Falafel-pop, metál, a lengyelek, meg az oud

Előételnek egy turné, ami a múlt héten indult, és ezen a héten is folytatódik. 

Jerusalem Orchestra East West 

  • November 14. VASÁRNAP: hazai pályán Jeruzsálemben
  • November 15. HÉTFŐ: Netanja 16.KEDD: Airport City
  • November 17. SZERDA: Givataim 18.CSÜTÖRTÖK: Kirjat Haim

Sztárvendégük is lesz az Törökországból visszalátogató énekesnő: Linet.

14. VASÁRNAP

Ha kong a vasárnap, és a klubok a hétvégi sebeiket nyalogatják, a Kuli Almára akkor is lehet számítani. Borito kellemes popzene, mintha a korai 80-as évek nyugisabb new wave bandáit hallanám. A divatos az lesz, amit szerettünk és nem dobtuk ki, mikor kiment a divatból.

A másik biztos pont a tel-avivi éjszakában a Yung Yidish vasárnap esti klezmer maratonja a Jeruzsálemi Klezmer Szövetséggel. 18 órától workshop, utána koncert, aztán meg örömzene, ami belefér.

Azt ígértem, ez így lesz egészen áprilisig… Akkor még nem tudtuk, hogy a Tahana Merkazitot (központi buszpályaudvar) december elején bezárják.

Aki nem járt még a Yung Yidish varázslatos világában, már csak ezen a néhány hátralévő vasárnapi klezmer-bulin pótolhatja.

15. HÉTFŐ

Folytatva a hétfői hagyományokat: Jazz Bagaleria. Rendes üzemmenet: koncert, majd jam session.

Hangszerrel gyere, ha van kedved örömzenélni.

Wolfson 35, Tel Aviv.

  • Ido Haimovich – zongora
  • Shani Slowes – szaxofon
  • Joe Melnicove – fuvola
  • Shon Shani – bőgő
  • Yali Shimoni – dob

A zongorista egy régebbi trió felvétele, jó ajánló lesz:

16. KEDD

A hét első metál zúzása a Blaze Rock Bárban lesz Jeruzsálemben. A Xoter és a Dakat Doomia doom-metálja után jön majd a Goregamel, aki a negyedik lemez anyagát nyomja majd.

Itt meg egy régi sláger kedves feldolgozása a Goregameltől:

Nigun Quartet ürügyén újra mesélhetek a haszid jazzről. A kilencvenes évek nagy etno feltámadása idején, amikor felfedeztük a kubai, az afrikai, a balkáni zenék erejét a new yorki zsidó zene is rákapcsolt.

A  Hassidic New Wave, a Klezmatics, John Zorn és sokan mások kezdték a haszid zene motívumait, és persze a teremtő erejét átmenteni a rock, a világzene, a jazz és a kortárs zene világába. A korszak sztárja volt New Yorkban a mi Daniel Zamirunk is. A hassid jazz mára már nem kurriózum. A műfaj egyik legkiválóbb zenekara a Nigun Quartet.

Beit Hamudin

17. SZERDA

Lengyel Jazz Fest!

Nyílván a beutazási szigor hozta kényszermegoldás, hogy a tel-avivi élő koncertek és varsói koncertek élő közvetítései váltakoznak majd az idei Lengyel Jazz Festen a Terminal4-ben. Megírtam részletesen a három nap programjait, de a legerősebb estét itt külön is ajánlom.

Anat Fort zongorista energiája, fantáziája, széles spektrumokat képes bejárni. Ideális partner egy olyan zenei karakter mellett, mint Adam Pieronczyk szaxofonos. 

A mai lengyel jazz egyik legizgalmasabb muzsikusáé a nyitónap. 

Anat Fort és Adam Pieronczyk duója után pedig az Adam Pieronczyk Trio játszik majd.

Mindig megkapom a kritikát, hogy persze csak Tel-Aviv, esetleg a többi nagyváros…

Ezen a héten a Quarter to Afrika zenekar gondoskodik róla, hogy az ajánló beutazza velük az országot. Északról indulunk:

HaGosrim, Darma bár szerda este.

18. CSÜTÖRTÖK

Csütörtökön pedig már Petak Tikván a Gula Klubban találjuk a Quarter to Afrika zenekart. Utolsó lemezük címe jobban leírja a műfajukat mintha én próbálnám meg: 

Falafel Pop.

