osszegyort papir piros rozsaszin rajz
Grafika: Kovai Fruzsi

Már az iskolában is mindig firkált. Aztán az egyetem alatt fokozódott a helyzet. Később áttevődött a hangsúly a telefonálásra. Most is telefonált, amikor elkezdett firkálni. Az irodában ez gyakran megesett vele. Néha úgy érezte, ez segít egyedül túlélni a rettenetes munkát. A tollak között tartotta a kedvenc rózsaszín ceruzáját, mindig szépen kihegyezve. Egészen rövid volt már. Most is, miközben beszélt, céltalan, de határozott vonalakat rajzolt. Egy hosszabb egyenest, meg egy rövidet. Újra és újra áthúzta, ide-oda táncoltatva a ceruzát. A következő vonal egy magányos, rövid kis egyenes volt, pont az L betű szerű alatt. Ahogy átrajzolta, egyre ívesebb lett, és mintha egy orr és egy száj lett volna. Öntudatlanul is arcot kezdett rajzolni. Nem is figyelte, hogyan szaladnak a vonalak a papíron. Néha csak hümmögött, és kitartóan, de sikertelenül próbált bele-belevágni a telefonon ráömlő szóáradatba. A kis rózsaszín ceruza eközben szinte önálló életre kelt a kezében, és csak firkálta és rajzolta az arcot, színezte és árnyékolta, amíg a végén egy kedves mosolyú férfi nem bontakozott ki a vonalak között. Akkor vette csak észre, amikor letette a telefont. Hosszan nézte. Újra megcsörrent a telefon. Összegyűrte a papírt, és egyetlen, pontos mozdulattal a szemétkosárba dobta. A szomszéd asztalnál ülő kolléga elismerően csettintett, ő pedig új papírkát vett elő, és újra firkálni kezdett. Volna. A ceruzának hangos reccsenéssel kitört a hegye, ahogy a papírhoz ért. Egy pillanatra megdermedt. Elővette a hegyezőt, de a ceruza túl rövid volt már, nem lehetett kihegyezni többet. Szomorúan a papírkosárba dobta. Egy kis darab rózsaszín grafit árválkodott a papíron. Még nézte egy darabig, aztán azt is lesöpörte.