Valamikor a hatvanas években Rafael Mechoulam egy buszon zötykölődött Tel-Aviv és Rehovot között. Senki sem vetett ügyet a harmincas éveiben járó férfira, pedig ha tudták volna, hogy mi lapul a táskájában, alighanem alapos rendőrségi kikérdezésnek nézett volna elébe. Igazából még az a szó, hogy „lapul” sem fejezi ki a valóságot, mert az a bizonyos csomag nem volt éppen kicsinek nevezhető, mivel öt kiló, Libanonból csempészett hasist tartalmazott. De Rafael sem kábítószerkereskedő, sem hasishasználó nem volt.
A bűnös pakk sokkal prózaibb okok miatt utazott a buszon, mint holmi krimibe illő csempészet: Rafael Mechoulam tudós volt, aki a kannabisz (népies nevén: fű) kutatására tette fel az életét. Azt ekkor már mindenki tudta, hogy a kendertől be lehet tépni, és szebb, vidámabb, vagy esetleg ijesztő élmények érhetik a fogyasztót – ki, hogy reagál a marihuánára. A tudósok arra is gyanakodtak, hogy a fűben lehet valami, amit gyógyászati célra is lehet használni, de megtalálni nem találta még senki. Lehet, a lelkes tudósok inkább az empirikus tapasztalásban hittek, mint a mikroszkópos elemezgetésben, és elszívták a mintákat, ki tudja, de egy a lényeg: Rafael Mechoulam előtt ott állt a nagy lehetőség, hogy kitalálja, tudományos szempontból mi történik a fűszívás közben.
A tudós vezette csapat aztán 1964-ben a Weizmann Intézetben meg is találta, amit keresett, sőt, a kutatásnak rögtön két eredménye is lett: a világ tudomást szerzett a THC és a CBD létéről.
Most pedig következzen egy kis fű-tudomány: a THC (tetrahidrokannabinol) felelős a füvezéskor tapasztalt euforikus (ahogy angolul hívják: high) érzésért, ez a növénynek az az összetevője, amiért a spanglikat elszívják. Ezt mutatják ki a drogtesztek, ez számít a marihuána pszichoaktív összetevőjének – és ezt üldözik sok helyen. De később az is kiderült, hatékonyan alkalmazható különböző betegségek kezelésére, így például daganatos betegek esetében.
A CBD (kannabidiol) szorongás-, gyulladás- és hányingercsökkentő, görcsoldó hatású, manapság a világ sok országában szabadon vásárolható, van belőle csepp, tabletta, de kézkrém és még sok minden. Hivatalosan kozmetikai összetevőnek számít, és a jótékony hatásai mellett nem okoz a füvezéshez hasonló élményeket.
Rafael Mechoulam egyébként Bulgáriában született, 1930-ban, szefárd zsidó családban. Édesapja orvos volt, aki meghalt a Soában, a család pedig 1949-ben Izraelbe vándorolt. A Héber Egyetemen tanult biokémiát, majd doktori fokozatot szerzett a Weizmann Intézetben.
Munkája során arra is rájött, hogy az emberi szervezetnek is van saját kannabinoid rendszere, ami több más mellett az étvágy, a fájdalomérzet vagy az immunválasz szabályzásában is szerepet játszik. Kutatásai nem kis sikert hoztak: 1972-ben a Héber Egyetem professzora, 1994-ben pedig az Izraeli Tudományos Akadémia tagja lett, és az egyik alapítója a Kannabinoid Orvoslás Nemzetközi Szövetségének.
A kannabiszkutatás apjának is nevezett Rafael Mechoulam néhány napja, 92 éves korában hunyt el Jeruzsálemben. Egy interjúban azt mondta: mivel egy kis országban él, a tudomány egy olyan apró szeletével szeretett volna foglalkozni, amelyben más nem dolgozik. Ez végül közvetve ahhoz is hozzájárult, hogy egy korábban – és még ma is sok helyen – drogként elkönyvelt és üldözött növény a világ több országában legálisan elérhető élvezeti cikk lehessen.
De Rafael Mechoulam egész életén át tartó kutatásai nyomán kaphatnak ma már a rákos betegek, vagy a krónikus fájdalommal élők olyan kezelést, amely az orvosi marihuána használatán alapul.
És ez talán nem is olyan jelentéktelen dolog egy kis ország tudósától, aki a tudomány egy apró szeletét kutatta.