Persze a könnyen befalható slágerek világánál jóval igényesebb zene ez, és a falafeljük mellé minden izraeli népség zenéjét belegyömöszölték a zenei pitába.

HaSmichot Trio – etnopop, ami mulatásra is alkalmas. Ez a rishon lezioni Bella Ciao ajánlata csütörtökre.

Nova Music Ensemble zenészek, zeneszerzők és művészek kollektívája, akik a kortárs zene kísérleti ösvényein járnak, új hangzásokat, új szellemű muzsikákat keresve.

Szerelmünk holttesteken táncol. Ez a csütörtök esti koncertjük címe. A jaffói HaTeiva a helyszín.

James Tenney, Assaf Shatil, Zeena Parkins és Shaul Cohen műveit játszák majd.

James Tenny: To Weave 

Az amerikai zeneszerző zongoradarabja egy a négy közül:

Jeruzsálemi Nemzetközi Oud Fesztivál

10, 11, vagy leggyakrabban 13 húr, körte-forma test, a többi lanthoz képest rövid nyak, a fogólapon nincsenek bundok, mint a gitárnak, ez az oud.

Minden tradicionális zene alaphangszere Indiától, Marokkóig, Andaluziától Szomáliáig. Szimbólum: híd az etnikai, vallási és kultúrális különbségek felett.

Jeruzsálemi Nemzetközi Oud Fesztivál 1999 óta létezik és ez híd az alapgondolat. A Covid előtti években a világ élvonala megfordult itt, a hangszer legnagyobbjai. Az idei program “hazanéző”, a nemzetközi zenei fesztiválok izraeli sztárjaira épül.

A nyitókoncert Yoni Rechter erre az alkalomra, a Pirkei Avot óhéber szövegrészleteire komponált műve lesz. 

Ester Rada a jazzből, Eviatar Banai a rockból, az Israeli Vocal Ensemble pedig a klasszikus zenéből érkezik a produkcióba.

Jeruzsálem Színház, csütörtök 21.00

Ősbemutató lesz, videó nélkül kell tovább lapozzuk az Oud Fesztivál programjait.

19. PÉNTEK

Egy oud virtuóz Názáretből: Wassim Odeh

Az arab zene egyik legelismertebb művésze. Bizonyítéknak egy gyorslista azokról az előadókról, akikkel együtt játszott: Simon Shaheen, Omar Farouk Tekbilek, a London Symphony és a Radiohead. 

A Jeruzsálemi Oud fesztivál koncertjén Wassim Odeh a készülő harmadik lemezét mutatja majd be a Konföderációs Ház színpadán pénteken 12 órakor.

  • Dr. Wassim Odeh: oud
  • Samih Totri: hegedű
  • Amjad Mrih: harmonika
  • Adel Jubran: cselló
  • Nabeg Abu Nicola: ütőhangszerek

Péntekre is maradt online híd és élő zene is a Lengyel Jazz Festből a Terminal4ből.

Az éjszakai koncert már Krzystof Komeda idézése.

Egy rövid kapcsolás Varsóba Jassmine Clubba majd a STAV zenekar következik. Különleges feldolgozásokkal készülnek Krzysztof Komeda zeneszerzőnek és a modern lengyel jazz atyjának 90. születésnapjára.

Nincs még próbán készült videóm sem. Felidézném inkább a mestert.

Metálos lesz a hétvégénk! Délután 2-kor a Wessel már berúgja a motort Rehovotban a La Morse Pub-ban. 

Este meg jön a  Három Lovas a Halalban.

Nem négy, de azért egy metál-apokalipszishez elég. Halálos dózis lesz, és ez nem csak egy kínálkozó szójáték a rock-klub nevével: Halal 

A három lovas: az Ostra Torn, 

Methods

és a Stash… 

Modiin! Péntek délután a Quarter to Afrika invitálja egy kis délutáni modiini matiné-bulizásra az ott lakókat. 15:00

Este Shave Zionban – egy mosávban Akko és Naharija között – pörög tovább a Quarter-turné.

20. SZOMBAT

Szombat este pedig a jeruzsálemi Nocturno lesz erre a hétre a Q.T.A.végállomása.

Metál a Gagarinban. Ez minden héten visszatérő mondat. Az eheti: Death in Your Yard

Lehavoth. Egyszerűen death metal. Halálhörgés, siralom.

