Héber bulvárlapok magyar anyanyelvű szerkesztői a mandátum idején: Avigdor Hameiri, Blank Illés és Sauber Sándor

Ez az esszé azon magyar anyanyelvű írók és újságírók tevékenységéről szól, akik a húszas és harmincas években alijáztak, és jelentős részt vállaltak a népszerű héber újságírás kialakulásában: Avigdor Hameiri, Blank Illés és Sauber Sándor.

A kelet-európai olékkal szemben, akik a színvonalas, tanult, de elitista héber újságírást honosították meg Erec-Izraelben, Hameiri, Blank és Sauber a könnyed és szenzációhajhász budapesti, bécsi, berlini és párizsi zsurnalizmus gyakorlatát hozták magukkal. Úgy tartották, hogy az újságírás feladata nem az, hogy az olvasóközönségre kényszerítse az elit nyelvhasználatát és kultúráját, hanem hogy az olvasót saját nyelvén és ismert fogalmaival szólítsa meg. Az újságíró közel kívánt kerülni az olvasójához, és a közönség szintjén kívánt párbeszédet folytatni vele. Emiatt a magyar hátterű ole újságírók vagy független lapokat alapítottak, vagy a már létező újságok szerkesztőségeibe olvadtak be, és így próbálták a helyi olvasóközönség széles rétegeinek világképét alakítani. Ahogy látni fogjuk, e három újságírónak gyökeresen eltérő nézetei voltak a népszerű újságírásról.

Avigdor Hameiri és Lev Hadas című lapja

Feuerstein Avigdor erec-izraeli újságírói pályáját a Haarec című napilap hasábjain kezdte, de nem kedvelte az újság nehézkes, komoly és elitista stílusát. Azt is nehezen fogadta el, hogy a szerkesztőség csupán heti egy cikket kért tőle. Emiatt Lev Hadas címen saját lapot alapított.

Az 1921 szeptemberében megjelenő lap első számának nyitócikkében arról ír, hogy bár Erec-Izrael az új „héber” nép utópikus otthonaként tetszeleg, valójában Szodoma és Gomora. Az emberek között eltűnt minden szolidaritás, és a szívtelen cionista bürokrácia eltapossa a kisembert. Ezért a Lev Hadas szerkesztőjének az volt a célja, hogy olyan lapot hozzon létre, amely nyitva áll a gyönge és az elnyomott előtt, akik a lap hasábjain kifejezhetik ellenérzéseiket az erősekkel és az elnyomókkal, elsősorban a baloldali pártok bürokratikus intézményrendszerének működésével szemben.

Feuerstein 1921. szeptember vége és 1922. szeptember eleje között a Lev Hadas nyolc számát adta ki, közülük hat jelent meg az ígért rendszerességgel. Az utolsó két lapot 1922 végén, illetve két évvel később, 1924 márciusában adta ki. Az ötödik számtól, 1922 januárjától a szerkesztő Feuersteinről Hameirire változtatta a családnevét. Egy híres rabbi felmenője, a talmudista Menahem Hameiri nevét vette át. Ugyanekkor Hameiri lapját ezentúl nem az Ahadut nyomdában nyomtatta, hanem a negyedik számtól kezdődően a jaffai M. Soham (Steinfeld) nyomdában. A Lev Hadas oldalainak száma is megduplázódott, nyolc helyett tizenhat oldalon jelent meg. A lap ára egy grusról kettőre emelkedett, ez feltehetően hozzájárult az újság megszűnéséhez, hiszen a Lev Hadas eredeti ára megegyezett a korabeli napilapok árával. A lap terjesztője korábban a jaffai Krugelyakub kereskedőház volt jeruzsálemi, cfati és haifai irodákkal. Most ez megváltozott, a Lev Hadas négy utolsó számát a Tarbut könyvkereskedés terjesztette, amely jelen volt ugyanezekben a városokban. Ez a könyvkereskedés alapította később a Mitzpah kiadót, amely Hameiri több könyvét is kiadta.

