Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

Két éve nagyszerű kezdeményezés indult, amely a Zoom program segítségével az egész világon megismerteti és népszerűsíti a héber irodalmat, és ezzel Izraelt, az ország kultúráját. Mindez Rachel Korazim érdeme, aki noha Izraelben született nem sokkal a második világháború után érkezett szülőktől, de kiválóan beszél magyarul – is.

Izraelinfo: Miként kezdődött számodra a korona-korszak?

Ráchel Korazim: 2020 februárjában még elutaztam a pesti lakásunkba egy hétvégére az unokámmal, éppen a koronavírus járvány kitörésének idején. Akkor kezdődtek a zárlatok. A járvány előtt évente 2-3 alkalommal Amerikában előadókörutakat tartottam az izraeli irodalomról a nagyobb zsidó hitközségek számára. Az év többi részében itt, Izraelben találkoztam különböző külföldi diákcsoportokkal, és olyan zsidó turistákkal, akik már sokszor jártak erre, és mélységében érdekelte őket az izraeli kultúra. Nyaranta a jeruzsálemi Hartmann és Pardesz Intézetben tanítottam főként egyenlőségpárti, liberális reform, konzervatív-modern ortodox rabbijelölteket. Nyugdíjazásomig a Szochnutban dolgoztam, a diaszpóra zsidó közösségeinek kulturális továbbképzése volt a feladatom. Nagyon elfoglalt ember voltam, rengeteget utaztam. Ha külföldiekkel dolgozol, a naptárad általában tele van fél- egy évre előre. 2020 elején is már tervben volt két előadókörutam tavaszra és őszre, mellé egész nyári tanítás Jeruzsálemben. És akkor két hét alatt – mint a dominók – összedőlt minden. Az ősz még megmaradt, mert mindenki azt gondolta, hogy 1-2 hónap alatt véget ér ez a korona. Kiürült a naptáram, nem volt munkám. És karantén volt, szerencsére nálunk az 500 méterbe még belefért, ezért lemehettünk a tengerhez.

Ideje lett volna pihenni, elbújni óvatosan, idősként, nem?

Joszi, a férjem és én nagyon dühösek lettünk a koronavírus járvány első heteiben, hogy lehet vigyázni a nagymamára-nagypapára, ha nem lehet látogatni őket, az ajtajukhoz tenni az ételt, stb. Sőt, akkor még egyedül kellett meghalniuk is, senkit nem engedtek be a kórházakba, még a haldokló öregekhez sem. Ezzel szemben akkoriban én főztem a gyermekeimre, én küldtem nekik az ételt. Nem volt rá szükségem, hogy bárki is vigyázzon rám. Senki sem beszélt arról, hogy éppen ekkoriban az idősek is mennyire hozzájárultak a családok és a közösség életéhez. Joszi emiatt kutatásba kezdett az idősek elleni előítéletekről.

- Hirdetés -

Honnan jött a távtanítás ötlete?

Akkoriban Olaszországban nagyon kemény volt a járvány, és az olaszok az otthonaikba zárva az erkélyeken énekeltek. Én hamisan énekelek, csak magamnak, az autóban merek dalolni. Egyik reggel, pontosan 2020. március 15-én felébredtem, kinyitottam a telefont, és láttam, hogy az olaszok már megint énekelnek. És azt mondtam Joszinak, hogy én nem tudok dalolni, mint az olaszok, de tudom tanítani a dalt, a költészetet (שיר, vagyis dal, költemény, héberül ugyanaz a szó.) Átmentem a dolgozószobámba, kinyitottam a Facebookot – ahol általában eleve angolul írok –, és leírtam ugyanezt. És már aznap estére izraeli költészetről előadást hirdettem, az amerikaiaknak is megfelelő időzítéssel. Régóta volt már profiknak való Zoomom, mert egy évvel előtte elkezdtem az interneten is tanítani. Feltettem a Zoom-előadás linkjét, és azt is odaírtam, hogy akárhányan leszünk, megtartom az órát. És megadtam az e-mail címemet azoknak, akik előre kérték a megismerendő szöveget.

Mire jó héber irodalomról tanítani olyan embereket, akik nem is mindig beszélnek héberül?

