Nicht vor dem Kind!

Volt egyszer egy nyelv, melyet az emberek évszázadokig beszéltek. Aztán vihar jött, és kitépte az emberi kultúra talajából. Ez a jiddis nyelv. Az Új Kelet egykori főszerkesztője, Schön Dezső tollából 1942-ben jelent meg róla Kolozsváron egy könyv, a Tízmillió zsidó nyelve.

A jiddist beszélők számára a mámelósn (anyanyelv) bensőséges szeretet tárgya. A jiddis nyelv, évszázadokon  át fejlődött kultúrájával, beszélőivel együtt nagyrészt elpusztult. Ma már csak százezrekben lehet mérni a jiddisül beszélők számát, főként az askenázi chárédi törzs körében.

A folytatás sem volt sokkal jobb. A maradék túlélő nyelvét, kultúráját Izrael nem nagyon kedvelte. Ahol csak lehetett, korlátozták használatát. Pedig ez a nyelv Európában nagyon nagy értékeket halmozott fel. Kevesen tudják, hogy a talmudi és az azt követő gáoni korokból (6–11. század) sok tanulmány kizárólag későbbi jiddis lejegyzésben létezik.

Jiddis iratokban maradt fenn, miképpen tartották a Tórában szereplő ünnepeket a bibliai időkben, aztán a Talmud, a Gáonok, a Mefársim, a Midrás korszakainak során mit és hol változtattak meg, majd hogyan jutottunk el az ünnepek megülésének a mai formájához.

Vegyünk egy példát: a Jom Kipurt. Ma ezt a Kol Nidrével kezdjük, a legszentebb nap első szertartásával. Egy szó sincs benne Istenről. Nem is ima, hanem fogadalmak, eskük semmisségének a kinyilvánítása.

Vajon mi ebben a szentség? Látszólag éppen az ellenkezője: mindaz, amit mondtam, amit ígértem, amire megesküdtem – mostantól érvénytelen. Márpedig egy civilizált társadalomban a kimondott szó olyan értékű, mint egy írott szerződés! 

Hány pogrom ürügyéül szolgált, hogy bármire is esküdtek meg a zsidók, azon a bizonyos napon érvénytelenítik azt. Pedig a bevezető szavak csak arról beszélnek: szabad imádkozni a Törvényt áthágó bűnösökkel – mármint azokkal, akik kényszer hatása alatt hagyták el a zsidóságot. Ez nem az embereknek adott szó vagy emberekkel kötött szerződés felmondása, hanem az Istennek tett esküvésé, hogy nem imádkozunk együtt az istentagadókkal. Ennek sincs nyoma a Tórában. (Hol volt még akkor inkvizíció, áttérés?)

És a böjt? Arról a következőt olvassuk: „…a hetedik hónap (Tisré) tizedikén van az engesztelés napja, szent gyülekezés legyen ez nektek és sanyargassátok lelketeket; és mutassatok be tűzáldozatot az Örökkévalónak.” (Mózes 3. könyve, 23:27). Sem itt, sem az engesztelésnapi áldozatok felsorolásában (Mózes 4. könyve, 29:7-11) nem esik szó böjtről. 

Milyen volt az ókori Izraelben Jom Kipur napja?

A fiatalok tömegével vonultak a szőlőskertekbe. A lányok kellették magukat a fiúknak: „Ha engem veszel feleségül, Tálmid-cháchám fiúkat fogok szülni. Az én őseim mind Izrael bölcsei voltak.” Ha a lány családja nem tudott felmutatni ilyen pedigrét, akkor így kínálkoztak a legényeknek: „Ha engem veszel el, egész életedben nem lesz semmi gondod, mert mi nagyon gazdagok vagyunk!” A mai szertartás és böjt szokása nem régebbi, mint 1400 éves.

A Ros hásáná sem volt „újév”. „A hetedik hónapban, a hónap elsején pihenőnapotok legyen, szent összegyülekezés emlékeztető kürtöléssel. Ne végezzetek semmilyen, foglalkozáshoz tartozó munkát, hanem mutassatok be tűzáldozatot az Örökkévalónak.” (Mózes 3. könyve, 23:24-32). A hetedik hónap első napja a „kürtzengés napja” volt. A Ros hásáná, az „újév” fogalmát évszázadokkal később, Babilóniában vezették be a bölcsek. 

