“A mérgezettnél bűnösebb a mérgező”

Elor Azaria izraeli katonát, aki tavaly márciusban agyonlőtt egy már sebesült, magatehetetlenül fekvő palesztin késelő merénylőt Hebronban, bűnösnek mondta ki a bíróság. A vád: emberölés. Ítélet: másfél év börtön. Az Azaria által leadott halálos lövés elvben teljesen ellentétes az izraeli hadsereg fegyverhasználati szabályaival, amelyek tiltják a halálos erő alkalmazását olyanokkal szemben, akik nem jelentenek közvetlen életveszélyt, de az esetet mégis parázs viták övezik.

KONTRA “Sok terroristát megöltem, kár, hogy nem öltem meg többet. Aki kezet emel Izraelre, meg kell halnia.”
“Megölni kell őket, nem szabadon engedni.”
“A semlegesítésnek kivégzéssel kell végződnie.”
“A zsidókat megtámadóknak tilos életben maradniuk.”
“Minden merényletnek a terrorista helyszínen történő halálával kell végződnie.”
“Aki ártatlanokat bántalmaz, ítélete halál.”
“Aki kést vagy csavarhúzót vesz elő, agyon kell lőni.”
“Terroristákat nem semlegesítünk, hanem lelövünk.”

Ezek az idézetek mind az ország vezetőitől hangzottak el – aztán mikor a kamerák véletlenül felvettek egy leszámolást, arra kényszerültünk, hogy legyőzzük az ügy eltussolásának vágyát, és a vádlottak padjára ültessük a kiskatonát.

Mi, az izraeli társadalom hunytunk szemet afelett, ami Ciszjordániában történik, mi tettük lehetővé, hogy ilyen körülmények alakuljanak ki a megszállt területeken, és olyan helyre küldjük puskával a gyerekeinket, melyben lehetetlen helytállni.

Nem tudunk szembenézni azzal a szomorú ténnyel, hogy történelmi léptékű tévedésbe estünk, mikor a védelmi hadseregünket elnyomó rendőrséggé változtattuk. Nem akarjuk belátni, hogy nem szörnyek élnek a másik oldalon, csak emberek, akik élni szeretnének, mint mi.

Egy ezredes szerint “művészi szintre emeltük a megszállást, mi vagyunk a megszállás világbajnokai”. Tényleg művészi az, ahogy több millió embert tartunk ellenőrzés alatt, anélkül, hogy éreznénk ezt – mert a zöldvonalon belül prosperálunk. Ötven éve létezik az “ideiglenes” katonai kormányzás anélkül, hogy megváltoztatnánk az ország demokratikus jellegét.

Lehetetlen úgy megszállva tartani a területeket, hogy az törvényes legyen.

Azzal, hogy elkobozzuk a palesztinok magántulajdonát, mondván, hogy “úgysem jönnek vissza”, valójában elismerjük, hogy a megszállás nem teszi lehetővé, hogy továbbra is emberhez méltóan viselkedjünk, továbbra is a törvény keretein belül működjünk.

Hagyjuk, hogy elmosódjanak a határok a telepesek és a hadsereg között. A katonák Hebron királyának hívják a hangadó telepest, aki parancsokat osztogatott nekik a merénylet helyszínén.

Évek óta egyre nagyobb hadseregre gyakorolt befolyást engedünk a rabbiknak is, akik a palesztinokat Amáleknek állítják be és nemzeti bosszút hirdetnek ellenük.

Korábbi írásaink a témában:

• Több ezren tüntettek az Azaria-ügy nyomán a társadalom egységéért
• Hagai Ben-Ari egy hős. El-Azaria pont az ellenkezője
• A katonai bíróság ellen uszítókat tartóztattak le
• Bűnösnek találta a bíróság emberölésben a magatehetetlen palesztin késelőt agyonlövő izraeli katonát
• Ítélethirdetés az Azaria ügyben – percről percre
• Ki a bűnös? Elor Azaria megtöri a hallgatást?