Harminc éve Kanadában a Szochnut kiküldöttje voltam, és rájöttem, hogy az irodalom segítségével bemutathatok olyan dolgokat is, melyek nem azonosak az éppen aktuális kormány főáramú megközelítésével. Így többféle izraeli narratívát is megismertethetek, láttathatom az itteni élet sokszínűségét. Történelmünk minden adott pillanatából fel tudok mutatni akár rendszer és/vagy kormányellenes, kritikai költeményt is. Már 1926-ban, bő húsz évvel az állam megalapítása előtt – amikor már volt Szochnut, pártok, Hagana katonai egységek –, Ráchel a költőnő, egy jobboldali zsidó terrorcselekmény után olyan verset írt, amely arról szólt, hogy igen, szeretnénk államot, de nem így. Már 20 évvel az állam kikiáltása előtt is volt radikális költészetünk. Az állam első éveiben, évtizedeiben, és ma is születnek radikális írások. Versekből mindent meg lehet tudni Izrael történetéről, társadalmi kérdéseiről, bajairól, életéről. És ha valaki megkérdezi: “Hogy mondhatsz ilyeneket? Tilos kiteregetni a szennyest a ház elé!” Akkor azt felelem – “Mondtam én valamit? Alterman írta, Naomi Shemer, Ehud Manor írta.”

Kikből áll, és mekkora a közönség?

Már régóta tudom, hogy a költészet és az irodalom elsősorban a nőket foglalkoztatja. Sokkal több nőt, és főleg idősebb nőt érdekel, mint férfit – látom, hogy kik jönnek el az előadásaimra. Az előadótermeket megtöltő slágertémákat is régen ismerem. Első előadásom címe “A nők hangja az izraeli költészetben” volt. Aznap negyvenen voltak kíváncsiak rám. A végén megkérdezték, hogy mikor lesz a következő, és mondtam nekik, hogy holnap. Így indult a “cunami”. A hallgatóságom általában művelt emberekből áll, tudják, ki Juda Amichaj, Amosz Oz, de az izraeli kultúra ennél sokkal sokszínűbb, és rengeteg témát kínál számtalan előadásra. Ügyvédek, orvosok, nyugalmazott egyetemi professzorok, egyikük a Szenátus jogi osztályát vezette nyugdíjazásáig. Ma már mintegy nyolcszázan vannak a levelezőlistán. Elkezdtem tanítani az arab országokból származó héber költőket, arab-izraeliek verseit, régebbi jiddisül alkotó szerzőket, akik szintén izraeliek voltak. Az izraeli kultúra minél tágabb területeit próbálom megmutatni. Rengeteg felkészülést igényelnek az előadások, ők is egyre érdekesebb dolgokat kérnek tőlem.

Miben más ez, amikor ki sem mozdulsz az otthonodból, mint a régebbi előadókörutak?

Neki kellett állnom rengeteg órában elkészíteni az előadásaimat. Előtte készen volt olyan 50 előadásom, amiből 20 népszerűbb volt, és 4-5 slágertémát mindig kértek, bárhová mentem. Már előre tudtam, mit tegyek a katalógusba, hogy abból válogassanak a szervezők egy adott amerikai zsidó közösségnél. Én ugyanaz maradtam, de a közönség mindig változott, új helyekre utaztam, új csoportokkal találkoztam. De most már második éve ugyanazoknak dolgozom. Minden nap rengeteget kell foglalkoznom az új előadások kidolgozásával. Állandóan előre kell gondolkodnom: ma indítok egy négy részes Juda Amichaj sorozatot, s ehhez már a múlt héten elküldtem nekik az olvasnivalókat, két hete kiválasztottam az anyagot. Végig kellett gondolnom, hogy kronologikusan, vagy tematikusan rendezzem mondanivalómat. Avichaj életének korszakai, vagy fő témái, esetleg műfajai? Mit fordítottak le angolra, melyik fordítást használjam? Sokszor a fordítás megléte határozza meg az óra tárgyát. Altermantól szinte semmit se fordítottak le, ezért tőle hetekkel korábban nyersfordítást küldök olyanoknak, akik aztán angol műfordítást készítenek belőle. Ez egy nagyon komoly projekt, amit kutatás, tanulás, szervezés, írás előz meg. Én is szinte minden nap új, a Héber Egyetemen tanító kedvenc irodalom professzoraimtól felvett előadásokat hallgatok, szakirodalmat olvasok. A korona idején könyvekre költöttem a legtöbbet.

Régen megfizették az egyes előadásaidat. A Zoomon miféle pénzügyi modell szerint dolgozol?