A Lev Hadas olcsón előállítható, nyolcadrét alakú és alacsony oldalszámú, könnyen fogyasztható kulturális termék volt, amely nem kívánt meg olvasóitól különösebb erőfeszítést. Hameiri mindent megtett, hogy új lapja tartalmilag a legszélesebb olvasóközönséghez szóljon. Az újság nyelvileg nemcsak egyszerű és közérthető volt, hanem drámai hangvétel és könnyed elbeszélőstílus is jellemezte. Hameiri harcias és polemikus formában írt irodalmi kérdésekről, de a lapban megjelenő cikkei a legfrissebb történéseket, politikai és kulturális problémákat is érintettek. A szerkesztő többek között arra használta a lapját, hogy a cionista intézményrendszert, de leginkább az erec-izraeli zsidó közösséget vezető Nemzeti Tanácsot és az új jisuvban domináns munkáspártokat támadja. Hameiri már az első számban rámutatott a cionista álom és megvalósulása között feszülő ellentmondásra. Egy lelkes cionista zsidó történetét beszéli el, aki széltében-hosszában bejárja az országot, de lassacskán felismeri a regnáló cionista intézmények hazug és csalárd gyakorlatát. Azzal vádolja a cionista vezetést, hogy új diaszpórát, új gettót hozott létre. A második számban közölt Levél a szolgákhoz és a szolgálókhoz című írásában a palesztinai munkásosztály ellen emel szót, amelyet véleménye szerint a birtokos réteg ellen izgatnak. Az egyes szám első személyben megjelentetett, teátrális hangvételű cikkben Hameiri azzal fordul a munkásokhoz, hogy ne hagyják magukat befolyásolni az őket képviselő szakszervezet olcsó demagógiájától. Hameiri számos alkalommal dühösen kikelt a brit apparátus és ügyvivői testülete ellen is. 1921. november 2-án heves tiltakozásokra került sor Jeruzsálemben a Balfour-nyilatkozat ellen, négy zsidót meggyilkoltak, és sokan megsebesültek. A brit hatóságok számos zsidót tartóztattak le, akik védekezni próbáltak az ellenük támadó erőszak ellen. A Lev Hadas harmadik számának vezércikkében Hameiri Herbert Samuelt, a brit mandátum zsidó származású főkormányzóját tette felelőssé a vérontásért, majd a palesztinai arabokat szidalmazta: „erkölcstelen, duhaj és szodomita gyülevész népség”.

Hameiri-Feuersteint élces kijelentései miatt az arab nép elleni becsületsértésért perbe fogták. A Doar Hajom 1921. december 13-án számolt be az író és a Lev Hadas lap főszerkesztője, az Ahadut kiadó vezetője, Zeev Asur peréről, amely a jaffai kerületi bíróságon, egy keresztény és egy muszlim arab, valamint egy brit bíró elnökletével, zsúfolásig megtelt tárgyalóteremben zajlott. Az újság tudósítója, Bar-Drora arról számolt be, hogy a két vádlottat a kiadói törvény alapján arabokkal szembeni becsületsértésért helyezték vád alá. A vádlottak visszautasították a vádakat, Feuerstein védelmében azt hozta fel, hogy nincsenek ellenérzései az arab néppel szemben, ellenkezőleg, az orientalista Goldziher Ignác és a vallástudós Bacher Vilmos tanítványaként megtanulta tisztelni az arabokat és kultúrájukat, valamint hozzátette, hogy az arab néphez való viszonyát két testvér közti szentimentális kapcsolatként tudná legjobban jellemezni. A két vádlottat végül alacsony pénzbüntetésre ítélték.

Hameiri 1922 elején a Lev Hadas című lapnak még három számát jelentette meg, amelyek többek között az általa nagyra tartott Berdicsevszki halálával foglalkoztak. A lap ötödik számában (1922. január) Berdicsevszki filozófiáját Ahad Haam szemléletével vetette össze. Hameiri jellemzése szerint Berdicsevszki a dionüszoszi életvezetést tartotta követendőnek, amely a test örömeit és az élet kirobbanó élvezetét hirdeti, Ahad Haam pedig az apollói örömöket szorgalmazta: a befelé forduló, kontemplatív és visszafogott életet. Hameiri úgy vélte, hogy Berdicsevszki halálával és Ahad Haam alijája után vált nyilvánvalóvá Berdicsevszki felfogásának a helyessége, hiszen az ereci zsidók a szekuláris élet örömeit akarják élvezni, elhagyják a vallásosságot, és egy kiegyensúlyozott és zavartalan arab–zsidó együttélést képzelnek el. A lelki elmélyüléssel szemben a testiséget tartják előbbre valónak. Hameiri állítása szerint az erec-izraeli zsidók nem az Ahad Haam elképzelte szellemi központról álmodnak, hanem egyszerű, becsületes zsidók akarnak lenni. Tisztességes, de egyenes munkásai az ország fejlődésének. Hameiri a kulturális termékek sokféleségét is szorgalmazta, operaház és színházak, újságok és kabarék alapításáról ábrándozott, ezek biztosítanák a zsidók szórakoztatását. A szórakozás kérdése a Lev Hadas hatodik, purimi számában is megjelenik. Ebben a számban Hameiri arról ír, hogy a hagyományos purimi ünnepet az európai népi hagyományok, a bacchanáliák szellemében rendezett mulatsággá kellene tenni. 1922 márciusában jelent meg az újság utolsó, hatodik száma. Az ekkor jelentkező gazdasági válság megnehezítette Hameiri lapjának rendszeres megjelentetését.

