Ismét „magyar” miniszterelnöke lesz Izraelnek?

A három közül ki lesz a befutó?

„Magyarra szavazok, hogy ne járjak úgy, mint a magyarok” – hallottam tegnapelőtt valakitől. Tel-Aviv tengerpartján az izraeli választások kapcsán hangzott el a mondat egy számomra ismeretlen, de tősgyökeres izraeli szájából – angolul.

„De melyik magyarra?” – kérdezett vissza valaki.

„A három közül egyikre” – válaszolta nevetve egy harmadik. – „Mindegy melyikre.”

Tény, hogy három pillanatnyilag kormányzó párt elnökének is van magyar ajkú felmenője: Jair Lapid jelenlegi kormányfőnek (apja), Beni Ganz védelmi miniszternek (anyja) és Merav Michaeli közlekedési miniszternek (nagyapja).

A három közül csak kettőnek van most esélye, hogy a következő kormány miniszterelnöke legyen, de többek véleménye szerint a harmadik esélyesnek, Benjamin Netanjahunak is vannak „magyar” vonatkozásai. Támogatói között egyesek Orbán Viktorral való hasonlóságai miatt is szeretik Bibit, ellenzői közül viszont sokan épp a hasonlóságaik miatt, vagyis a „magyar” modell miatt aggódnak. Vannak persze meggyőződéses támogatói között szép számmal olyanok is, akik a különbségeiket hangsúlyozzák.

De hogy ettől még ez a három befutásra esélyes jelölt mennyire „magyar”, és hogy miként jártak a magyarok ott Magyarországon, azt mindenki döntse el maga.

Szerinted ki lesz a következő izraeli kormányfő?

  • Jair Lapid (33%, 66 Votes)
  • Most sem fognak dűlőre jutni. Tavasszal hatodik választási forduló lesz. (30%, 60 Votes)
  • Benjamin Netanjahu (25%, 50 Votes)
  • Beni Ganz (11%, 22 Votes)
  • Más (1%, 2 Votes)

Összes szavazó: 191

Betöltés ... Betöltés ...

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.