Nem akartam, hogy mindenkinek fizetnie kelljen, aki meghallgat, és felépítettem egy szponzormodellt, amely máig működik. A jómódú emberek önként fizetnek a teljes hallgatóság számára a díjmentes előadásokért.

Hogy kerültek a zenei betétek az előadásaidba?

2020 augusztusában a tévében láttam egy riportot a munkanélküli zenészekről, akik azért lettek munkanélküliek, mert bezártak az előadótermek, gyülekezési tilalmak voltak. Elhatároztam, hogy muzsikosokat hívok az előadásaimra. Ismerek számos olyan embert, akik képesek pénzzel támogatni a szereplésüket. Ezt is meghirdettem a Facebookon, de annyian jelentkeztek, hogy két óra múlva le kellett vennem a posztot. Először egy klarinétos szerepelt, akinek volt otthon egy kisbabája, ezért este nem tudott játszani, és így nálunk lépett föl a nappalinkban. Biciklin jött, trikóban, hiszen augusztus volt, és hozott magával fellépőinget. Másnap megbeszéltük az estét, és Joszi azt javasolta, hogy legyen egy “zenei impresszárióm”, aki ismeri a zenészeket, mert nem tudok mindent egyedül elvégezni. Az első esti muzsikusom Aszaf Rabit, a csak zenekarokban játszani tudó, és ezért duplán munkanélküli kontrabasszust ajánlotta a zenei blokkok szervezőjének. Azóta is ő a projekt zenei vezetője, s máig már legalább száz zenész “lépett fel” a zoom-előadásokon. Vannak “kedvencek”, s vannak akik mondták, hogy bármikor jönnek velem szerepelni, akkor is, ha már nem lesz korona. Csináltunk egy 251-dik közös születésnapot magunknak meg a gyerekeknek, ahol hárman játszottak közülük.

Ha egy üzlet beindul…

Eleinte hetente öt előadást tartottam, de pár hónap után nem bírtam tovább, mert – az időeltolódás miatt – késő este 9-kor kezdek, este fél 11-kor érnek véget az órák, amikor ők még beszélgetni akarnak, mert ott akkor kezdődött el a nap. Eleinte állandó jetlegben éltem, miközben ki sem mozdultam itthonról. Éjjel 2 körül kerültem ágyba minden nap. De nem bírtam tovább ezt a tempót, és akkor heti két alkalomra csökkentettem az előadásokat. Mellettük két kisebb különleges csoportot alakítottam, és hirtelen ismét lett időm esténként. Újra nézhettem este tévét a férjemmel. Ekkor már augusztusban jártunk, és én folyamatosan dolgoztam tavasszal és nyáron. 73 éves voltam a korona kezdetén, és készen álltam minderre: tudtam, miként kell új projekteket létrehozni, megtervezni, költségvetést készíteni, aztán próbát és értékelést tartani, majd nagyban belevágni. Ezt tettem egész életemben. Csak ezúttal nem tervszerűen, hanem szinte véletlenül történt minden. Korábbi munkám miatt idős korom ellenére otthonos voltam a számítógépek, az internet világában. Ismertem a Zoomot, tudtam PowerPoint bemutatókat készíteni, zenét, képeket alkalmazni. Már a 90-es évek óta életem része lett a digitális kultúra. De úgy döntöttem, hogy a Twitter és a Tik-Tok világába már nem lépek be, nincs energiám erre is. A Facebook és levelezőlisták segítségével hirdetem a dolgaimat.

Ma miként néz ki egy heted?

Vasárnaponként könyvklubot tartok, melyen csak 40-50 olvasót fogadok. Ezeken az órákon van részvételi díj, de a nekik küldött levelekben jelzem, hogy befizetésétől függetlenül is mindenkit szívesen látok. Akinek nem áll módjában fizetni, az díjmentesen is jöhet. Már befejeztük Amosz Oz két könyvét, két detektívregényét Batia Gurnak – akit személyesen is ismertem, barátnőm volt. Foglalkoztunk Eli Amirral, Grossmannal. Minden írónak 4-5 találkozót szentelünk. Előre elolvassák az adott könyvet, és pl. Eli Amirt meghívtuk egy beszélgetésre.

Hétfőn nem tanítok, ez a szabadnapom.

