Nem mennek többet az izraeli diákok Lengyelországba, auschwitzi emléktúrákra

Gettóharcosok Múzeuma Lochamei Hagethaot
Gettóharcosok Múzeuma Lochamei Hagethaot – Fotó: Oyoyoy / Wikipedia

Az izraeli oktatási- és külügyminisztérium közös nyilatkozatban jelentette be, hogy a lengyel féllel folytatott tárgyalások „zsákutcába jutottak”, és emiatt az idei tanévre tervezett, szeptember és november között induló iskolai delegációkat nem küldik ki Lengyelországba.

A minisztériumok legutóbbi – vasárnap (augusztus 14) – bejelentetése szerint az Izrael és Lengyelország közötti tárgyalások holtpontra jutottak annak ellenére, hogy az izraeli küldöttség Varsóba utazott, hogy közvetlenül tárgyaljon a lengyel féllel a legfontosabb, a vita alapját képező pontokról, köztük az utazás pedagógiai tartalmáról, és a diákok biztonságának biztosításáról. A küldöttség a hazajövetel után is intenzíven folytatta az egyeztetéseket ezekről a kérdésekről, de „sajnos a minisztériumok komoly és intenzív erőfeszítése ellenére sem sikerült megegyezni a lengyel kormány képviselőivel” – áll a közleményben.

Mint azt korábban megírtuk, az elmúlt tanév során Jair Lapid (akkor külügyminiszteri pozíciójában) és Jifat Sasa-Biton oktatási miniszter lemondták az izraeli diákok lengyelországi holokauszt emlékútjait, mert Izrael nem fogadja el a lengyelek követelését áldozati szerepük hirdetéséről. Jeruzsálem szerint a lengyel kormány sajátos narratívájával megpróbált beavatkozni az érettségi előtt álló diákok oktatásának tartalmába, és ez elfogadhatatlan. Valamint azért is veszélybe kerültek az utak, mert a lengyel kormány nem akarta engedélyezni a csoportokat védő izraeli biztonságiak fegyverviselését Lengyelországban.

Ezúttal közölték azt is, hogy Izrael „bármikor kész megújítani a tárgyalásokat, hogy megfelelő és egyeztetett megoldás szülessen, feltéve, hogy az említett kérdésekben megértik az izraeli igényeket”.

Időközben az Oktatási Minisztérium közleményt adott ki az iskoláknak ugyanerről a témáról, amelyben pontosították a kezdődő tanév terveit és a lengyelországi utazásokra adott alternatív programot: a „A holokauszt, a felemelkedés útja egy válságból” címmel. Erre már előteremtették a költségvetést is, amely fedezi majd – többek között – a helyi emlékhelyek látogatását, a tanúvallomások megismerését, a képzést és a diákok elszállásolását, szállítását is.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.