Nem állt ki izraeli riválisa ellen a dzsúdós, eltiltották

A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) eltiltotta az algériai Feti Nurint, aki nem akart kiállni izraeli riválisa ellen a tokiói olimpián.

Az IJF vasárnapi tájékoztatása szerint a harmincéves sportoló és edzője ellen eljárás indult, s ügyüket a fegyelmi bizottság tárgyalja.

A 73 kilogrammos Nurin hétfőn a szudáni Mohamed Abdalraszullal kezdett volna az ötkarikás játékokon, és győzelem esetén a 32 között az izraeli Tohar Butbul várt volna rá. A háromszoros Afrika-bajnok szombaton bejelentette, hogy visszalép az olimpiától, hogy ne kelljen megküzdenie Butbullal.

„Nem volt szerencsénk a sorsolásnál, és meghoztuk a megfelelő döntést” – közölte Nurin edzője, Amar Ben Jehlef.

Az Algériai Olimpiai Bizottság válaszul bejelentette, hogy mindkettőjüket hazaküldi Tokióból.

A dzsúdóban az iráni Szaid Mollaej hasonló esete a leghíresebb, aki a 2019-es tokiói világbajnokságon a 81 kilogrammosok között címvédőként indult. Családja fenyegetésével azonban arra kényszerítették, hogy lépjen vissza a negyeddöntőtől, hogy ne kerülhessen szembe az izraeli Szagi Mukival. Később a bronzmeccset is el kellett veszítenie, hogy a dobogón se állhasson együtt az izraelivel. Mollaej azóta elhagyta hazáját, és előbb menekültstátust kapott Németországban, majd felvette a mongol állampolgárságot.

Az IJF áprilisban felfüggesztette az iráni szövetség tagságát, ezért az ország cselgáncsozói nem indulhatnak a tokiói olimpián sem. A közel-keleti ország előzőleg megtiltotta sportolóinak, hogy izraeli ellenféllel mérkőzzenek.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.