Avigdor Hameiri, a népszerű Doar Hajom irodalmi mellékletének szerkesztője

Hameiri lapja, a Lev Hadas nagy port kavart, és felkeltette a jeruzsálemi Doar Hajom című újság szerkesztőinek érdeklődését. Felkérték Hameirit a lap irodalmi mellékletének szerkesztésére 1922 júliusától.

A Doar Hajom alapításától, 1919 augusztusától a legnépszerűbb erec-izraeli napilap volt. Az újság a legszélesebb héber olvasóközönséghez szólt egyszerű és közérthető nyelven, provokatív, szenzációhajhász és bombasztikus stílusával kívánt az olvasóira hatni. A lap, Hameirihez hasonlóan, jobboldali gazdasági elveket képviselt, és a diaszpóra zsidó kultúrájának ellenpontját, egy új ereci népi kultúrát kívánt megteremteni.

Hameiri kilógott a Doar Hajom többségében Erecben született szerkesztőségi tagjai közül. A szerkesztőség kiemelkedő tagja Itamar Ben-Avi, a héber nyelvújító, Eliezer Ben-Jehuda fia volt. Mégis, a magyarországi új ole Hameiri könnyen beilleszkedett a lap szerkesztőségébe. Fontos azt is megjegyezni, hogy Hameiri előtt a lap nem adott ki irodalmi mellékletet.

Hameiri egy hetente kétoldalas mellékletet szerkesztett, amely a lap vetélytársától, a Haarec napilaptól eltérően nem pénteken, hanem kedden, majd vasárnap jelent meg. Ahogy már a Lev Hadas lapnál is láthattuk, Hameiri a Doar Hajom mellékletét is szinte kizárólag egymaga írta és szerkesztette. Például az 1922. augusztus 29-i mellékletben Avigdor Feuerstein néven jegyzett egy verset és két hosszabb lélegzetű esszét Avigdor Hameiri néven közölt.

A Lev Hadas című lapjához hasonlóan Hameiri célja a melléklettel itt is az volt, hogy a széles olvasóközönséggel megszerettesse az irodalmat. A melléklet nyelve és stílusa egyszerű és közérthető, a szerző a cikkekben tisztán, elbeszélő hangnemben fogalmaz, de cikkeiből nem hiányzik a drámaiság és a provokatív tónus sem. Hameiri ezért a baloldali kritikák kereszttüzébe került. 1922. augusztus 28-án a Hapoel Hacair szerkesztője, Joszef Aharonovics kritikával illette Hameirit, amiért irodalmi mellékletét a Doar Hajomnál jelentette meg. Aharonovics szerint a Doar Hajom szenzációhajhász és közönséges kiadvány, visszataszító és megvetendő témákat közöl. A Hapoel Hacair szerzője értetlenkedésének adott hangot, hogy egy ilyen nívótlan kiadvány hogyan lehet a legmagasztosabb és legszentebb irodalmi melléklet otthona, egy olyan irodalmi mellékleté, amely új és úttörő értékmérőket kíván teremteni. Aharonovics még azzal is megvádolta a rivális lapot, hogy a kapitalizmus és a fasizmus értékrendjét dicsőíti.

Aharonovics vádjaira Hameiri 1922. szeptember 3-án válaszolt. Kiemelte, hogy nem Aharonovics vádjait kívánja eloszlatni, hanem a fiatalság, az írott szót tisztelő halucok és a munkások számára fejti ki álláspontját. Szerinte a vita akörül forog, hogy miként lehet a nagyközönségnek szánt szépirodalmat írni. A cionista munkásmozgalom képviselői azért tartanak annyira a Doar Hajom lap sikerétől, mert az könnyen fogyasztható, ezért a munkásosztály tagjai közül sokan inkább ezt a lapot vásárolják. Most, hogy a lap könnyed stílusú irodalmi mellékletet is megjelentet, amely szervesen illeszkedik tömegigényt kielégítő arculatához, a rivális újságok félelme fokozódott. Hameiri válaszcikkében azt is kifejtette, hogy amikor Erec-Izraelbe érkezett, nagy reményeket fűzött az Aharonovics és a Dvora Baron szerkesztésében megjelenő Hapoel Hacair című laphoz, de hamar rájött, hogy az újság hétvégi melléklete unalmas, telis-tele posványos tájköltészettel és a szerkesztők politikai körének polémiáival. Emiatt nem meglepő, hogy a munkásosztály tagjai szívesebben lapoznak bele titokban a Doar Hajom irodalmi mellékletébe, amelynek egyszerű, közérthető, szentimentális és lendületes stílusa hűen ábrázolja a valóságot, és tömegeket szólít meg. A Lev Hadas lapnál és itt is láthatjuk, hogy Hameiri a tömegek számára elérhető és fogyasztható, politikailag aktív, sokszor gúnyos és provokatív, realista, de egyben expresszionista héber irodalmat szeretne létrehozni.

