2015 óta nem jutott el izraeli labdarúgó csapat a Bajnokok Ligájának csoportköréig. Idén a Maccabi Haifának sikerült ez a bravúr.
Végre úgy ülhettem végig a Bajnokok Ligája sorsolását, hogy hazai csapatért (is) szoríthattam. Az is azt jelenti, hogy persze vannak kedvenc csapataim a spanyol, az olasz és az angol bajnokságban, de most csak azért izgultam, hogy ne azokkal kerüljön össze Haifa. És hogy ne legyen egy „halálcsoportban” három brutális ellenfél mellett negyedikként.
A kedvenceimmel nem került össze, és azt hiszem, remélem, nem került reménytelen helyre.
Húztam az időt, de most jöjjön a Maccabi Haifa csoportja:
- Paris Saint-Germaine FC
- Juventus
- Benfica
- Maccabi Haifa
Persze lehet, túlzó a remény azt hinni, hogy innen tovább lehet jutni, de talán az optimizmusomra magyarázat, ha megnézzük a többi csoportot, hogy milyen ellenfeleket úszott meg az izraeli csapat.
Külön öröm az izraeli Messi-kultusz ismeretében, hogy a PSG is a mi csoportunkban van, így újra izraeli pályán villog majd az isteni Lionel, ráadásul helyi csapat ellen, tétmeccsen.
Lássuk a teljes táblát!
A csoport
- Ajax
- Liverpool FC
- Napoli
- Rangers
B csoport
- Porto
- Athletico Madrid
- Bayer Leverkusen
- Club Brugge
C csoport
- Bayern München
- Barcelona
- Inter Milan
- Viktoria Plzen
D csoport
- Eintracht Frankfurt
- Tottenham Hotspur
- Sporting CP
- Marseille
E csoport
- Milan
- Chelsae
- Red Bull Salzburg
- Dinamo Zagreb
F csoport
- Real Madrid
- RB Leipzig
- Sahtar Doneck
- Celtic
G csoport
- Manchester City
- Sevilla
- Dortmund
- Köbenhaven
H csoport
- PSG
- Juventus
- Benfica
- Maccabi Haifa
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…