És a végén a Ma’anish. Aznap ők lesznek a “főzenekar”, nekik ez a buli a lemezbemutatójuk lesz. Ők talán kicsit még zúzósabb tempókkal visznek pokolra.

Két szombati koncert erejéig még térjünk vissza a Jeruzsálemi Oud Fesztiválra.

A rebetiko a XX. század első felében a görög városok szegénynegyedeinek népzenéje volt. Szülőhelye viszont Törökország, és görög menekültekkel költözött át Izmírből Pireusba, Thessalonikibe. Hallatszik is rajta az orientális hatás. Aztán a keleti maqam skálák lassan összebarátkoztak a temperált európai hangszerekkel és skálákkal.

A régi stilust nem is rebetikonak hívják a görögök, hanem smyrnaikának. 

Nataly Oryon izraeli-görög énekesnő és zenekara ezt az utat akarja végig járni Ízmírtől Pireuszig a smyrnaikától a rebetikoig.

  • Nataly Oryon, ének 
  • Hananel Hachmon, bouzouki  
  • Daniel Hoffman, hegedű 
  • Ittay Sandalon, gitár  
  • Ivan Ceresnjes, ütőhangszerek  
  • Mumin Selsler, oud, kánún
  • Vendég: Lazar Bueno, bouzouki, ének

Szombat 22:00

Zappa-Jeruzsálem

A fesztivál legizgalmasabb produkciójának igérkezik a Gólem.

Fel kell sorolnom a zenészeket, hogy kiderüljön, mekkora apparátust mozdított meg Haviva Pedaya költő erőteljes és fájdalmas alkotása.

  • Ruhama Carmel, Fika Magarik zeneszerzők, elektronika
  • Victoria Hanna, ének (héber és perzsa nyelven) 
  • Amir Shahsar, ének, nai
  • Maayan Doari, ütőhangszerek  
  • Daniel Slabosky: elektronika
  • Eyal Said Mani, tar, ének  
  • Meital Beracha, billentyűs hangszerek, ének  
  • Alex Maharik, cselló, basszusgitár, ének  
  • Sharon Kaspar, rap  
  • Alexander Yuniberg, beatbox, doromb, hangok.

A mű központi motivuma az Édenből való kiűzetés. Ez a prófécia, ami az antropocén kor utolsó 200 évével, a Föld elpusztításával teljesedik be.

A „Gólem” egy technoból, rockból, népzenéből, rapból, imákból, gyúrt költői opera, amely a pusztuló világ minden szikráját és töredékét megszólítja, helyreigazításra hívja össze. 

A koncert – ősbemutató – szombaton 21 órakor lesz a Jeruzsálemi Színházban.

Egy rövidke video a próbáról már kikerült…

Vége a lengyel buliknak, de azért jutott még egy ajánlat ami a Terminál4-re mutat:

Adam Ben Ezra (egyébként épp egy varsói koncertről tér majd haza).

Egy bőgő és más semmi, de ez nem igaz.

A nagybőgőhöz kapcsolt kütyüivel, Adam, néha komplett zenekart improvizál maga köré. 

Adam Ben Ezra one-man-bandje ugyan nem tartalmazza a jazz legfontosabb elemét, az együtt muzsikálást, de a virtuóz és szellemes zenei megoldásai kárpótolnak majd. 20000000 kattintás a neten, világkörüli turné, a Mezzo csatorna díja az új Hide and Seek című lemezért és most itthon élőben.

Ha van az izraeli jazzben sztárzenekarok tagjaiból összeállt szupergroup, ez biztosan az.

Nem csigázlak benneteket tovább, itt a heti legjobb ajánlat a Shablulból.

Eitan-Michaeli Quintet

  • Roni Eitan – szájharmonika
  • David Michaeli – nagybőgő
  • Mayo Shabiru – cselló
  • Daniel Schwarzwald – zongora
  • Amir Bar Akiva – dobok
  • A vendég: Abate Berihun ének, szaxofon

A hét legnagyobb kalandját a végére hagytam.

Gal de Paz (a the Paz zenekar énekese) egy szál zongorával áll a Barby színpadán, mikor ráront majd 17 kalóz egy tucat rézfúvós instrumentummal: a Las Piratas Piratas zenekar.

A brassband aztán átalakítja Paz slágereit. Na ez lesz az igazi kaland!

Közös video nincs még, tehát felteszem a Kalózokét és Galét is, keverjétek meg fejben.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.