Nemzeti dal és töltött káposzta. Nagymamával zoom beszélgetés, LGT-re könnyezés, balatoni lángos illata. Hogyan őrizzük meg emlékeinket, identitásunkat, anyanyelvünket? És ami még fontosabb, hogyan tudjuk ezt továbbadni, átörökíteni gyermekeinknek? A tel-avivi Efraim Kishon Magyar Oktatási Központ ezt a feladatot tűzte ki céljául. Judit Westtel, a központ elnökével és vezetőjével beszélgettünk. 

Az Efraim Kishon Magyar Oktatási Központ hivatása a magyar nyelv, kultúra és hagyományok megismertetése, megőrzése és népszerűsítése Izraelben. Egy nonprofit alapítványról van szó, amely jelenleg Tel Avivban működtet magyar iskolát és óvodát, valamint felnőttképzéssel is foglalkozik. 

Bemutatnád a Központ történetét röviden? Mikor és hol kezdődött, s mik voltak az első elképzelések?

A központ 2015-ben lett bejegyezve, mint alapítvány. Az alapítótagok között volt Füri Szilvia több szülővel egyetemben, aki a jelenlegi alelnökünk most is. Ekkor még egy vegyes életkorú óvodai és iskolai csoport létezett. 2018-ban kértek meg, hogy vegyem át a Központ vezetését.

Milyen életkorú gyerekek látogatják az óvodai, illetve iskolai foglalkozásokat, milyen tevékenységek zajlanak, és hogyan sikerült megbirkózni a koronavírus miatti bizonytalansággal?

Az óvodában 3–5 éves korig, az iskolában pedig 6–14 éves korig várjuk szeretettel a gyerekeket. Természetesen az oktatás magyar nyelven zajlik, de igyekszünk hangsúlyt fektetni a hagyományostól eltérő tanítási formára. Mivel a találkozások kéthetente, péntekenként történnek, tehát nem mindennapos találkozásokról van szó, fontos, hogy a gyerekek jókedvvel, lelkesen jöjjenek, és játékos formában sajátítsák el a tudnivalókat. 

Az óvodai foglalkozásokat Mayer Krisztina vezeti. A foglalkozás első részében egy megadott témakörön belül új dolgokat tanulnak a gyerekek. Most például a különböző évszakok vannak terítéken. Mondókák, dalok, játékok, népi körjátékok segítségével bővítik nyelvi tudásukat. A foglalkozás második fele általában valamilyen interaktív, vagy mozgásos játékot foglal magába.

Az iskolai foglalkozások felelőse Bilgory-Fazakas Orsolya. Fő célja a magyar, mint származási nyelv átadása és megőrzése, főként kommunikáció-alapú tanítása; a magyar hagyományok és tradíciók ápolása, és nem utolsó sorban a közösségteremtés. A foglalkozás első felében narratív készség- és szókincsfejlesztés zajlik, majd olvasás- és írástanítás a második részben. Továbbá az éppen aktuális ünnepekhez kapcsolódó hagyományokkal is megismerkednek a kisdiákok a találkozókon.

Az ifjúsági csoport viszonylag még új Mayer Krisztina, Dürr Fruzsina és Grünhut Éva vezetésével. A cél, hogy minél több serdülőkorú, 12-16 éves fiatalt sikerüljön egy fiatalos, vidám, kreatív csoportba tömöríteni. Nemcsak a magyar gyökerekhez szeretnénk őket közelebb hozni, illetve az izraeli-magyar örökség megismeréséhez, de egy biztonságos közeg létrehozása is a cél, ahol szabadon kifejezhetik önmagukat, és megoszthatják mindennapos élményeiket is. A foglalkozások ingyenesek, s a pénteki Tel-Aviv forgatagában zajlanak.

