Fotó: Forbát Dia

A nevemet hallom, hátranézek, semmi. Naponta ismétlődő jelenet, magyarázat nincs. A bokorból, a városrészünk két parkját összekötő kis utcában vagy a munkahelyi folyosón szólít valaki, nem zavar, hátranézni nem nagy ügy. A fejemben rendet vágni már inkább.

A korona alatt tartottam magamat a lelki egészség megőrzéséhez adott jótanácshoz: minden nap takaríts ki egy kis részt a lakásban, és minden nap rakj rendet valahol, fiókban, szekrényben, a szívedben. Egy évig csináltam, aztán a koronának és a nyugodt hétköznapoknak vége lett. A munkahelyre járás mellett a házimunka nem adja meg az örök körforgás békességét, ellenkezőleg, végtelen hosszútávfutássá válik, célegyenes és nyugvópont nélkül. „A gyerekeink szállodában laknak” –  mondom Drornak egyik nap. Rafi lassan nyolc éves már, ideje lenne őt is bevonnunk a házimunkába. Megfogadom, hogy a savuoti programunk a szekrények kipakolása és rendberakása lesz, na nem tikkun lel savuot, vagyis az éjjeli tanulás helyett, hanem nappal, amikor a gyerekek is munkára foghatók. Háromnapos szünet jön, ezért Rafival feltankolunk a könyvtárból, Dror pedig körbekérdezi az ismerős szülőket, hogy Jeruzsálemben maradnak-e az ünnepre. Az izraeli család-polipok ölelő csápjai mindig erősebbek nálunk, ezért nem látok sok esélyt, hogy Rafi iskolatársai harcra foghatók lesznek.

„Akkor szívjak vagy ne?” – lepem meg hétfőn a pszichológusomat a kérdéssel. Nem jellemző a részemről a kérdőmondatok használata a terápia során, engem is váratlanul ér, ahogy kicsúszik a számon a kérdés, amely alig kapcsolódik a korábban elhangzottakhoz. Joel ajánlatát, hogy szívjunk együtt, nem vettem komolyan a múlt héten, de úgy látszik, a szavai mély nyomot hagytak bennem. A szerdai edzés után a tudat elvesztéséről beszélgettünk, ami a pillanat törtrészéig edzés közben is megtörténhet, aztán a gondolatmenet természetes folytatása volt, hogy az alkoholról és a fűről beszélgessünk. Azóta azon gondolkozom, hogy ha én rengeteg munkával csak a fűvel előidézhető élmény tizedrészét izzadom ki magamból, és azt is csak a pillanat törtrészéig, akkor mit adhatna egy hosszú, zéró izommunkát igénylő trip. Dror amúgy is örökké azzal nyúz, hogy pihenjek többet. Talán fogok is, de jointtal a kezemben.  

A pszichológusom a delphoi jósda papnőjévé átlényegülve kétértelmű választ ad. „Minden mennyiségben van a pszichózist előidéző anyag, és vannak, akik egy alkalom után is válságba jutnak tőle, ezért inkább ne próbáld ki”, hoppá, a válság már itt van, ettől nem félek. A felgyorsuló gondolatok és összefonódó gondolattársítások viszont lázba hoznak, elképzelem, hogy a szer hatására felerősödő gondolataim zárt alakzatba állnak, mint a zászlófelvonáskor a katonák a Herzl-hegyen. Hát nem érdemes kipróbálni? „Ha mégis belevágnál, nagyon kis mennyiséget szívjál – folytatja a pszichóm –, szorongás ellen használják a szert, ami rövid távon neked is bejöhet, sőt, meg is nyugodhatsz tőle, hosszú távon viszont visszaüt.” Köszi. Az enyém a rövid táv, hosszútávra ott a küzdősport és a bicikli.

Vajon érdemes-e a kétséges haszonért orosz rulettezni, ez itt a kérdés. Mi a veszélyesebb? Túlhajtani magam a pillanatnyi élvezetért, vagy leülni a kanapéra és hátradőlni a párnán? Dror zárja rövidre a kérdést most is: „Ha úgyis a nehéz munkához vagy hozzászokva, valószínű, hogy csalódni fogsz a fűben, na meg úgyse dohányzol, ezért a hatás biztos elmaradna. Inkább egyél füves sütit.” Szuper, a sütit mindenki szereti, biztos Joel is. De hol vegyem meg a hozzávalókat? Lesz miről beszélgetni a következő edzés után.

Addig is itt a háromnapos szünet, pénteken nem megyek ki a lakásból, ami nagyon ritkán történik meg velem, quality time Rafival, ketten borítjuk ki a hálószobai nagyszekrény tartalmát az ágyra a szortírozáshoz.

Apukám két éve, május 25-én halt meg, gyertyát gyújtok neki, ami az eltűnt Suhajda Szilárdnak is szól, aki egyedül ment föl a hegyre. Önismereti munka a halálzónában, így kellene élnünk nekünk is, a halált a homloküregünkben tartva, ami után minden ráadás. Lélegezzünk mélyeket, amíg tehetjük, hallucinogén és égéstermék nélkül. És ha belégzés és kilégzés közben rá tudunk nézni egy zöld foltra a természetben, az iroda vagy az otthonunk ablakából, az a ráadás: megszületett a pillanat, amiért élnünk érdemes.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.