzáférést biztosíthat az olajbogyó pácolásához szükséges tengervízhez és a tengeri sóhoz. A kutatók együtt kísérleteztek a Technion élelmiszer-kutatási laboratóriumával, és sikerült olajbogyót pácolniuk tengervízben.

“A felfedezett lelőhelyen keserűsége enyhítésére többször átmoshatták tengervízzel, majd tengervízbe áztathatták, és végül tengeri sóval tartósíthatták az olajbogyókat” – vélekedett Ajelet Fisman, a Technion professzora.

Olajbogyók a tenger alatt – Fotó: Haifai Egyetem

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.