Már harmadik napja tanúskodik Netanjahu ellen volt kommunikátora, Nir Hefez

Képernyőkép

Benjamin Netanjahu korrupciós perének bizonyítási szakaszában a jeruzsálemi körzeti bíróságon Hefez meglehetősen kemény tényeket közölt eddig. Például, hogy Netanjahu közel annyit törődött a média ügyeivel, mint a biztonsági kérdésekkel, hogy számára a lehető legfontosabb a média abszolút és teljes ellenőrzése, ebbe beleértve a tömegmédiát és a közösségi oldalakat is.

Nir Hefez 2014-től 2018-ig Netanjahu legfőbb kommunikációs tanácsadója volt, de akkor letartóztatták a Netanjahu elleni nyomozásban feltárt törvénytelen eljárásai miatt. Később vádalkut kötött az ügyészséggel, amelyben saját személyének védelme fejében mindent feltárt az általa megismert törvényszegésekről, és hangfelvételekkel, bizonyítékokkal is szolgált.

Hétfőn elmesélte a tanúk emelvényén Netanjahu és Saul Elovics titkos, behúzott függönyök mögött, a telefonokat a bejáratnál leadva szervezett találkozóit. Kiderült szavaiból, hogy olykor az Elovicstól kapott iratokat a volt miniszterelnök elolvasta, majd azonnal az iratmegsemmisítőbe helyezte, pont úgy, mint a maffiafilmekben szokás.

Aztán nagyot robbant az is, amikor Hefez eskü alatt azt állította, hogy a Bezeq telekommunikációs megacég tulaja 2014-ben egy listát tett a kezébe, rajta a számára megfelelő hírközlési miniszterekkel, első helyen Netanjahu, aki előzőleg menesztette a reformot a Bezeq monopóliumának megtörését sürgető Gilad Erdant erről a posztról. És mit tesz Isten, tényleg Netanjahu lett a minisztérium vezetője, a kezébe vette ezt a tárcát is, hogy személyesen intézkedhessen az általa fontosnak vélt ügyekben.

Elovicsnak ez létkérdés volt, mert gyorsan kormányzati engedélyre volt szüksége a Bezeq és a YES műholdcég egyesítéséhez, ez neki sok-sok milliót jelentett, erre nem megkapta az engedélyt Netanjahutól! Ami mellesleg nekünk, mezei honpolgároknak sokba fájt, mert a hírközlési infrastruktúra régóta szükséges refomjának elodázását is okozta, vagyis azóta is lassabban és drágábban netezhetünk.

Az új Bennett kormány azóta elkezdte korrigálni ezeket a hibákat, már javában zajlanak az új kábel lefektetések, de rossz belegondolni is, mi lett volna, ha nem áll fel az új, Netanjahu nélküli kormány, és maradhat a monopólium, tetemes károkat okozva nemcsak a házi netezésben, de az elmaradt fejlesztésekkel az egész ország gazdaságát egyre jobban visszavetve.

És az ember csak kapkodja a fejét, hiszen a “state captured” fogalma vagyis az, amikor oligarchák, személyes gazdasági érdekek maguk alá gyűrik az állam intézményeit soha szebben nem került napvilágra, mint ezzel a történettel, amikor a Bezeq főrészvényese mondhatja meg egy kormányfőnek, hogy ki lesz itt a távközlési miniszter.

Persze valamit valamiért, cserébe a Netanjahu család rátelepedhetett az Elovics tulajdonában lévő Walla hírportálra, kedvére cenzúrázhattak és tolhatták saját maguk fényezését mindannyiunk arcába. Netanjahu ezen a héten ismét felbukkant a tárgyalóteremben, a lapok szerint azért, hogy ezzel nyomást gyakoroljon Hefezre. A jelenlévők szerint kerülték egymás tekintetét, de szikrázott a levegő.

Nir Hefez elsősorban Netanjahu és a másik fővádlott, az Elovics házaspár közötti kapcsolatról mesél a bíróságon, s szavaival bizonyítást nyerhet a megvesztegetés: hogy tiltott, korrupt adok-kapok viszonyban állt egymással az oligarcha és a politikus.

Netanjahu korrupciós perének 4000-es vádirata arról szól, hogy Netanjahu az ügyészség szerint hivatali hatalmával visszaélve megsegítette Elovicsot üzleti érdekeinek megvalósításában, cserébe a mágnás a Walla hírportálon megíratta mindazt, amit a Netanjahu házaspár, valamint Jair fiuk követelt.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.