Hameiri 1922 szeptemberétől 1923 márciusáig volt a Doar Hajom irodalmi szerkesztője, a melléklet felépítése nem változott ez idő alatt. Költészetet, irodalmi vagy politikai esszét, egy eredeti elbeszélést és egy novella fordítását, irodalmi, színházi, zenei és művészeti kritikákat is közölt. 1923 elején Hameiri A szerkesztőség válaszol címen új rovatot indított. Ide az olvasók beküldhették irodalmi szárnypróbálgatásaikat, amelyekre építő kritikával válaszolt. A rivális lapok irodalmi mellékletei a kelet-európai alkotókat kedvelték, Hameiri azonban a magyar irodalom és esszéírás legjavát közölte. Patai József vagy Ady Endre neve számos alkalommal jelent meg a melléklet hasábjain. Más lapok irodalmi mellékletei héber eredeti alkotásokat közöltek, Hameiri viszont francia, német és osztrák–magyar szépirodalmat fordított. Fordításainak csúcsa Jókai Mór Óceánia, egy elsüllyedt világrész története című, folytatásokban megjelent regénye volt. A Doar Hajom irodalmi melléklete ekkor már megszűnt, ezért az újság 1924 decemberének második felétől 1925 februárjáig huszonöt részletben közölte a tárcarovatban.

1922-ben irodalmi tevékenysége mellett Hameiri publicistaként is bemutatkozott a Doar Hajom hasábjain. Már 1922 augusztusában rovatot indított Úgy hiszem címmel, amelyben aktuális kérdéseket tárgyalt, és a Lev Hadas lapjában megszokott hangnemben az ereci baloldali cionista szervezetek működésén élcelődött.

1923 második felétől Hameiri neve egyre ritkábban tűnik fel a Doar Hajom hasábjain. A lap irodalmi melléklete ez év tavaszán szűnt meg. Nem világos, Hameiri számos irodalmi elfoglaltsága, avagy a szerkesztőség döntése miatt. Hameiri a főszerkesztő Ben-Avi támogatását élvezte, helyettese, Alexander Aaronsohn azonban munkásságát fenntartásokkal kezelte. Hameiri az elkövetkező években esszéket, publicisztikát, színházi és irodalmi kritikákat, saját verseket is közölt a Doar Hajom hasábjain.

A húszas évek második felében visszatért irodalmi munkásságához, de ahogy újra lehetőség adódott, hogy egy széles olvasóközönséghez szóló lapnak dolgozzon, élt vele. 1925 áprilisa és augusztusa között a jisuv első illusztrált magazinjának egyik szerkesztője volt. A kéthetente megjelenő Hamizrah tulajdonosa a jeruzsálemi cinkográfus, Michael Pikovsky volt. A magazinnak hat száma jelent meg az ereci életről szóló fényképekkel, héber, angol és német nyelvű magyarázatokkal. Hameiri a Hamizrah első néhány számát szerkesztette, a szerkesztői székben a héber író és újságíró Kadish Jehuda Silman követte. Hameiri feladata volt, hogy kiválassza a magazin képanyagát, és poétikus, sokszor rímes képaláírásokat írjon hozzájuk. A fényképek a jeles eseményeket, a Jeruzsálemi Héber Egyetem alapkőletételét, Lord Balfour ereci látogatását, a jisuv fejlődését vagy más jelentősebb kulturális eseményt örökítettek meg. Hameiri verseket is fordított magyarról héberre, amelyeket beillesztett a lapba. A Hamizrah négy hónap után megszűnt, Hameiri lapban szerzett tapasztalatait azonban későbbi zsurnalisztikai működésében hasznosította.

Avigdor Hameiri a Hamahar folyóirat és a Hakumkum szatirikus színház metszéspontjában

1927 májusában Hameiri újra színre lépett, megnyitotta a héberül korábban nem létező szatirikus színházat Hakumkum néven. Hameiri volt a társulat főrendezője, valamint a legtöbb darab és zeneszám szövegírója. Ugyanebben a hónapban egy folyóiratot is útjára indított Hamahar címmel, „A gondolatok háborújának platformja” alcímmel. A Hamahar hasábjait is, a korábbiakhoz hasonlóan, szinte kizárólag az ő írásai töltötték meg.

