Ne gyere cionistaként!

Grafika: Fenyves Gabi

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

Bea cikkének nagy értéke, hogy provokatív, mégpedig olyan fokon, hogy képtelen vagyok szó nélkül hagyni. Egy régebbi emlék tolul fel bennem, amikor a szupermarketben valaki kérdőre vont, hogy miért is beszélek magyarul a gyermekemmel, mert ő is tud magyarul, de nem hajlandó többet megszólalni a gyilkosok nyelvén. Bea írását épp ilyen igazságtalannak érzem.

„…értem el sikereket. Büszkének kellene lennem rájuk, de nem vagyok”

írja Bea, mondván, a plecsniket nem tudja munkára, pénzre váltani. Fájó olvasni, hogy ennyire semmibe veszi az általa elért sikereket, az Izrael egyik legnevesebb fotópályázatán, az Edut Mekomi-n kapott első helyezést, és mindezt úgy, hogy a zsűri nem ismerhette, és így mindenféle személyes elfogultság nélkül, pusztán a munkáját értékelve hozta meg döntését.

Mi volt az a harctéri optimizmus, ami elhitette Beával, hogy röpke három–öt év alatt, egy ilyen kis országban, a korlátozott számú helyekért küzdő társait megelőzve, akik ráadásul hazai pályán játszanak, kihagyva a calam iruim1 fárasztó, szakmailag sem túl felemelő stációját, prominens fotóssá válhat.  

- Hirdetés -

„…a kultúra értéktelensége, a professzionalizmus hiánya, a kapzsiság, a sorban állásra való képtelenség, az állandó lökdösődés, könyöklés, gáncsolás, legyen az buszra felszállás vagy a másik kihasználása.”

Bea meg van döbbenve az izraeliek viselkedésén, mintegy számításon kívül hagyva a köztudott tényt, hogy így viselkedik a homo sapiens a Földközi-tenger egész vidékén, legyen az olasz, görög, marokkói vagy levant. Tetszett volna Svédországba keresni a gyökereket.

A rövid idő amit itt töltött, nem engedi látnia, hogy micsoda fejlődésen ment keresztül az izraeli társadalom, akárcsak az utóbbi 28 évben, mióta azt én testközelből követhetem. Nem tud a kampányokról, melyek óriásplakátokon és televíziós reklámokon át hirdette, hogy külföldön mindannyian Izrael követei vagyunk, és például a liftben előre szoktuk engedni a gyengébbeket és rászorultabbakat. Ezeknek a kampányoknak érezhető hatásuk volt.

Izrael, mint gyermekünk, nem dühödt pofonjainkra, hanem terelgető segítségünkre szorul.

Nem a kultúra értéktelen Izraelben, hanem másfajta, és ezért másfajta megértést igényel. Vannak szakmák, ahol kevésbé akkurátus a szakmaiság, leginkább a szolgáltatóiparban, szakmai és nem egyetemi végzettséget igénylő munkakörökben. Nehéz jó fodrászt, áram- és vízszerelőt, kőművest, szobafestőt találni, de ebben is nagy a fejlődés, mióta ott az interneten a Midrag, ahol a ügyfelek által véleményezve találhatóak szakemberek, vagy a tévében évek óta menő nagyszerű sorozat, a Jacata Cadik2, mely kandi kamera segítségével leplezi le a szakmai tudás hiányát, esetleges csalásokat, illetve jutalmazza azokat, akik szakszerűek és lelkiismeretesek. Viszont nem létezhetne magasfokú tudás nélkül a világviszonylatban is különlegesen jó orvosi ellátás, vagy akár Izrael vezető szerepe a technológiai fejlődés különböző területein, mint például a mikrochipek, vagy az infarktusok elhárításánál használt stand, vagy a csepegtetéses öntözési rendszer.

Bea nem adott időt annak, hogy mint a Kis herceg a rókával, megszelídíthesse a saját számára Izraelt. A befogadás kölcsönös, kétoldalú folyamat. Az ember megszereti azokat, akik később őt viszont szeretik. A dühös kismalacot bizony nehéz szeretettel fogadni. A talaját vesztett bevándorló pedig gyakran válik sértetté.

„És persze ott van a nacionalizmus egyik legkülönlegesebb formája. Minden Izraelben a legjobb.”

