Legfelsőbb bíróság: Izraelben egyenjogúak a biológiai és a törvényes szülők

Az izraeli legfelsőbb bíróság döntése szerint nem lehet megfosztani a bírósági határozattal megerősített szülői státusztól egy pár szakítása után a nem biológiai szülőt – jelentette a Háárec című izraeli újság vasárnap.

A lap szerint az alkotmánybíróságként is működő grémium döntése a meleg párok szülői jogait biztosító győzelemnek számít a helyi LMBTQ-közösség körében.

A határozat szerint ritka kivételektől eltekintve a szülői státuszt kapott nem biológiai szülőt nem lehet megfosztani szülői státuszától akkor sem, ha a szülői pár különválik. A bírók megállapították, hogy a nem biológiai szülő státusza megegyezik a biológiai szülői státusszal.

“A bíróság által kimondott szülői státusz nem csupán egy köntös, amelyet a szülők párkapcsolatuk tönkremenetele után levethetnek” – hangsúlyozta az ítélet. “Ez egy alapvető jogi aktus, amelynek célja mindkét szülő jogainak, valamint a gyermek jólétének védelme a szülői kötelezettségek teljes körével együtt” – mondta ki a bíróság.

- Hirdetés -

Amikor a bírósági határozattal a nem vér szerinti szülőt a gyermek szülőjeként rögzítik a belügyminisztérium nyilvántartásában, akkor rögzítik a szülő jogait és kötelezettségeit is.

Neal Hendel, Dafni Barak-Erez és Joszef Elron a legfelsőbb bíróság grémiumában két olyan beadvány nyomán hirdetett ítéletet csütörtökön, amelyekben azonos nemű biológiai szülők elváltak élettársuktól, és megpróbálták megfosztani korábbi, nem biológiai szülőtársukat szülői jogaiktól.

Egyikük azt kérte, hogy ne kapjon szülői státuszt korábbi párja, akivel a béranyától született gyermeküket annak 4 éves koráig közösen nevelték, másikuk pedig volt párja már bejegyzett szülői jogainak megszüntetését kérte. A bíróság mindkét kérelmet elutasította, és kimondta, hogy a bíróság a pár különválása után is megadhatja a szülői státuszt, még akkor is, ha a vér szerinti szülő ezt ellenzi, és akkor is, ha a kérelmet jóval a gyermek születése után nyújtották be.

“A kiskorú gyermek és a szülő közötti kapcsolat, legyen az biológiai vagy jogi, nem függ a szülők akaratától. Attól a pillanattól kezdve, hogy valakit elfogadnak szülőként, nem szűnhet meg státusza az egyik szülő érzelmeinek megváltozása miatt” – vélekedett az egyik bíró.

- Hirdetés -