Az első évben, 1928 májusáig Hameiri havi rendszerességgel tizenegy számot adott ki. Februárban és márciusban a lap nem jelent meg. Az első hét számot két egyiptomi grusért terjesztették. A napilapok ebben az időszakban ugyanennyibe kerültek, a Hamahar azonban hosszabb, harminckét oldalas volt. A nyolcadik számtól kezdve a lapot két grus értékben, de immár a palesztinai valutában, vagyis drágábban árulták. 1940 augusztusában Hameiri megpróbálta újra kiadni a lapot kissé nagyobb, B5 formátumban a korábbi A5 helyett, de csupán két szám készült el (1940. augusztus 15-én és 22-én).

Kapcsolat lehetett a szatirikus társulat és Hameiri lapkiadói tevékenysége között. A Hakumkum bevétele fedezhette a Hamahar kiadási költségeit. Addig, míg a társulat az első hat műsorszám idején biztos lábakon állt, a lap is rendszeresen jelent meg. 1928 februárjában azonban kiéleződtek az ellentétek a társulat tagjai és Hameiri között, ami áprilisban a társulat néhány tagjának kiválásával, és a színház ideiglenes bezárásával végződött. A szatirikus színház szüneteltetése a Hamahart is érzékenyen érinthette, a folyóirat két hónapig nem jelent meg. A Hakumkum társulat újraalakítása meglehetős nehézségekkel járt, emiatt Hameiri a lapját is csak rendszertelenül adta ki.

A Hamahar szerkesztőségében két magyar hátterű ole is segítette Hameiri munkáját. A Budapesten született Irsai István a Hakumkum grafikusa és díszlettervezője volt. A plakáttervein egyszerű kubista betűtípust használt, amely mentes volt minden díszítőelemtől. A társulat hirdetményeire is az Irsai tervezte embléma, egy gőzölgő teáskanna került.

Hameiri másik segítője Donát Lajos volt, aki bár a Technionon építészmérnöki képesítést szerzett, szívesebben játszott Hameiri társulatában és illusztrálta a Hamahar írásait.

A Hakumkum sikerét követően, 1927 májusában jelent meg a Hamahar első száma, a címlapon Irsai illusztrációja: egy író íróvesszőt tart a kezében, a háttérben pedig a Jaffára és Tel-Avivra emlékeztető tengerparti város utópisztikus képe rajzolódik ki. A kubista rajz alatt a lap mottója látható, amelyet már a Lev Hadas címlapjáról ismerünk: „A szólásszabadság nem lehetőség, hanem kötelesség.” Irsai illusztrációja és a mottó a lap későbbi számain is feltűnik. A címlap hátoldalán a rajz negatívja látható a Hamahar állandó alcímével: „A színpad − Avigdor Hameiri eszmeháborújának dobogója.” A „dobogó” szó az olvasóban egy portékáját kínálgató utcai árus képét idézi fel, aki kiáltozásával igyekszik a járókelők figyelmét magára és portékájára vonni. A köztéren felállított dobogó a tömegektől elzárt, elitista könyvesbolt, a csöndes, elmélkedő olvasásba mélyülő, kifinomult szemlélő képzetével állítható szembe. Hameiri utcai orátorhoz hasonlítja magát, aki kiabálva fordul a járókelőkhöz, és közérthető nyelven, az érzelmeikre hatva, színpadias gesztusokkal és kifejező stílusban szólítja meg őket.

Hameiri lapjának egy további, hanghatású vonása is volt. A Hamahar első számában a szerkesztő barátja, a zeneszerző Joel Engel dalainak kottáit közölte. A munka himnusza megjelentetésével, úgy látszik, Hameiri lapját nem csupán olvasnivalónak, hanem egy előadott, eljátszott darab alapanyagának is szánta. A lap a beszélt nyelvet rögzítette, amelynek a köztéren kellett újfent felhangoznia.

A Hamahar azonban vizuális élményt is kívánt nyújtani az olvasóinak. Irsai modernista és funkcionalista grafikái megváltoztatták a sorok elrendezését is. Az újságírásban hagyományos hosszanti sorokat széltében osztotta fel széles léniával, közéjük rövid szövegegységek kerültek Donáth Lajos számos kisebb, komikus rajzával.

A Hamahar az információközlés legkönnyebben hozzáférhető eszköztárát hasznosította. Irsai új kubista-geometrikus héber betűtípusa (Haim) letisztult, díszítőelemeket nélkülöző vonalakból áll össze. Irsai már a Hamahar második oldalán grafikai játékkal ötvözte a dátumot betűkből és számjegyekből.

A szöveg tördelése nem tette lehetővé a hírek, az esszék és a reklámok megszokott elkülönítését. A Hamaharban a kezdetektől fogva sok reklám jelent meg, például a Hacafon című revizionista lap vagy a tel-avivi Nahlat Binjamin 46.-ban található magyar kávézó hirdetése. Nőgyógyászok, adószakértők, elektronikai eszközök és biztosítások értékesítői is hirdettek a lapban. Természetesen a Hakumkum színház programjainak népszerűsítése sem maradhatott el.

