Szerda este is intenzív rakétatüzet zúdított a Hamász Izraelre

Intenzív rakétatüzet zúdított a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet Izraelre szerda este – jelentette a 12-es kereskedelmi TV híradása.

Este ismét, már második napja rakétaesőt indítottak a Gázai övezetből Izrael felé. Tel-Avivban és környékén, az ország központi és déli részén megszólaltak a szirénák. A Hamász bejelentette, hogy 130 újabb rakétát indított útnak.

Az övezet melletti Szderótban eltalálták egy hatemeletes épület egyik ötödik emeleti lakását. A repeszek megsebesítettek hét embert, köztük egy hatéves gyereket életveszélyesen. Ebben a városban csak 15 másodpercük van a lakóknak arra, hogy védett helyre érjenek a légvédelmi jelzés megszólalása után.

Askelónban a tetőn keresztül csapódott be egy rakéta egy családi házba, ahol jelentős anyagi károkat okozott, de emberéletben nem esett kár, mert a lakók időben az óvóhelyre értek.

Előzőleg az izraeli légierő lerombolt egy sokemeletes épületet a  Gázai övezetben, amelyben különböző irodák voltak, köztük a Hamászé is. Az épületben tartózkodókat előzőleg figyelmeztették a készülő légicsapásra.

A zsidók és arabok által vegyesen lakott Lodban szerda estétől kijárási tilalom lépett életbe az előző napok zavargásai nyomán, jelentős biztonsági erőket vezényeltek a városba, és több mint húsz embert letartóztattak már néhány perccel a tilalom meghirdetett időpontja után, mert megszegték a rendelkezéseket.

A hatóságok bejelentették, hogy csütörtökön sem lesz tanítás az ország déli és középső részében. A hadsereg közölte, hogy katona volt a délelőtti halálos áldozat, akit egy terepjáróra kilőtt vállról indítható rakéta ölt meg. A katonai dzsip a Gázai övezet mellett, egy kibucban járőrözött.

Folyamatos tudósítás az eseményekről >>

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.