Egy négyéves japán kislányt arra kényszerít az anyja, hogy az apja és a szeretői szexuális élete után leselkedjen.
Kapkodva rajzol, mert az anyja elveszi tőle a rajzokat mielőtt elkészülne.
A tradicionális japán életforma nőkre kiszabott sorsát szánják a tehetséges gyereknek.
Lelki terror alatt telik a gyermekkora.
Hallucinál: az asztalterítő pöttyei felkúsznak a plafonra és a saját testére is, a fákra az égre, a mindenségre.
Japán tradicionális nihonga festést tanul, de a háború miatt félbehagyja.
Dolgoznia kell. Ejtőernyőket varr, és szirénák üvöltenek a feje felett.
Ma 92 évesen a világ egyik legnagyobb hatású képzőművésze. Yayoi Kusama megharcolt és megdolgozott ezért.
Életrajzok, elemzések százai próbálják feldolgozni a sorsából kitörni akaró nő lassan egy évszázada lüktető alkotó erejét.
Életmű kiállítása a Tel-Aviv Művészeti Múzeumban a napokban zár majd.
Fotóimmal, és ezzel a gyors vázlattal próbálok emlékeztetni a művész univerzumára, ami itt vendégeskedett nálunk. Kusama világára, ami vendégül látott minket.
Már a kamaszkori képein is jelen van a kétféle szándék: kimenekülni a szorongatásból a kitárulkozás felé és/vagy még szorosabban befordulni a benső világba, ahová a traumái elől rejtőzött.
Mindent, a mikro- és a makrokozmoszt is megjelölni a kicsi, vibráló felületekké összeálló köröcskékkel, hálózatokkal. Minimalizmus, de éppen hogy nem redukció, hanem sziszifuszi munka, harc a bensőt szorító, préselő emlékekkel, hallucinációkkal.
Három nagylány és egy kicsi, mint otthon Matsumotoban, állnak a földet borító tésztában, és mindegyikükön a kusama-pöttyök.
A vasalódeszkát, a női cipőket, a fotelokat rákos daganatokként ellepő izék, petyhüdt nemi szervek.
Ezek még a gyermekkor szexuális traumáinak lenyomatai, de a szomszéd teremben már a ’68-’72 közötti happeningjeit idézik a filmek.
A szexuális forradalom hulláma elragadja a szorongó, New Yorkban még idegenként mozgó nőt.
Kusama szembemegy a démonaival, mikor a saját testére és a meztelen férfitestekre pingálja a pöttyeit. Az önfeledt orgiában egy rezzenéstelen arc van csak: az övé.
Az ecset a távolsága megvédi őt a viszolyogtató érintéstől.
Megint a szabadulni-akarás gesztusa.
Szinte meztelenül, vagy a tradicionális japán jelmezekben, áll vagy alkot a fényképeken.
Élete narcisztikus és rejtőzködő a hippikorszak New Yorkjában.
Akcióit gyakran rendőrségi akció szakítja félbe, ahogy a rajzolást gyerekkorában a mama.
Hiába a növekvő nemzetközi ismertség, barátok, támogatók, követők – a plagizálók, a kudarcok sem kerülik el.
Legjobb barátja halála után betegsége – amit soha nem titkolt – hazaűzi Japánba.
És vissza a festészethez.
Még konokabb monotonitás következik.
És újra és újra a pöttyök, ahogy ellepik az univerzumot. És néhány új motívum.
A tükrök, amelyek egymásnak fordítva a szorongást a végtelenségégig tágítják, de gyönyörű vizualitássá varázsolják azt.
És ebbe a szakrális világba a művész egy pillantásra behívja a nézőt. Egy szelfi, egy fotó, ahogy állunk Kusama kaleidoszkópjában, a tükör univerzumban. És legmélyén valahol ott szorongunk vele.
A fényes, pompás és végtelen létben egy kicsi kockában, ahová ő keretezett minket.
Ezt az installációt direkt a tel-avivi kiállításra készítette a művész.
Az utolsó teremben az időskori képein élete fő motívumai tarka kolorista iránnyal gazdagodnak, fekete-fehér grafikákkal ellenpontozva.
Mindig minden érzésnek, hatásnak ott a komplementere. A narcizmusnak a rejtőzködés, az organikus mellett ott a mechanikus, a monotonitást váratlan változatok törik meg, a csapongó képzelet mellett ott a terápiás rendszeresség, de a legszigorúbb koncept alól is mindig kibújik az imrovizáció, a szabadság.
Ez teszi Kusama életművét szinte felfoghatatlanul, feldolgozhatatlanul gazdaggá.
Pedig csak annyit tett, hogy újra és újra szembeszállt a rákényszerített szerepekkel. Így járt az izmusokkal is. A Kusama-irodalom féltucat stílust tud felsorolni ahová tartoznia kellene, de munkái mindegyikben kilógnak a sorból.
Kusama elmenekült minden meghatározás elől. (Valószínűleg az enyém elől is.)
Sétálunk a Tel-Aviv Művészeti Múzeumban, amelyet szinte bekebelezett Yayoi Kusama életmű-kiállítása.
Gyönyörködünk, fényképezkedünk a dekoratív, extrém terekben, és szinte észre sem vesszük, hogy részei lettünk az installációknak, előterei a képeinek. Kusama univerzuma ránk vetül, ahogy azt az a négyéves japán kislány az első hallucinációiban látta.
Fotók: Silló Sándor
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…