A Hamahar mindvégig polemikus hangnemben íródott, együtt tárgyalta a kulturális és a politikai kérdéseket. Alapításától, 1925-től kezdve Hameiri egyre inkább azonosult a Zeev Zsabotinszki vezette revizionista mozgalom politikájával. 1926 és 1927 között a mozgalom héber nyelvű hetilapját, a Hacafont a haifai testvérpár, Avraham és Jakov Weinshall szerkesztette. Hameiri számos cikket jelentetett meg a revizionista lapban. 1926. szeptember 8-án megjelent írásában Hameiri élesen támadta a szocialista pártokat és az ortodox szervezeteket is, Zsabotinszki és mozgalma programját pedig úgy mutatta be, mint az egyetlen lehetséges politikai megoldást, amely meg tudná valósítani Herzl cionista elképzeléseit. A Hacafon 1927 tavaszán végleg megszűnt. A mozgalom több tagja is megpróbált nyomást gyakorolni Hameirire, hogy a Hacafon után a Hamahar legyen a revizionisták hivatalos lapja, de ő visszautasított minden ilyen javaslatot. Hameiri támogatásáról biztosította Zsabotinszkit és mozgalmát, de lapját nem kívánta a revizionizmus szócsövévé tenni. 1927 októberében, a Hamahar hatodik számában Zsabotinszki egy esszéjét olvashatjuk, amelyet Hameiri egy hosszabb lélegzetű, a revizionista mozgalom ideológiáját áttekintő előszó kíséretében közölt. Hameiri soha nem vált a revizionizmus kritikátlan hívévé, a lap későbbi számaiban több kérdésben a szocialista pártok állásfoglalását támogatta.

Hameiri a Hamahar hasábjain a szatirikus Hakumkum színház előadásait is többször védelmébe vette. Az első ilyen cikk Mose Beilinson, a Davar főszerkesztő-helyettese éles hangú esszéjére válaszolt. Beilinson véleménye szerint a szatíra fontos helyet tölt be a közélet hiányosságainak ostorozásában, a szerzők felelőssége azonban, hogy ne essenek a nyers, közönséges és arcátlan humorizálás csapdájába. A szerző vádja szerint Hameiri darabjai áthágtak egy morális határt azzal, hogy a cionista mozgalom legszentebb értékeit támadták, s elfogadhatatlan modorban kritizálták a Cionista Kongresszust és elnökét, Haim Weizmannt.

Hameiri a Hamahar 1927 szeptemberében megjelenő ötödik számában válaszolt a vádakra. Azt állította, hogy Beilinson már korábban személyesen figyelmeztette, hogy a Davar frontális támadásra készül a Hakumkum ellen. Az erec-izraeli baloldali lapok, a Davar és a Haarec hónapokon át nem vettek tudomást a Hakumkum létezéséről. A közönség azonban megkedvelte a szatirikus színház előadásait, és ez szemet szúrt a semmilyen kritikai hangot el nem viselő baloldali pártoknak. A baloldali újságok próbálták elhallgatni a színház létezését, azonban a többezres nézőközönség miatt, amely az ország legkülönbözőbb pontjairól érkezett, hogy megtekinthesse a Hakumkum előadásait, a felhangzó nevetéstől megrettentek, és hirtelen felháborodásuknak adtak hangot. Hameiri azt is megjegyzi, hogy még Bialik is, akiről többször írt vitriolos kritikát, kifejezetten élvezte az előadásokat. Hameiri szerint Beilinson korlátozni szeretné a szólásszabadságot, hogy cenzúrázhassa a színház programjait. Hameiri arról ír, hogy a Hakumkum és a Hamahar kiegészítik egymást. Mindkét orgánum feltárja az ereci cionista társadalom rothadását, hogy megvédje a becsületes polgárt, az őszinte zsidót, aki a pénz kedvéért nem mocskolja be a lelkiismeretét. A szatirikus társulat és az újság célja, hogy erkölcsi iránytű és a cenzúra ellen küzdő fegyver is legyen.

1928 végén a Hakumkum társulata feloszlott, Hameiri lapja megfelelő bevételi forrás nélkül maradt. A Hamahar a későbbiekben már csak rendszertelenül jelent meg.