A három zarándokünnep – Peszách, Sávuot, Szukot – eredeti, népi öröm és hálaadás jellege jórészt elveszett. Később pótolták egy kialakított szellemiséggel.

A ma ismert szertartásrend hosszú fejlődés eredménye. A változások oka: a jeruzsálemi Templom lerombolása.

Az évezredek során bekövetkezett változásokkal, okaival és körülményeivel részletesen foglalkozik a jiddis irodalom. Csak mi nem foglalkozunk sokat a jiddis irodalommal, ezért marad sötétben, ezért nem értünk sok fontos részletet, amit eleink 150-200 évvel ezelőtt is pontosan értettek és tudtak!

✲

Egyik interjúalanyom, a nemrégiben elhunyt Herman Kahan Máramarosszigeten született, a munkácsi jesivában tanult. Tökéletesen beszélt magyarul, de magát jiddis anyanyelvűnek tartotta. Megjárta Auschwitzot, népes családjából csak a nővére maradt életben, aki korábban Norvégiában ment férjhez. Ide költözött, és azzal kezdett foglalkozni, amit még otthon tanult: kötéssel. A harisnya- és pulóver-kötő fiúból milliomos kötöttárugyár-tulajdonos lett. 

Két fia és egy lánya van. A lány, Bente volt az, aki véletlenül hozzájutott a papa egy jiddis nyelvű dokumentumához, éspedig a munkácsi jesiva által kiállított oklevélhez.

Attól kezdve rávetette magát a jiddis nyelvre. Érettségi után elutazott Birobidzsánba, a szovjet zsidó autonóm területre. Bejárta az akkori keleti blokkot, felkutatott minden helyet, ahol a jiddis kultúra maradványai még éltek. Kilószám hozta haza a jiddis újságokat, könyveket, kiadványokat. Csomagjaiban a Sowietisch Heimland, a Birobidzsáner Stern, a Lengyelországban kiadott Volksstimme példányai voltak. 

✲

Az újjászületett zsidó állam, legalábbis első éveiben, túlságosan is féltékenyen őrizte a vele feltámadt ivrit nyelvet a jiddis ellenében. Még ma is alig lehet találni egy jó fordítót például J. L. Perec műveinek az ivrit fordítására. Él itt ugyan néhány százezer chárédi, ultraortodox. Ők őrzik és beszélik a jiddis nyelvet, de nem az irodalmát művelik, hanem a Talmudot. 

A történelmi Magyarországon is tömegek beszélték a jiddis nyelvet. Híres íróik is voltak, mint Holder József és Apsán Herzl. Schön Dezső, lapunk egykori főszerkesztője is jiddis lapszerkesztőként kezdte pályafutását. Naftali Krausz a héber Mááriv napilap mellett amerikai jiddis újságoknak is tudósítója volt. A helyes nyelvtant és stílust követő irodalmi kiadványok jobbára már csak Amerikában jelentek meg, mint a The Jewish Morning Journal (1971-ig) és a Forward (Forverts). 

A nyelv feltámadását azonban sejteti, hogy a Forward a mai napig megjelenik jiddisül. A mai izraeli jiddist lehet művelni Tel Aviv-i Beit Salom Alechem jiddis nyelvi központban és a Young Yiddish klubban, a Tahana merkazit Központi pályaudvar épületében, ahol jiddis könyvtár is van és füstös kocsma hangulat füst nélkül, valamint rendszeres jiddis koncertek és a járvány alatti online jelenlétük kitűnő, a YIVO intézet izraeli munkája is sok helyen olvasható az interneten és feltétlen ajánlom legalább a Facebook-on bekövetni a Yidlife Crisis-t azoknak, akik csiszolni szeretnék a jiddis tudásukat. Végül, de nem utolsósorban kiemelném Szabó Vera jiddisistát, aki jiddis nyelvű jógaórákat tart Jeruzsálemben.