Harcolni fogok ezért a kormányért – ígéri Jair Lapid Facebook-fiókjában

Jair Lapid írása

Hiszek ebben a kormányban, és küzdeni fogok érte. Mert ez a helyes dolog Izrael Állam számára. Mert a kétségbeesés ostoba lelkiállapot. Mert az igazságnak le kell győznie a hazugságot.

Ha ez a kormány megbukik, az lesz a tanulság, hogy hatásos politika a lelkek mérgezése és az uszítás. Nem vagyok hajlandó ebbe beleegyezni. Nem vagyok hajlandó abbahagyni a harcot a jogért, hogy olyan országban éljek, ahol a másként gondolkodók képesek együtt dolgozni, együtt élni, együtt szeretni Izraelt.

Annak, aki belülről veszélyezteti ezt a kormányt, tudnia kell, hogy árat fog fizetni érte. Jobb üzletet ajánlok: küzdjünk együtt ezért a kormányért. Tartsuk meg. Döntse el, hogy egy győztes, nem pedig egy önmagával szemben vesztes csapat tagja lesz.

Ez a kormány minden esély ellenére alakult meg. Ha szükséges, továbbra is minden esély ellenére folytatja. Feladatot szeretnék ajánlani mindazoknak, akik az elmúlt napokban azt kérdezték, hogyan lehet segíteni? Tudjátok meg az igazságot! Szánjatok rá néhány percet. Ellenőrizzétek a tényeket, és terjesszétek azokat. Szálljatok szembe a hazugsággyárral. Nagyon gyorsan rá fogtok jönni, hogy az uszítás mennyire azon múlik, hogy az emberek nem tudják, mi az igazság.

Azt fogjátok tapasztalni, hogy ez a kormány egyhangúlag ellenzi a palesztinok visszatérési jogát, és senki sem fogadott el semmiféle hamis “követelmény dokumentumot”. Rá fogtok jönni, hogy az interneten futó legtöbb dolog hazugság, és olyan dolgokon alapul, melyeket nem ellenőriztetek.

Ismerjétek meg az igazságot, és rá fogtok jönni, hogy a legtöbb izraeli polgár ma jobban él, mint egy évvel ezelőtt. Ismerjétek meg az igazságot, és látni fogjátok, hogy minden fontos tényezőben – a biztonsági helyzetben, a gazdasági helyzetben, az iráni nukleáris kérdés elleni küzdelemben, az arab társadalmon belüli bűnözésben, a személyes biztonságban, a külkapcsolatainkban – Izrael helyzete jelentősen javult. Ismerjétek meg az igazságot, és ne álljatok meg ennél. Mondjátok el mindenkinek, aki hajlandó meghallani, és azoknak is, akik nem.

És ha beüt a katasztrófa, és ez a kormány alulmarad a hazugságokkal szemben, akkor is folytatjuk a harcot. Mindenki azt fogja mondani, mint legutóbb, hogy valószínűleg veszítünk, és ezt mondják mindaddig, amíg nem nyerünk. Korábban is megcsináltuk, ha kell, újra megtesszük. Csak együtt nyerünk.

Sabat salom!

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.