Avigdor Hameiri visszatér a Doar Hajom szerkesztőségébe

1928 végén Hameiri visszatért a Doar Hajom tömeglap szerkesztőségébe. A lap ekkor Zeev Zsabotinszki kezébe került. Itamar Ben-Avi, a Doar Hajom főszerkesztője ki akarta használni, hogy a népszerű revizionista vezető, Zeev Zsabotinszki 1928-ban visszatért és véglegesen letelepedett Erec-Izraelben. Ben-Avi ezért egy kétéves időtartamra a revizionista vezető rendelkezésére bocsátotta az újságját. Zsabotinszki attól tartott, hogy ha a tömegigényt kielégítő újságot pártlappá teszi, elriasztja a Doar Hajom hagyományos olvasóközönségét, ezért a területen már szakavatott Avigdor Hameirit kérte föl lapja könnyed hangvételű kulturális rovatának összeállítására. Hameiri 1928 decemberétől mintegy fél éven keresztül szerkesztette a rovatot. Tárcákat közölt, például saját cikksorozatát a tel-avivi sétáin szerzett tapasztalatairól vagy Edgar Allen Poe elbeszéléseit Zsabotinszki héber fordításában. Vicceket, pletykákat és a héber zsurnalizmus történetében először héber keresztrejtvényt is közölt szerkesztőtársa, Arthur Koestler tollából. Koestler Budapesten, zsidó nagypolgári családban született, apja gyártulajdonos volt. Bécsben gépészmérnöki képesítést szerzett, de szocialista-cionista meggyőződése Erec-Izraelbe, Hefciba kibucba vezette. Miután kiábrándult a kibucmozgalomból, revizionista lett, és a haifai Hacafon lap szerkesztőségében kezdett dolgozni, majd a jeruzsálemi Doar Hajom lap nemzetközi hírfelelősévé nevezték ki. Avigdor Hameiri mellett Koestler a Doar Hajom tömeglap arculatát őrizte. Koestler a világban zajló „szenzációs eseményeket”, természeti katasztrófákat és sporteseményeket illusztráló fényképek közlésével igyekezett a lap vizuális részét hangsúlyosabbá tenni.

Hameiri és Koestler magyar nyelvterületről származtak, emiatt kiríttak a Doar Hajom szerkesztőségéből, amelynek legtöbb tagja az Orosz Birodalomból érkező ole volt. Mégis ők ketten voltak azok, akik a legtöbbet tették a lap népszerű arculatának kialakításáért. Az 1929-es arab–zsidó összetűzések után mindketten elhagyták a Doar Hajom szerkesztőségét, ami erősen érződött az újságon. Koestler elhagyta Erec-Izraelt, Hameiri, miután két különböző kiadásban is megjelentette a zavargások okait tárgyaló Hamahar tizenkettedik számát, otthagyta a Doar Hajom szerkesztőségét. Még ugyanebben az évben befejezte A nagy őrület című regényét, és kiadta a Mitzpah kiadónál, amely szinte nyomban a héber irodalom első nagy sikerű, többezres példányszámban elkelt szépirodalmi műve lett.

Egyéves kelet-közép-európai kiküldetése után, amelynek során a Keren Hajeszodmegbízásából adományokat gyűjtött, 1931-ben Hameiri visszatért a Doar Hajom szerkesztőségébe. A korábbi megállapodás szerint a két év lejárta után, 1931 februárjában a Doar Hajom újra Itamar Ben-Avi tulajdonába került, így a revizionisták már nem dönthettek a lap szerkesztését érintő kérdésekben. A lap átszervezése után Avigdor Hameiri az újság egyik ünnepelt szerzője lett. 1932 májusában a nemzetközi PEN-írótalálkozó budapesti konferenciájára a lap kiküldött tudósítójaként érkezett. A Doar Hajom fontosnak tartotta kiemelni, hogy Hameiri budapesti repülőútját, amely a harmincas években még különleges eseménynek számított, a lap fedezte. Hameirinek az írótalálkozóról készült feljegyzéseit a Doar Hajom a címlapon közölte. Beszámolói valóban érdekfeszítők. Az 1932. június 30-án készült jegyzetében érzékletesen ábrázolja a találkozóra tartó tömeg érkezését a Magyar Tudományos Akadémia épületébe. Hameiri egy monoklis osztrák írónőről számolt be, és egy másik olasz írónőről, aki arany bokaláncot viselt. Későbbi írásaiban az olasz futurista költő, Filippo Tommaso Marinetti és a német szocialista szerző, Ernst Toller közti összeütközésről írt. Találkozott Jules Romain francia és Solem Asch jiddis íróval is. A Doar Hajom harmincnyolc folytatásban közölte Hameiri Utazás a vadregényes Európában című riportgyűjteményét is, emellett elbeszéléseket, cikkeket, esszéket és egyéb írásokat hozott le a lap hasábjain szinte az 1936-ban megjelenő legutolsó számig.

