Schwitzi, avagy a valóságnál semmi sem abszurdabb

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

Csak hosszas csengetésre nyitottak ajtót neki. A csuromvizes esernyőt a lépcsőházban hagyta, amikor belépett a zsúfolt nappaliba. Körbenézett. A férfi mint egy régi bútordarab, ült a fotelben, az asszony hangosan, szívélyesen tessékelte befelé.

– Gyere csak metuka selánu, ülj le! Kérsz-e forró kávét, vagy teát? Látom, átfagytál ebben az őrült esőben.

– Nagyon köszönöm, egy tea jól esne – mondta ő, és leült az egyik kanapéra.

– Schwitzit kapcsold már be Dubikám, megfagy ez a szerencsétlen lány itt! – szólt oda a férjének az asszony. A férfi komótos mozdulatokkal a távirányító felé nyúlt, kézbe vette, és hosszan nyomta a gombot, amíg az apró gázlángok meg nem jelentek a falba épített kandallóban. Az asszony visszatért a teával (limon venana), lassan kortyolgatni kezdte, az pedig mesélni kezdett.

- Hirdetés -

– Az tudod úgy volt, hogy amikor a lakást vettük, az én Dubikám mindenképp kandallót akart. Azt mondja, gyerekkorában is volt, amikor eljöttek abból az ukrajnai faluból. Hát lett. Persze nem ilyet akartunk, ami gázzal megy, hanem olyat, amibe fát kell rakni, de hát ide csak ilyet lehetett.

– Szép ez is, és meleget is csinál – felelte az asszonynak.

– Szép, szép. Adtunk neki nevet is.

– Nevet?

– Nevet. Schwitzinek hívják.

– Schwitzi? – nézett rá értetlenül.

– Rövidítve, Auschwitz becézve – felelte az asszony – Még egy kis teát?

close

Regisztrálj hírlevelünkre!

Melyik hírlevelet szeretnéd kapni?