Amikor nem történt semmi M-mel

Illusztráció: Salamon Sára

Az eredmény negatív. A negatív teszteredményt M titkolt felháborodással nyugtázta. A szkafanderes fiú nyilván nem tudja, hogyan kell mintát venni, vagy a teszt rossz. Illetve mindkettő fennáll.

Az olvasó hipochondernek gondolhatná hősünket. El kell ismernünk, M mindig felkészülten látogatott el orvosaihoz. Ott kínos kérdéseket tett fel, összefüggéseket keresett, latin szavakat használt. Mindezt az orvosok egy része közönnyel fogadta. Egyszer műtét közben azért óvatosan megkérdezték tőle, hogy szakmabeli-e. M kísértést érzett, hogy igennel válaszoljon, de végül ipari kémnek adta ki magát. Az is elég zavarba ejtőnek bizonyult. M a zavarba ejtés nagymestere volt.

Nos hát, a negatív eredménnyel a kezében M igazán nem tudta, mitévő legyen. Tünetei továbbra is fennálltak, de hogy azok minek a tünetei lehettek, azt ő nem tudhatta. Mindenesetre lépten-nyomon mindent megszagolt, szaglásvesztését ellenőrizendő.

M-et nem hagyta nyugodni a dolog. Utánanézett mindenféle házi terápiának, sőt gyógyszernek, ha mégis a Covid tüneteit tapasztalná magán. Talált is egy ígéretes készítményt, amiről a leírásban azt olvasta, mellékhatásként „hirtelen futásnak eredés” jelentkezhet. Attól kezdve M mindig melegítőben és tornacipőben járt. Nem akarta, hogy az esetleges mellékhatás készületlenül érje.

- Hirdetés -

Felkészülni azonban mindenre nem lehet, váratlan fordulatként ugyanis M-et nagy hirtelenséggel oltásra hívták. Reggel volt, és M a szemerkélő esőben, szokásához híven, óvatosan méregette a sorban álló embereket. Nemcsak képzelte, legbelül érezte, hogy többségük nem a látszat ellenére unalmas. Rövid töprengés után arra jutott, hogy az unalmas emberek elszaporodásának csakis (vagy csak bizonyára?) evolúciós okai lehetnek. Amikor M ehhez a gondolathoz ért, azonnal tárcsázta B-t a városi könyvtár alagsorában. Tudta, hogy rá számíthat. B gyakran kisegítette őt a bajban.

Tudsz beszélni?

– Várj, kimegyek a folyosóra.

– Woody Allenre lenne szükségem – tért a lényegre M. M sohasem kertelt.

– Nem lehet, zárva vagyunk.

– Nagyon kell. Csak rád számíthatok.

– Az állásommal játszom. Járvány alatti illegális kölcsönzés.

– Csináld meg fiktív olvasójegyre!

– Biztosan találsz valakit, akinek van otthon valami.

– Nem jó. Könyvtári kell. Sokat használt, rongyos. Amin már sokan röhögtek. Az ott marad a lapokon!

– Megnézem, mit tehetek.

Woody Allen aztán kirángatta hősünket az unalmas emberek miatti fásultságból, de ez nem volt elég egy nagyobb nekirugaszkodáshoz.

Igazából ezért vállalta – viszonylag kevés mérlegelés után –, hogy részt vesz a szimpóziumon valami Hogyan-tegyük-jobbá-a-világot témában. Csak később, mikor utánaolvasott az eseménynek, akkor értette meg, hogy mi lesz ez az egész. Egészen belesápadt. A jelenlegi politikai helyzetben nyilvános helyen fog véleményt nyilvánítani társadalomtudományi kérdésekben? Mi van, ha a titkosrendőrség lefogja? Megfigyelés alá veszik?

A színpad szélére ült, közel a kijárathoz. A beszélgetés alatt végig könnyed vidámságot színlelt, kerülte a provokációt, udvariasan és mosolyogva válaszolt a kérdésekre, de néha elkomolyodott, mert valójában mindenhol Tökös Elhárító Kommandósokat vélt látni, akik bármikor leszedhetik.

Végül az est békésen záródott, a beszélgetés végén ezek a lázadó ifjak elismerték, hogy az egész felvázolt elmélet, amit a beszélgetés kiindulópontjaként felvezettek, csak utópia, majd elmentek sörözni. M ott állt a színpad mellett és nem tudta, mit csináljon. Belerángatták egy, az ő világán kívüli helyzetbe ezek a vadidegenek, akik egy másik korban születtek és összehasonlíthatatlanul könnyedebben vették az életet. Ráadásul most már azon is aggódhatott, hogy a neve felkerült a listára.

- Hirdetés -