Holnap, február 13-án munkabeszüntetések és tüntetések lesznek Izrael-szerte, valamint többezres konvojokkal készülnek felmenni Jeruzsálembe, hogy a Kneszet elé szervezett tömeges élő lánccal fejezzék ki tiltakozásukat, miközben bent a koalíció az igazságügyi reform-törvénykezési csomagról szavaz majd, az első alkalommal.
Yichak Herzog államelnök ma este 8-kor beszéddel kíván fordulni az izraeli polgárokhoz, amit „különleges beszéd”-ként jelentettek be, és az Elnöki Hivatal média-platformjain keresztül közvetítenek majd.
A beszéd hátterében Herzog elnök azon kísérlete áll, hogy a felek között tárgyalásokat eszközöljön ki, valamint az elmúlt napokban minden határt átlépő, minden korábbinál agresszívebbé váló közbeszédet csillapítsa.
Mint ismeretes, éppen tegnap állították azt a koalíciós vezetők, hogy a Netanjahu összeférhetetlenségét vizsgáló legfelsőbb bírósági tárgyalás kitűzése „katonai puccs”, illetve Tali Gottlieb, a Likud-párt képviselője a legfelsőbb bíróság elnökét, Ester Hayutot támadta és azzal vádolta, hogy ő a felelős a pénteki jeruzsálemi merényletért, amely két kisgyerek és egy 20 éves fiatalember életét követelte. Netanjahu, aki ellen büntetőeljárás folyik, miniszterelnöki feladata ellátása során nem foglalkozhat az igazságszolgáltatást érintő témákkal. A mai nap folyamán egyébként Netanjahu elhatárolódott pártja képviselőjének kijelentésétől.
Holnap munkabeszüntetést hirdettek meg többek között orvosok, a mentálhigiénés ellátás dolgozói, számos hi-tech cég, ügyvédi irodák, kisvállalkozások, éttermek, építészek, a magánszektor alkalmazottai, emellett több iskola elengedi a tanárokat és a diákokat.