Van a nacionalizmusnak nem elfogult formája? Szerintem nem az izraeli nacionalizmussal van a gond, hanem a nacionalizmussal magával. Ha nem tetszik az izraeliek nacionalizmusa, akkor tessék inkább a patrióta, és nem nacionalista izraeliekkel csacsogni.

„Sokszor érzem, hogy csak én vagyok túlontúl kritikus.

Valóban ezt az írást el kellett volna tenni valamely elektronikus fiókba, és csak azután elővenni, miután Bea úgy dönt, hogy mégis vállalja a közösséget, és itt marad. Akkor másféle lélekkel, kevesebb dühhel újra nekiülni, és csak azután megosztani ezt az írást.

„De miféle humanista az, aki egy terrorszervezetet támogat.”

Az egész záró kérdéssor rendkívül problémás.  Mímelt kérdésekre mímelt válaszok. Az autentikus forrásként idézett „izraeli” ismerős, vagy lehet maga Bea, nehéz kibogozni  hogy ki, a baloldal kritikájának szánt, jól ismert arab simogatás vádját hozzá elő. Baloldaliként megszólítva, ki kell javítanom, nem értek egyet a terrorral, de megértem az okait. Továbbá, ami még súlyosabb, Bea ismerősének  summázata, Eichmann 1937-es palesztinai látogatásakor tett megállapítására rímel,  hogy a zsidók pokoli természetükhöz híven,  jobb híján egymást ejtik át, itt a Közel-Keleten. És ez a hasonlóság az antiszemita panelekkel Beának is fel kellet volna hogy tűnjön, mielőtt még hosszas idézetébe kezd. Majd folytatódik a valóban nem igazán átélt humanista kérdések sora, például a beton falról, melyről már csak azért se mondható el hogy nem biztonsági okokból, hanem etnikai alapon épült, mert mindkét oldalán élnek palesztinok, és ezt gondolom sem Bea, sem az izraeli barát nem gondolja másképp.

És miféle humanista az, aki szerint oké a buszmegállóban várakozókat elgázolni?

Ki mondta, hogy a palesztin buszvezető humanista? Miért gondolnánk, hogy az izraeliek és palesztinok kötelezően humanisták? Humanizmusunk mások humanizmusának kéne, hogy fügvénye legyen?
Humanizmust várni azoktól, akik gyilkos akciókban látják a megoldást, kb. annyit tesz, mint a középkori viking harcosok humanizmusát firtatni.  A Bea által felhozott összes bajok nem indokok arra, hogy egy egész társadalmat elítéljünk, és negatívan általánosító következtetésekre sarkaljuk az olvasót.

Izraelben élni fárasztó.”

Igazából nagy kihívás. Izrael valóban az ígéret földje. Néha puszta ígéret, de ha az ember összeszedi magát, éppen mert az izraeliek kevésbé rabjai a megszokásoknak és rugalmasak, nyitottabbak az újra, így a lehetőségei is tágabbak a magyar bevándorlónak, mint szülőhazájában. Egyáltalán, egy virágzó gazdaságban kell megélhetést keresnie, és mindazok, akiknek sikerül legalább alapfokon, a hétköznapi érintkezés szinténjén beszélniük a nyelvet, azoknak szinte biztosan sikerül.

Leginkább önmagadra számíthatsz, ez igaz, és ha nincs erőd, akkor nincs a nyugat-európai országokra jellemző szociális háló, mely megvédene.
Ez itt a halucok3 országa, a vadkelet.

Cionistaként nem érkezni kell Izraelbe, hanem itt kell azzá válni!

Hogy mit jelent a cionizmus? Én nem cionizmusból jöttem Izraelbe, de lassan elkötelezett támogatójává váltam ennek a kis országnak. Úgy gondolom, hogy a hibákat ki kell küszöbölni, ezért is vagyok oly kritikus, ezért emelem föl oly gyakran a szavam, hogy együtt javíthassuk ki. Ez számomra a cionizmus.

„…soha nem leszek otthon…

Aki elmegy, az soha nem lesz itt otthon. Nekem vagy 25 évembe telt, mire otthon kezdtem érezni magam Izraelben. Mire a fák árnyéka régi, kedves emlékeket kezdett idézni, saját itt töltött múltamból.

  1. calam iruim – צלם אירועים / rendezvényfotós
  2. Jacata Cadik – יצאת צדיק / Igaznak Minősültél
  3. halucok – חלוצים / úttörők, letelepülők