A koronavírus minket is, mint minden oktatási intézményt, új kihívás elé állított. De hogy a kapcsolatok és a megkezdett munka ne szakadjon meg, mi is a zoom adta lehetőséget választottuk. Ez nem is bizonyult olyan rossznak, mivel vannak távolban élő tagjaink is, Eilaton vagy akár Magyarországon, így ők is aktívak tudtak maradni.

Az óvodai és iskolai foglalkozásokon túl egyéb feladatokat is kitűzött maga elé a Központ. Melyek ezek, és hogy sikerül őket megvalósítani?

Valóban, a gyermekeken és fiatalkorúakon kívül felnőttoktatással is foglalkozunk. Nagyon sok segítséget kapunk magyar alapítványoktól, így például a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-től, valamint a Kőrösi Csoma Sándor programtól. Ezalatt nem csak anyagi támogatást kell érteni, hanem szakmait is: minden évben egy ösztöndíjast küldenek hozzánk. Így érkezett Izraelbe Kormos Boglárka, aki sajnos most a korona-helyzet miatt nem lehet itt, de továbbra is aktív tagja a Központnak. Az ő segítségével indult el nyelvoktatás felnőtteknek, azóta már három főre emelkedett nyelvtanáraink száma. Nagyon érdekes, hogy a résztvevők pusztán 30 százaléka tanul magyarul nyelvvizsga céljából, a többiek érzelmi kötődés miatt szeretnék elsajátítani a nyelvet. Pillanatnyilag öt kurzus is zajlik, egy-egy tanfolyam 15 órából áll, és annak elvégzése után lehet a következő szintre lépni. Hogy a nyelvtanuláson kívül többről is van szó, mégpedig közösséghez való tartozásról, az abban is megmutatkozik, hogy a 2018 októberében indult kurzus tanulói a mai napig részt vesznek a nyelvoktatásban.

Milyen jövőbeli tervek szerepelnek az Efraim Kishon Központ listáján?

Szeretnénk tovább fejleszteni és nagyobb hangsúlyt fektetni a kulturális eseményekre. A már megtartott zoom-eseményeken kívül újabb és érdekes témák feldolgozása a cél. Szerveztünk zoom előadást szülőknek a kétnyelvűségről, magyar származású érdeklődőknek könyvbemutatókat. Szeretnénk a Moadon nevű kulturális klubbal szorosabbra fűzni a kapcsolatot, magyar nyelvű előadások, programok szervezésével foglalkozni, illetve héber nyelvű programokban is gondolkodunk, a magyar származású, de a magyar nyelvet nem beszélő érdeklődőknek.

Áprilisban új iskolát és óvodát nyitunk Jeruzsálemben. Szeptemberben szervezzük az első ifjúsági tábort, ennek témája a magyar történelem és hagyományok köré épül.

Hogyan találják meg az érdeklődök az Efraim Kishon Központot, és kiket vártok?

Először is minden korosztályt nagy-nagy szeretettel várunk! Szeretnénk bővíteni az iskolát, óvodát és a serdülőkorúak csoportját. Ahogy említettem, minden második pénteken 2-től 4-ig vannak a találkozók Tel-Avivban. Áprilistól szeretnénk új tagozatot nyitni Jeruzsálemben is, úgyhogy várjuk az ottani és környékbeli jelentkezőket. A felnőttoktatás is nyitva tartja kapuit a nyelvtanulók előtt. Várjuk önkéntesek jelentkezését, hogy segítségükkel kibővítsük tevékenységi köreinket.

Elérhetőségeink természetesen a honlapunkon: https://amutahungarit.wixsite.com/efraimkishonkozpont, valamint emailben az amuta.hungarit@gmail.com email címen. A központnak saját Facebook oldala van: https://www.facebook.com/izraeli.magyar.iskola.ovoda

A csapatunk nagyon elszánt és lelkes, hiszünk a Központ tevékenységének jelentőségében, úgyhogy reméljük, hogy a jövőben minél többüknek tudunk emlékezetes programokat és eseményeket nyújtani!


A képeket Mayer Krisztina és Bilgory Fazakas Orsolya készítették

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.