Nyílt titok, hogy sok Azaria előzte meg a mi Azariánkat, akik hasonló dolgokat műveltek, miközben mi kiegyeztünk a több évtizedes gyakorlattal, szemet hunytunk, és mindent megtettünk azok eltussolására. A hadsereg ellenőrzését a BeTselem és a Sovrim stika kameráira bíztuk, de őket is üldözzük, sőt, most törvényi úton távolítjuk el a társadalom lelkiismeretét az iskolákból.

Hogyan várhatnánk el egy zöldfülű gyerektől, hogy különbséget tudjon tenni a jogos és jogellenes között, mikor nap mint nap ebben a törvénytelen valóságban szolgál.

Nem volna szabad a katonákat olyan eltorzult helyzetnek kitennünk, amiből képtelenség tisztán kikerülni, és közben elvárni tőlük, hogy erkölcsösen és humánusan cselekedjenek. Hamis az az állítás, hogy a megszálló katonáknak van választási lehetősége, és hogy különbséget tudnak tenni jó és rossz között.

Elor Azaria elveszett gyerekként mozgott a bíróságon, akinek fogalma sem volt, mi történik vele. Anyukája végig mögötte ült, és a fejét simogatta. Ki ad ilyen gyereknek puskát a kezébe, ki buzdítja, hogy embert öljön?

Elor Azariát arra tanították, hogy a katonai vezetés pusztán a politikai vezetés végrehajtó szárnya. És a politikai vezetés nagyon egyértelmű volt. Azaria csak azt csinálta, amire miniszterek, parlamenti képviselők és rendőrfőnökök nyíltan buzdították.

Elor csak a végrehajtó. Ő az a fegyver, amit ugyanazok tartottak kezükben, akik pontosan arra szólítottak fel, amit ő csinált. Természetesen ő a bűnös az emberölésben, hiszen ő húzta meg a ravaszt, de ugyanezek a szemforgató “vezetők” legalább annyira felelősek.

Hebront jelölték ki szolgálati helyeként, ahol a bibliai atyák jogán Izrael 200.000 palesztin létezését és szabadságát tartja zálogban egy maroknyi zsidó fanatikus érdekében (Hebron zsidó lakossága 500 fő). Ezzel világossá tették számára, hogy a palesztinok élete és jogai értéktelenek. Mire kellett volna következtetnie ebből a katonatársára támadó palesztin életére és jogaira vonatkozóan?

Azaria a megszállás áldozata, de ez nem menti fel a felelőssége alól. A gyerek szörnyű dolgot művelt, semmi kétség nincs a tényeket illetően. Bárhogy csűrjük-csavarjuk, egyértelmű, hogy a katona egy súlyosan sérült, tehetetlenül földön fekvőhöz ment, és közelről fejbe lőtte. Nem harc hevében, nem merénylet végrehajtása során, hanem hideg vérrel, jóval a merénylet után.

Sebesült ellenség lelövése háborús bűn. Ne csapjuk be magunkat, nincs háború háborús bűn nélkül. Maga a háború is bűn, és nem minden katona angyal.

Ugyanakkor hiba lenne az egész vádat egy katona fejére zúdítani, akit megmérgezett a környezet uszítása. A mérgezettnél nagyobb bűnös a mérgező. Bűnt követett el, nem lehet szó nélkül hagyni, de figyelembe kell venni az uszító környezet felelősségét.

Azaria helyett az államot, pontosabban magunkat kellene a vádlottak padjára ültetni, amiért ilyen vezetőket választunk magunknak.

Izrael ezekben a napokban igazság és hazugság, az értékek és anarchia közt vívódik. Azaria esete egy lakmuszpapír, amely megmutatja, milyen Izrael, mik az értékei, és hová tart.

PRO

Megjelent az Új Kelet újság 2017 január-februári számában.

 Loading ...

frankpeti

Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője