Mendelovits Arturt, az izraeli biztonsági szolgálat, a Sin-Bet (vagy Sabak) harmadik vezetőjét Amosz Manorként ismerik Izraelben. 1918. október 8-án az erdélyi Szigeten született. A családjáról így írt: „hagyományőrző, de nem vallásos […], jómódú polgárcsalád”. Otthon németül vagy magyarul beszéltek. A hat gyerek közül Artur volt a második. Tízéves korában csatlakozott a helyi cionista ifjúsági szervezethez, az Aviva-Barissziához, majd a Bonimhoz. A mozgalomban hamar kitűnt kiváló szervezőként, tehetséges vezetőként, sikeres sportolóként. 1936-ban befejezte középiskolai tanulmányait, és a franciaországi Mulhouse Műegyetemén textilmérnöki, majd Párizsban képző- és iparművészeti főiskolai tanulmányokat folytatott. Miután a németek lerohanták Franciaországot, visszatért Szigetre a szüleihez.
1940 szeptemberében Észak-Erdélyt és vele Szigetet visszacsatolták Magyarországhoz. Mendelovits Artur egy évig Kolozsvárott a jogi egyetemre járt, 1942–1943-ban munkaszolgálatra vitték.
1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot, május 15-től indultak a deportáló vagonok Auschwitzba, Mendelovits onnan került a sziléziai Wolfsberg munkatáborba, ahol nyolc hónapig tartották fogva. Német- és franciatudásának köszönhető, hogy egy francia hadifogolycsoport élére került, földmozgatási gépeket kezeltek. 1945. január 17-én a Vörös Hadsereg benyomult Németországba, a munkatábor foglyait egy hosszú és kegyetlen gyalogmenetben elindították az ausztriai Linz mellé, az Ebensee táborba. A kényszermunka és a kevésnél is kevesebb élelem kis híján ledöntötte a lábáról a magas (180 centiméter) és erőteljes férfit, akinek testsúlya negyven nap alatt a felére csökkent. Május 7-én, alig néhány órával azután, hogy az amerikai hadsereg felszabadította a tábort és lakóit, Mendelovits elvesztette az eszméletét, és egy amerikai tábori kórházba vitték. Fizikai állapotát négy héten keresztül infúzióval, és újabb két hétig folyadékpótlással javították. Magához tért és felépült. Csak akkor, amikor visszatért Szigetre tudta meg, hogy szülei, két fivére, ikerhúgainak egyike és szélesebb családjának legtöbb tagja elpusztult a megsemmisítő- és kényszermunkatáborokban vagy a fronton.
1945 októberében, családjából egyedüliként visszatért Szigetre Perl Cipora, Artur társa az egykori ifjúsági mozgalomban, és jegyese a háború előtti időkben. Cipora Auschwitz és Bergen-Belsen túélője. Decemberben összeházasodtak és keresték az utat Erec-Izrael felé. Mindketten részt vettek a briha és a Moszad Alija Bet tevékenységében, amelynek keretében a holokauszt után negyedmillió kelet-európai zsidó jutott el Közép-Európába, és onnan illegális oléként Erec-Izraelbe. Mendelovits Artur 1946 szeptemberétől Amosz fedőnéven az intézmény romániai fiókjának titkáraként működött. Munkája hamarosan nélkülözhetetlenné vált: „Sajnos nem engedtek alijázni […], mert sikeresen végeztem a munkámat. Húzták-halasztották: a következő hajóval, majd a következővel.” Az államalapítás utáni hónapokban a Moszad Alija Bet bukaresti fiókja Izrael Állam de facto képviselete lett. Artur-Amosz a képviselet titkáraként dolgozott, és a román hatóságoknak szóló francia nyelvű leveleket fogalmazta.
A Mendelovits házaspár csak 1949. június közepén kapott engedélyt az alijára. Június 23-án, érkezésük másnapján Artur-Amosz már jelentkezett a Moszad Alija Bet tel-avivi hivatalában, hogy munkájáról feletteseinek számot adjon. A hivatal vezetője beszélt neki az épp alakuló izraeli hírszerzésről, és ott helyben megszervezett egy találkozót a belbiztonsági szolgálat vezetője, Isser Halperin (Harel) és az alig két napja Izraelbe érkezett új ole között.
A találkozó végén a jaffai kávézóban Isser Harel azt javasolta Amosznak, lépjen be a biztonsági szolgálathoz. Artur-Amosz később így beszélt erről:
Fogalmam sem volt, mit jelent a szolgálat. […] Nem tudtam pontosan, miről beszél. Azt mondtam, szeretném két-három hétig bejárni az országot, hogy megismerjem, amikor visszatérek, válaszolok az ajánlatára. Csak annyit kérdezett, van-e pénzem. […] Erővel – de tényleg erővel – a kezembe nyomott tíz lírát. Mondtam neki, nem biztos, hogy kedvező választ adok. Akkor majd visszaadod a tíz lírát – mondta.
Az Isserrel lezajlott találkozó után és mivel a bukaresti képviseleten befejezte a munkáját, Amoszt behívták Mose Sarethez, a külügyminiszterhez is. A megbeszélést arra is kihasználták, hogy Artur-Amosznak héber vezeték- és utónevet válasszanak. Az utónéven nem kellett gondolkodni, elhagyta a Moszad Alija Betben a fedőnevet jelző idézőjelet a neve mellől, és Amosz lett a neve. A vezetéknév kiválasztásához a külügyminiszter segítségét kérte: „Rövid, fonetikus nevet kértem. Mondott néhányat, nem tetszettek, de amikor azt mondta, manor, megkérdeztem, mi az, elmagyarázta, hogy a szövésnél ez a vetélő. Akkor, mondtam, legyen Manor, jól hangzik.”
Izraeli jövőjéről Saul Avigurral, a Moszad Alija Bet vezetőjével is tanácskozott Manor. Avigur azt ajánlotta, hogy a „hírszerzői lehetőséget” részesítse előnyben. Egy későbbi interjúban Amosz így beszélt erről: „Mondtam neki [Issernek], nem tudom, hogy mit ajánl. Saul így válaszolt: ’Nézd, ez az egész még gyerekcipőben jár. [Isser] még azt sem tudja, mit ajánljon neked, vagy még nem tudja, mi lesz a feladat. Meglátod […], ha nem tetszik, egy hónap múlva otthagyod, és nem történt semmi.’ Találkoztam Isserrel és kedvező választ adtam.”
Július 13-án Amosz Manort felvették a Sin-Bethez, Isser Harel magához vette Jaffában a Bustros (David Raziel) utcai Sursock házba, a Sin-Bet szakértői alakulatához. „Csak annyit mondott: ’Te felelsz a keleti blokk hírszerzésének elhárításáért.’ Mire én: ’És azt hogyan kell?’ Erre hebegett valami válaszfélét […], bár amatőr voltam, megértettem […], hogy neki sincs fogalma semmiről.”
Felvenni a harcot a külföldi hírszerzőkkel, és letörni akcióikat, ez az éppen alakuló biztonsági szolgálat feltűnően gyenge pontja volt. A Sai – 1940 és 1948 között a Hagana hírszerzése Erec-Izraelben – meg sem próbálkozott vele. A szovjet és a lengyel hírszerzés már a brit mandátum idején működött Erec-Izraelben, és Izrael Állam alapítása után is zavartalanul folytatta működését. A külföldi titkosszolgálatok tevékenységének elhárításáért kezdetben a katonai hírszerzés felelt, és csak 1949 márciusában vette át a Sin-Bet. De a Sin-Bet kelet-európai kémelhárításáért felelős részlegét papíron csak 1949 május–júniusában hozták létre, és Amosz érkezéséig egyetlen tagja sem volt. Manor, visszatekintve a kezdetekre egy interjúban traumatikusnak nevezte szolgálatba lépését: „Belépésem trauma volt […], bedobtak minket a mély vízbe anélkül, hogy megtanítottak volna úszni, és csak annyit mondtak: ’Kémelhárítás a dolgod’.”
Amosz Manor először hozzáférhető kiadványokat nézett át, hogy megszerezze az alapismereteket az ellenséges titkosszolgálatokról, amelyekkel meg kell küzdeniük. Rövid romániai tapasztalata a kommunista hatalomról is segítségére volt. De mégis rossz érzéssel gondolt a rá bízott részleg és vezetője, önmaga gyengeségére. Időnként munkamegbeszélést tartott Harellal: „Nem volt mit mondanom neki, mert semmi új nem volt, semmi sem […], ezért azt kérdeztem: ’Ki tud irányítani minket? Ki tud tanítani minket?’ Isser csak annyit mondott: ’belejössz magadtól, biztos vagyok benne, légy türelmes’.”
Harel tanácsának szellemében és kimagasló egyéni képességeivel Amosz hamar beletanult feladatába: tanulásban fogékony, gyors felfogású volt, elemzőképessége fejlett, „menet közben” is képes volt változtatni vagy javítani, döntései helyesnek bizonyultak, ambícióját „sikeréhségnek” nevezte. Irányítóképességét körülhatárolatlan és rendezetlen körülmények között is megőrizte. Magáról és a részleg haladásáról is javultak az érzései. Harelra mély benyomást gyakorolt Manor kezdeményezőkészsége, és ahogy átállt a tanulás nélkül, próbálgatva, megérzésre végzett munkáról a megalapozott ismeretre, igazolt tényekre, különböző forrásokból merített, rendezett anyaggyűjtésre épülő munkára. Manorból rövid idő alatt a kelet-európai ügyek különleges szakértője lett: „Szakértőnek számítottam […], nagy szakértő ugyan nem voltam, de nem voltak nagyobbak.” A kelet-európai kémelhárító részleg vezetőjeként végzett munkáját így összegezte: „Amatőrök profikkal szemben folytatott játszmája volt ez. És nagyon szegények is voltunk. […] De nekünk kedvezett a tény, hogy tudtuk, dilettánsok vagyunk, de fejlődni akartunk. Szép lassan megtanultuk felismerni a hírszerzőket, követni kezdtük őket, […] és kezdtünk eredményeket elérni.”
Még egy év sem telt el, mióta Manor a Sin-Betnél szolgált, amikor 1950 májusában vagy júniusában Harel felajánlotta neki az egész kémelhárítási egység vezetését, és most négy, időnként öt részlegért és kutatók, archiválók csoportjáért felelt. Az irányítása alá tartozó egységet Manor így jellemezte: „Amatőrök, akik a hegy árnyékát is hegynek nézték, minden idegenben potenciális kémet vagy kémgyanús egyént láttak.” Az idegenekben kémet látó gyanakvás miatt túlzott erőfeszítéseket fordítottak bizonyos helyek, köztük a Vatikán, templomok és kolostorok, zarándokok, turisták, Izraelbe érkező külföldi szakemberek, újságírók, sőt a függetlenségi háború idején az izraeli védelmi erőkhöz csatlakozó külföldi önkéntesek megfigyelésére. Amosz Manor a kémelhárítás operatív szemléletét követte, „teória és filozófia nélkül”, a fontos és kevésbé fontos helyes felismerésére törekedett, és a fontosra figyelt. A Sin-Bet egyik vezetője, aki Manor mellett dolgozott, így írta le a folyamatot: „A gyanakvást súlyozva szűrte ki: elvetett lényegtelen dolgokat, és a fontosakat hangsúlyozta.” A felszabaduló erőforrásokat a kelet-európai országokról begyűjtött hírszerzésre és kémtevékenységük elhárítására fordította.
1951 végén Washingtonban aláírták az első hírszerzési megegyezést az Egyesült Államok és Izrael között. A megegyezés lényege: az izraeliek továbbadják az amerikaiaknak az olék kihallgatása során szerzett hírszerzői ismereteket. A külföldiekkel foglalkozó egység irányításán kívül a Balzsam fedőnevű akció izraeli vezetésével is Manort bízták meg. Az első kihallgatásokat is ő vezette: munkanapjai e két feladatkörben nemegyszer éjfélig is eltartottak. A sikeres akciót hamarosan kiterjesztették: különleges feladatra kiképzett hírszerző tiszteket diplomata minőségben küldtek az izraeli külképviseletekre a keleti blokk országaiba.
Isser Halperin-Harelt időközben kinevezték a Moszad (hírszerző titkosszolgálat) élére, és rábízták a biztonsági szolgálatok felügyeletét. Harel jól tudta, hogy a Sin-Bet súlypontja elmozdult azok felé a területek felé, amelyeknek szakértője Amosz Manor volt: kémelhárítás, hírszerzés a kelet-európai országokról. Ezért a szervezet megfelelő vezetőjét, aki ebbe az irányba vezeti a munkát, Manorban látta. 1952. július közepén – három évvel azután, hogy Amosz megkezdte a munkáját a Sin-Betnél – Harel kinevezte Manort a szervezet helyettes vezetőjének. 1953 októberében viszont új vezető kinevezésére került sor. Harel a kormányfő és védelmi miniszter Ben-Gurionnak Manort javasolta.
A javaslat Ben-Gurion kabinetjében és politikai környezetében viharokat kavart. Felsorolták Manor hátrányait: fiatal (harmincöt éves), „épphogy megérkezett”. Még ki sem ismerhették, és máris az ország egyik legérzékenyebb szervezetét adnák a kezébe? Ráadásul nem tagja, még csak nem is híve az ország vezető pártjának (Mapai). Ben-Gurion személyes találkozóra hívta be Manort, aki jó benyomást tett rá, de a kinevezés Ben-Gurion lemondása és Szde-Bokerbe költözése miatt késlekedett. Harel csak 1954 februárjában érte el, hogy Manort kinevezzék a Sin-Bet élére. Neve annyira ismeretlen és titokban tartott volt, hogy Mose Dajan hadseregtábornok, aki megkapta a kinevezésről szóló másolatot, azt a kabinetfőnökének szóló kérdést írta az iratra: „Ki az az Amosz Manor?”
Manor tíz éven át vezette a Sin-Betet. Ezekben az akciódús, mozgalmas években leplezték le, többek között Israel Bar hírszerzőt (és másokat, akik gyanúsak voltak a Moszadnak és a Sin-Betnek), ezekben az években történt a Kasztner-gyilkosság, fogták el Eichmannt, találták meg és hozták vissza Izraelbe a gyerek Joszele Schumachert. 1956-ban egy Varsóban állomásozó hírszerző kézhez kapta a zsidó-lengyel újságírótól, Wiktor Grajewskitől a Szovjetunió első titkára, Nyikita Hruscsov „titkos beszédének” teljes szövegét, amelyben feltárta és elítélte elődje, Sztálin bűneit és a köré kiépített személyi kultuszt. A beszéd közlése világszerte megrendítette a kommunista tábort. Manor a „titkos beszédben” látta a Sin-Bet élén eltöltött hírszerzői munkásságának legfontosabb eredményét: az izraeli titkosszolgálat ezzel került fel a titkosszolgálatok világtérképére.
Az idők távlatából nézve ezeknél az eseményeknél és akcióknál nem kevésbé fontosak Manor kezdeményezései, hatásuk máig érzékelhető. Egy, a hivatala befejezése előtt nem sokkal tartott előadásban Manor felsorolta a legfontosabb eredményeket.
A legfontosabbnak – és nem alaptalanul – a szolgálat depolitizálását tartotta. Manor irányítása alatt a Sin-Bet a Mapai párttal szorosan együttműködő szervből állami intézménnyé lett. Önmaga és az irányítása alatt álló szervezet munkáját is a köz szolgálatának látta: az államhoz, a törvényhez maradtak hűségesek, és nem személyekhez, pártokhoz vagy intézményekhez.
Másodikként az ellenségkép felszámolását említette: minden egyes esetben az ellenfélnek és céljának szakszerű mérlegelése valós ismeretek és a biztonsági veszély mértéke és nem „a logika, a képzelet és az intuíciók” valamiféle keveréke alapján. Ezzel a folyamattal vált a Sin-Bet szakszerű, lényegre figyelő intézménnyé, és épített ki megalapozott kapcsolatokat és együttműködést a külföldi hírszerzéssel.
Az eredményekhez Manor még hozzáfűzte a Sin-Bet körüli ködösítés eloszlatását, a rejtélyek, titokzatosság megszüntetését, hogy a nyilvánosság elé egy ismert, legitim, közismert feladatot végző szervezetet állíthassanak.
A következő folyamat, amit megemlített, a racionalizálás: megszabadították a Sin-Betet attól az elvárástól, hogy mindenáron felelős a teljes körű biztonságért, és választ ad minden lehetséges veszélyre. Ezzel együtt járt a célok kiválasztása, átgondolt kockázatok vállalása, miközben figyelembe vették az ország egyéb céljait, polgárainak jólétét, és tiszteletben tartották jogaikat.
Majd áttért arra, hogy lemondtak az önrendelkezésről. Arról, hogy a Sin-Bet mindent saját hatáskörében intézzen. Átadták a biztonság és a védelem felelősségét a többi biztonsági szervnek, az eljárásokat, a gyakorlatot, az irányítást, a felügyeletet és az ellenőrzést a Sin-Bet támogatta.
Ehhez hozzájött még a legitimáció és az arányosság. Leszűkíteni a szolgálat tevékenységét azokra az esetekre, amelyeket konszenzus övez; minden eljárást bíróság vagy a Kneszet nyilvánosságot képviselő külügyi és biztonsági bizottsága előtt kötelező elmagyarázni és igazolni. Megőrizni az arányokat a fenyegetettség foka és az elhárítására használt eljárás és eszközök között: ahol csak lehet, meggyőzéssel, figyelmeztetéssel elkerülni a vád alá helyezést vagy büntetést.
Sokan, akik különböző helyzetekben találkoztak Amosz Manorral, szinte ugyanazokkal a vonásokkal jellemezték: magas, karcsú, atlétatermetű férfi, jól öltözött európai típus, gyors mozgású, világosan beszél. Gyakran mondják figyelemkeltő személyiségnek, aki már első látásra határozott, domináns, vezetésre termett ember benyomását kelti. Melegszívű, nyitott természete, személyes varázsa miatt mindig barátok vették körül. Amosz Manor mindig segített másokon, sok olét vett fel a szolgálatba. „Én is voltam új ole. Kiket vettem fel? Új olékat. Mondták is, hogy magyarítom a szolgálatot […], mert őket alkalmaztam.”
Magáról így vallott: „Európai vagyok, magyar zsidó és hedonista. […] Sokakkal ellentétben osztrák–magyar maradtam, azt jelenti, komoly ember, aki önmagát nem veszi túlságosan komolyan, inkább humorral: szeretek jól élni, az élet élvezetét keresem.”
A szakmai életben azonban nem ismert tréfát. Akikkel együtt dolgozott, így emlékeznek rá: „Utálta a kontár munkát […], mindig kiváló munkát követelt […], cinikus, szkeptikus, az apró részletek embere.” Kritikája éles, néha fájó, de mindig konkrét, tartalmas, a tárgyra vonatkozott, és nem az emberre. A szolgálat vezetőjeként részt vett időnként fontos, kelet-európai hírszerzéshez tartozó vagy politikailag kényes kihallgatásokon. Akiket kihallgatott, elismeréssel szóltak tisztességes, emberséges hozzáállásáról. Az egyik kihallgatott személynek ezt mondta: „Az emberséges viselkedés a magabiztosság és annak jele, hogy az ember bízik a sikerben, hogy feladatát, kötelességét a másikat figyelembe véve végzi el. […] Azoknak, akik azt gondolják, mondjuk a diktatúrában, hogy a rendőrség mindenható, hogy ez az erő, csak annyit mondok, ez a gyengeség.”
Amosz Manor pályája a Sin-Betnél egyedülálló, csak egyetlen különleges időszakban történhetett meg, Izrael Állam és szervezetei, intézményei alapításának idején. Gyors előrejutása a biztonsági szolgálatnál elsősorban a hírszerző és a vezető kimagasló emberi adottságainak és tehetségének köszönhető. Pályája bizonyos szempontból az árral szemben futott fel: pártonkívüli volt egy világos pártpolitikai környezetben, fiatal ole egy társadalomban, amely tisztelettel övezte a múltat és a „régi elit” vezetését.
Amosz Manor 1963 végén távozott a Sin-Bet éléről, új, hosszú és sikeres pályát kezdett, vezető beosztásokat töltött be a bank, az ipar, a hotel és a biztosítás területén. 2007. augusztus 5-én hunyt el Tel-Avivban.
Héberből fordította Kelenhegyi Andor
A magyar kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject
A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
A kötet héber változatának könyvbemutatójáról Frank Peti fényképei: https://www.facebook.com/huilproject
A héber papírkönyv megrendelhető: huilproject2018@gmail.com
Spiegel Yair doktori fokozatot szerzett, az izraeli biztonsági szolgálat nyugdíjasa. Amosz Manorról, a biztonsági szolgálat harmadik vezetőjéről (1953–1963) írt könyvet.