Kedden általában közel 200-an vannak a költészeti előadásokon. Ez a “nagy héber költők” sorozat, este Amichaj négy részes szériáját indítjuk. Bialik, Alterman, Lea Goldberg, Juda Amichaj, és így tovább, a klasszikusok. A közönségben általában már korábban is ismerték ezeknek a költőknek a nevét, de most alaposabban megértik munkásságukat. Mindegyikükkel négy alkalommal foglalkozunk. A hallgatóság előre kap olvasnivalót az email-listák segítségével. Vannak résztvevők Ausztráliából, Argentínából, Magyarországról, de a nagy többség észak-amerikai, az Egyesült Államok és Kanada polgárai. Mondjuk 160 főből 140 fő amerikai, és 20 résztvevő van a világ többi részéből. A közönség nagyon kitartó, általában ugyanazok jönnek.

Szerdán “könnyű héber” előadások vannak a közönség kérésére. Egy-egy verssel foglalkozunk a héberül még nem igazán jól beszélőkkel, ha szükséges angol segítséggel. Ők is előre megkapják a fordításával együtt a verset. Ilyenkor lassabban beszélek héberül, s mindig nézem az arcokat a Zoomban, és ha valaki felemeli a kezét, akkor lefordítom a szavaimat angolra. Ma már tudom, kinek kell több segítség, rájuk külön odafigyelek. Ők azt mesélik, hogy utána ismét meghallgatják a videóra rögzített Zoom-órát. Ez héber nyelvtanfolyam is egyben.

Csütörtökön kortárs költészetet tanulunk, hozzájuk nehezebb angol fordítást találni. Több közöttük a keleti származású zsidó, arabok, nők, kevésbé ismert nevek, talán ezért is kisebb a hallgatóság, 130-150-en jönnek össze a Zoomon. De az is lehet, hogy azért, mert legtöbben zsinagógák közösségéhez tartoznak, és a zsinagógák is csütörtökön szokták tartani az összejöveteleiket. De számomra 120-150 fős közönség is nagyon szép, így a második évben következetesen, folyamatosan. Gyakran személyesen is meghívjuk a művészeket. A múlt héten és ezen a héten Szami Salom Sitrit tárgyaljuk, a radikális baloldali keleti zsidó költőt. Marokkói gyerekként Asdodban nőtt fel.

Csütörtökön este 7-kor önkéntes munkában egy héber nyelvű irodalmi csoportom van, az egész világon és itthon élő izraeliek részvételével. Ők nem fizetnek, csak a zenészek számára adakoznak. Izraelben nincs kultúrája az adományozásnak, náluk többet kell dolgoznom, hogy előteremtsem a zenészek honoráriumát. Az amerikaiaknál még be sem fejezem a mondatot, máris jelentkeznek, hogy fizetik, de az izraeliekkel kicsit nehezebb.

Péntek reggel mindig felkerül a honlapra az egész heti anyag, mivel minden Zoom találkozót rögzítünk. Ma már 300 előadás érhető el a honlapunkon. Van segítségem a honlapom készítésében és fenntartásában, minden héten ő teszi fel az új előadásokat.

Most volt a 75. születésnapod, mikor pihensz?

Felkészülés közben tartok szüneteket, olyankor főzök. Számomra ez a pihenés, mert nem a számítógép előtt ülök, hanem vágok, szeletelek, sütök, reszelek. Olyankor előjönnek anyukám emlékei, ahogy ő készítette ezeket a fogásokat. Úgy érzem, tennem kell a dolgom, mert ki tudja, mennyi időm van hátra. Mindig velem van a gondolat, hogy holnap elérhet egy stroke, noha egészségesen étkezem, mozgok, megteszek mindent, ami tőlem telik. De néhány hónapja így is elkapott egy betegség, több hétig kórházban voltam. Amíg csak tehetem dolgozom, és minden percét élvezem a munkának. Az az igazság, hogy nem hiányoznak az utazások, mert egyrészt a férjem sem örült annak, amikor hetekre elmentem, másrészt mostanában nem akkora öröm utazni. Tesztek előtte-utána, mindig az aggodalom, hogy ki ült mellettem. Úgy érzem a korona idején sikerült megfelelnem az új kihívásoknak, sőt ez a bezártság szakmai virágzásomhoz vezetett, amely véletlenül kezdődött el azon a bizonyos reggelen.


Ráchel írása Ági Mishol költőnőről az Izrael 70 kötetben itt.

close

Regisztrálj hírlevelünkre!

Melyik hírlevelet szeretnéd kapni?