barukhot soha nem látták a gyerekei
részegen
csak egyszer
főleg azért nem látták többször
mert többször
nem is volt részeg
miután megszülettek a gyerekek
az az egyetlen alkalom
akkor volt
amikor
az alija előtt
barukh utoljára ment haza
kedvenc zsinagógai ünnepéről
שמחת תורה-ról
a tóra örömünnepéről
ez egy annyira
vidám
zajos
ünnep
hogy a zsidó hagyomány úgy tartja
ne is hívjunk el rá olyan embert
aki addig még nem volt zsinagógában
nehogy az illető
abba a tévedésbe essen
hogy azt hiszi
ez a normális viselkedés
ezeken a helyeken
a שמחת תורה
a szimchát torá
a közel egy hónapos
őszi ünnepi időszak lezáró eseménye
izraelben tegnapelőtt volt
izraelen kívül
így magyarországon is
tegnap
ideális esetben
erre a napra
keleti bazárrá alakul a zsinagóga
az összes tóratekercset
kivesszük a tóraszekrényből
és énekelve
táncolva
körbehordozzuk őket
a zsinagógában
és örülünk
a tórának
a történetnek
örökkévalócska
a világ
és a zsidók
közös történetének
ádám és éva
káin és ábel
noé és az özönvíz
bábel és a torony
szodoma és gomorra
ábrahám és sára
izsák és rebeka
jákób és lea és ráchel
józsef és a testvérei
és mózes és a fáraó történetének
a rabság történetének
a szabadulás történetének
miközben azok
akiknek éppen nincs
tóratekercs a kezében
cukorkával dobálják azokat
akiknek van
a gyerekek pedig
mert ez egyszersmind
a zsidó gyereknap is
a tórát hordozó felnőttek
lábai között
a padlón csúszva-mászva
zacskókba gyűjtik
a földre hullott cukorkákat
azok a felnőttek pedig
akiknek éppen
sem tóratekercs nincs a kezükben
sem cukorka:
isznak
pálinkát
vagy whiskyt
vagy vodkát
vagy valami más
kóser égetett szeszt
és énekelnek
és táncolnak
és nevetnek
a legszentebb
és a lepogányabb hevületben
egészen addig
amíg hétszer körbe nem viszik
az összes tóratekercset
a zsinagógában
akkor aztán
feltesznek egyet a tekercsek közül
a bimára
arra az emelvényre
amin hétről hétre
hangosan felolvassuk
a tóra egy-egy hetiszakaszát
és a rabbi
felolvassa a tóra legvégét
mózes utolsó szavait
és a halálát
majd visszatekeri a tekercset a legelejére
és felolvassa a világ teremtését is
mind a hat napot
és azután fejezi be az olvasást
hogy isten megpihen
és megszenteli és megáldja
a hetedik napot
a szombatot
ideális esetben
ekkora már minden jelenlévő
meg van részegülve
részben az elfogyasztott alkoholtól
részben az elfogyasztott cukorkáktól
részben pedig
nyilvánvalóan
a tóra háromezer-ötszáz éves
fenségesen mámorító szavaitól —
az utolsó magyarországi שמחת תורה után
barukh annyira meg volt részegülve
hogy a szédüléstől
és a hányingertől
alig látott
alig látta az utat hazafelé
amikor pedig végre hazaért
és benyitott a lakásba
és gondosan elindult a vécé felé
hogy nehogy az előszobát
hányja össze
hirtelen
elaludt
a nyitott vécéajtóban
deréktól felfelé a vécében
deréktól lefelé az előszobában
a padlón
hason
öltönyöstül
cipőstül —
a gyerekei így találtak rá reggel
mi történt apával?
kérdezték
mert ez volt az első alkalom
hogy…
de ezt már mondtam —
nem túlzás azt állítani
hogy az utolsó magyarországi években
a שמחת תורה volt az egyetlen
olyan rendszeres program
amit barukh teljes szívével szeretett
teljes szívével szerette
az ünnepet
és a közösséget
és a konkrét embereket
akikkel ünnepelt
és azokat az egyedi színeket
amiket az ünnep
részben az ő közreműködésével
kapott a zsinagógájában
jó volt
minden évben
várni a שמחת תורה-t
készülni rá
benne lenni
és utána
az élménytől megrészegülve
hazamenni —
a tegnapelőtti volt
barukh ötödik izraeli שמחת תורה-ja
és még egyetlen alkalommal sem
ment el rá
pedig az öt évből négyben
olyan helyen lakott
ahol a zsinagóga
öt perc sétára volt tőle
barukh mégis
mind az öt alkalommal
otthon
egyedül
mondta el
az ilyenkor szokásos imákat
és otthon
egyedül
a könyvéből
olvasta fel
mózes halálát
és a világ születését
pedig itt
izraelben
ha lehet ilyet mondani
még fergetesebb ünnep
a שמחת תורה
nem korlátozódik a zsinagógára
az emberek nem csak odabent
de kint az utcákon
az egész környéket bejárva
hordják körbe a tóratekercseket
közben pedig
hangosan énekelnek
táncolnak
örülnek
barukhnak semmit nem kellene csinálnia
csak kimenni az utcára
és beállni közéjük
és ők
odakint
a kezébe adnának
egy tóratekercset
és barukh foghatná azt
szoríthatná
magához
és közben énekelhetne
és táncolhatna
ahogy pesten tette —
de neki nem megy
nem tud kimenni —
tegnapelőtt is
csak ült a konyhaasztalnál
és hallotta az utca felől
az egyre közeledő
kavalkádot
és látta a szomszédasszonyát
aki a babusát kezébe kapva
szalad ki az utcára
hogy együtt ünnepeljen
és énekeljen
és örüljön
a kavalkáddal
és barukh is örült
neki
nekik
a tórának
és mosolygott
és a szíve melegséggel telt meg
de nem mozdult
csak ült a konyhaasztalnál
és a pesti שמחת תורה-kra gondolt
és közben a füge utca felől harsogó
éneklést hallgatta
és csak annyit motyogott
maga elé
magának
és örökkévalócskának
hogy
jövőre…
jövőre… talán sikerül…
terápiás szabadversek a sivatagból lélekről, otthonról, világbékéről
