Yitzhak Herzogot választották Izrael Állam 11. elnökévé

II Herzog elnök: 87 képviselői szavazattal választották meg a volt minisztert az elnöki posztra, aki Rivlin helyére lép. Herzog apja volt a hatodik elnök, nagyapja pedig az országos főrabbi. Netanjahu gratulált: „Sok sikert kívánok neki.”

Jichák (Buzsi) Hercog volt munkapárti politikus lesz Izrael tizenegyedik államelnöke a hét év után leköszönő Reuven Rivlin utódja – jelentette az MTI.

Hercogra 87-en szavaztak a kneszet (izraeli parlament) választásra jogosult 120 képviselője közül, míg a másik induló, Mirjam Perec 26 voksot szerzett a honatyák körében. A 60 éves Hercog édesapja, Háim Hercog Izrael hatodik államfője volt 1983 és 1993 között. Nagyapja, Jichák HaLevi Hercog  1936-től 1959-ig Izrael askenázi főrabbija volt.

Hercog 2018 óta a Szohnut, az egész világ zsidó diaszpóráját összefogó ügynökség elnöke, de előtte 2013-tól a szociáldemokrata Munkapárt vezetője és kormányfőjelöltje, s a parlamenti ellenzék vezetője volt.

Megválasztása utáni első beszédében Hercog kijelentette, hogy hidakat akar építeni az izraeli társadalom csoportjai, valamint Izrael és a zsidó diaszpórák között, ösztönözni kívánja  a vállalkozói szellemet, küzdeni fog az antiszemitizmus és az Izraellel szembeni gyűlölet ellen, és mindent megtesz, hogy megőrizze az ország demokratikus alapjait.  

Izraelben az államelnök főként reprezentatív feladatokat lát el szertartásokon és ünnepségeken, de a parlamenti választások után ő nevezi meg és kéri fel kormányalakításra az általa koalíció megalakítására legesélyesebbnek ítélt jelöltet, és ő dönt a kegyelmi kérvényekről is.

A szavazáson alulmaradt jelölt, Mirjam Perec pedagógus, szinte mindenben Hercog ellentétét jelentette: ő lett volna az első női államfő, marokkói származású, azaz szefárd, szemben Hercog askenázi felmenőivel, vallásos életet él a ciszjordániai Givat Zeév telepen, miközben volt vetélytársa szekuláris.

A képviselők körében folytatott kampányában Perec az utóbbi években egymással kibékíthetetlennek tűnő táborokra szakadt izraeliek egységbe ötvözését ígérte. Az iskolaigazgató-tanárnő 2019-ben megkapta az Izrael-díjat életmű kategóriában, miután hat gyermekéből két katonafia esett el, az egyikük Libanonban, a másikuk a Gázai övezetben.

Az izraeli közrádió híradása szerint a szélsőségesen jobboldali Vallásos Cionisták nevű párt egységesen Perec támogatása mellett döntött, de a jobboldali pártok, s köztük a Benjámin Netanjahu vezette Likud is szabad szavazást engedélyezett képviselői számára a volt baloldali politikus-jelölttel kapcsolatban is.

Jichák Hercog július 9-én költözik át tel-avivi otthonából a jeruzsálemi elnöki rezidenciába, hogy megkezdje hétéves hivatali időszakát.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.