Ítélethirdetés az Azaria ügyben – percről percre

Azaria lövése - fotó: tvscreen

Emlékeztető: 2016 március 24-én Elor Azaria őrmester agyonlőtt egy már ártalmatlanná tett, a földön fekvő, palesztin késelő merénylőt. Az ügy nyomán Izrael két részre szakadt, az Azaria ártatlanságát és bűnösségét hangoztatók táborára.

12:38

Bűnös. Emberölés.

11:39

A tízes tévé szerint az emberölés irányába mutat az ítélet. Legutóbb 12 évvel ezelőtt ítéltek el izraeli katonát emberölésért. Ennek maximális büntetési tétele húsz év, de a szakértők szerint a szigorú ítélet ellenére alacsony büntetés várható.

11:32

Az izraeli tévék és a rádiók tíz óta folyamatosan híradót adnak, először elkezdték követni az ítélet felolvasását, de mióta kiderült, hogy hosszan, akár órákig tarthat az ítélethirdetés, stúdióbeszélgetésekkel és helyszíni tudósításokkal tarkítják a műsort.

11:20

Az izraeli ultrák is megjelentek a katonai bíróság épületénél, a Bétár Jeruzsálemnek szurkoló La Família tagjai is csatlakoztak az Azariát támogató csalódott tüntetőkhöz. A mintegy száz fős tömeg zászlókkal, kiabálva az Azrieli kereszteződéshez vonult, ahol elzárhatják Tel-Aviv forgalmát. A rendőrség velük szemben felállt, és elkezdték a hangadók kiemelését.

11:10

Már több mint egy órája tart az ítélethirdetés, amelyben a bírók eddig sorra megcáfolták a védelem összes állítását. Az elején nem hangzott el a felmentés, vagyis Azaria elítélése várható. Egyenlőre nem világos emberölésért vagy tiltott fegyverhasználatért, vagy a katonai szabályok megszegéséért, miféle paragrafus alapján ítélik el?

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.