Névtelen hozzászóló írása egy blogbejegyzéshez.
A barátom kertész, ügyfelei között van egy jeruzsálemi idősek otthona. Valamelyik hétvégén elmentem hozzá kávézni és cigizni. Amikor a hamutartóért nyúltam, láttam, hogy egy régi, 1929-es aláírású festményen hever.
– Szép festmény – mondtam Davidnak –, kár, hogy hamutartót raksz rá.
– Ah, ez? Semmiség…, az idősek otthona ki akarta dobni. Teddy Kollek gyerekei úgy döntöttek, hogy egy idősek otthonában hagyják, ahol kökörcsinfotókkal díszített folyosóra akasztották ki.
– Figyelj, nekem úgy tűnik, ez értékes lehet – mondtam.
– Nem ér semmit, a szemétbe dobták – válaszolta.
– Fele-fele? – javasoltam.
– Add el – legyintett.
Lefotóztam a festményt, és elküldtem a WhatsApp-on egy barátomnak, aki akkoriban a Kedem aukciósházban dolgozott: „Ér valamit? Felismered az aláírást?”. A barátom felhívott, azt mondta, hogy szerinte ez Max Bill.
– Szóval eladjuk? Ugye nem lopták? – kérdeztem ismét Dávidot, a kertészt.
– A szemétben volt! – felelte.
Így jutottunk el az aukciós házhoz, Dávid és én, és kíváncsian vártuk, mennyiért kel el a Kollek család szemete. Előttünk ült egy srác, aki Németországból jött. A bal oldalon két hölgy angolul közölte velünk, hogy rögtön megkezdődik Max Bill árverése.
– David, sokért fogják megvenni – mondtam.
– A szemétben volt! – ismételte. Az első ajánlat telefonon történt – 2500 dollár.
– 5000 dollár – jelentkezett a német.
– Van Isten az égben!! – kiáltott fel Dávid.
Eladva! Az előttünk lévő sorban ülő németnek, aki az Art-Basel Galériát képviselte.
