Különösen magas volt a részvételi arány délig

Különösen magas, 28,4 százalékos részvételi arányt mértek kedden délig az izraeli parlamenti választásokon, utoljára 1999-ben volt nagyobb a szavazási kedv ugyanebben az időszakban – jelentette a Jediot Aharonot című újság hírportálja, a ynet.

Az Izraeli Központi Választási Bizottság közölte, hogy délig 1 925 393 izraeli választópolgár élt demokratikus jogával. Az előző választásokon, tavaly tavasszal a szavazati arány eddig az időpontig csak 25,4 százalék volt.

A választási bizottság elnöke több rendhagyó eseményről is tájékoztatott: az ultraortodox Beitar Ilit nevű városban az egyik szavazóhelyiség titkára rávette a választókat, hogy egy bizonyos pártra szavazzanak. Az esetet azonnal jelentették, leváltották a titkárt és kitiltották a választási bizottság alkalmazottai közül.

Egy másik ultraortodox választókörzetben reggel befújták paprikasprayvel a választóhelyiséget, és ezért máshová tették át a voksolást. Ezen a helyen sokan nem fogadják el Izrael állam létét, mert úgy vélik, csak a Messiás eljövetelekor alakulhat meg a zsidók országa.

A vezető politikusok már szinte mind leadták szavazataikat. Jair Lapid miniszterelnök először meglátogatta édesapja, Tomi Lapid sírját, majd Tel-Aviv északi, Ramat Aviv nevű negyedében voksolt. “Ezen a választáson a jövő és a múlt között kell dönteni. Menjenek szavazni gyermekeink és országunk jövőjéért” – szólította föl a választásra a lakosságot Lapid.

Legfőbb riválisa, Benjamin Netanjahu ellenzéki vezér Jeruzsálemben szavazott, és voksolásra biztatta a Likud szavazóit. Arra figyelmeztetett, hogy szerinte a választások első óráinak magas részvételi aránya a balcentrum táborának kedvezhet.  “Egy kissé aggódom, de remélem, a minket meghallók segítségével a nap mosollyal fog véget érni” – mondta Netanjahu.

Izraelben három és fél éven belül már ötödször rendeznek parlamenti választásokat kedden. A közvélemény-kutatások szoros eredményt ígértek, illetve a Netanjahut támogató, és az ellene felsorakozott pártok közötti patthelyzet fennmaradását.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.