Hameiri a harmincas évek második felében is tevékenyen részt vett az erec-izraeli népszerű magazinok megjelentetésében. Tíz évvel az első képes magazin, a Hamizrah szerkesztése után újból felkérték, hogy működjön közre egy hasonló kiadvány, a Moshe Liber szerkesztésében készülő Hahajim Halalu kiadásában. Az 1935. szeptember 27-én megjelenő első szám címoldalára került Hameiri Hahajim Halalu című verse, amely a magazin mottója lett. A mindennapok, az egyszerű élet örömének himnusza kijelölte a szerző, a lap egyik vezető munkatársa helyét is. Hameiri a mandátum időszakában a héber tömegkultúra megformálásában kiemelkedő helyet foglalt el.

Blank Illés és a Jerusalajim című hetilap

A mandátum időszakában a héber bulvárújságírás kialakulásában egy másik magyar anyanyelvű újságíró, Blank Illés is tevékenyen részt vett. Blank az erdélyi Máramarosszigeten született, a budapesti egyetemen szerzett ügyvédi végzettséget. Már tanulmányai alatt sokat tett Budapest héber és cionista intézményrendszerének kiterjesztéséért. Blank 1925-ben alijázott, és Jeruzsálemben telepedett le.

Blank 1929 júniusában Jeruzsálemben héberül adta ki a Jerusalajim című hetilapot, abban az évben, amikor a Doar Hajom Zsabotinszkihoz került. Ahogy már szó volt erről, Itamar Ben-Avi lapja a piaci igényt próbálta kielégíteni, közérthető volt, és széles tömegeket szólított meg. A lap olvasóközönségének jelentős hányada a jeruzsálemi szefárd közösségből került ki. Ben-Avi 1928 végén lapját Zsabotinszki rendelkezésére bocsátotta, ezzel sokak szerint a lap alapvető célkitűzését cáfolta meg. A revizionista Zsabotinszki a bűncselekményeket és katasztrófákat tárgyaló, valamint folytatásos ponyvaregényeket közlő Doar Hajom című lapot pártlappá kívánta alakítani. Az újsütetű kiadvány komoly hangvételét a Hameiri és Koestler szerkesztésében készülő könnyed kulturális rovat sem tudta hatékonyan ellensúlyozni. Az 1928 decemberében lezajlott fordulatot a Doar Hajom jeruzsálemi olvasóközönségének egy része valószínűleg az olvasók elárulásaként élte meg, és úgy érezte, hogy saját lap nélkül maradt. Blank ezt az űrt kívánta kitölteni Jerusalajim című lapja megjelentetésével.

Már az újság címéből is nyilvánvaló, hogy Blank a legszélesebb olvasóközönséget akarta megszólítani. A címben Blank a kiadványát „népi hetilapnak” nevezi, az alcímben pedig hozzáfűzi, hogy „független, hasznos és párton kívüli” kiadványt vehet kézbe az olvasó. A Jerusalajim első száma 1929. június 12-én harminckét oldalon jelent meg, és tíz milbe került. A lapra elő lehetett fizetni, az évi előfizetés Palesztinában négyszáz milbe, külföldön három dollárba került. A főszerkesztő didaktikus és nevelő célzatú hangnemben írt, az olvasó úgy érezhette, mintha egy tanító a diákjait próbálná okítani. Blank számos szólásmondást épített be a cikkeibe, például „ahol sokat ígérnek, keveset nyújtanak”, és azt tanácsolta az olvasóinak, hogy „ezekben az időkben érdemes fontolóra venni ezeket a bölcs mondásokat”.

A főszerkesztő négy pontban foglalta össze lapja célkitűzéseit:

1. A Jerusalajim a legfrissebb híreket közli, „objektíven, röviden és velősen a mindenkit érintő fontosabb eseményekről” ad hírt. Ebből kitűnik, hogy a lap az olvasóra úgy tekint, mint aki képtelen hosszabb szöveg befogadására, és a szerkesztő feladata, hogy kiválogassa számára a lényegesebb és az elhanyagolható híreket. A szerkesztő nem tartotta fontosnak az olvasó szándékát.

2. Az újság céljai között sorolta fel „a mindennapi és a szellemi életünkre nagy hatást gyakorló különböző tudományágak részletes és közérthető ismertetését”. A lap tehát a tudományos vívmányok közérthető átadását is feladatának tekintette.

3. A kormányzati törvényeket és rendelkezéseket is érthető formában kívánta továbbítani, vagyis a mandátum és az olvasói között akart közvetíteni.

4. A Jerusalajim célja volt, hogy irodalmi műveket is megismertessen az olvasóival. A szerkesztő ígéretet tett arra, hogy azokat egyszerű és közérthető formában, rövid részletekben fogja csak közölni.

Ezek a célkitűzések az első számban úgy valósultak meg, hogy a szerkesztő röviden összefoglalta a hét belföldi és külföldi eseményeit, a lap folytatásában pedig nevelő célzatú és ideologikus cikkeket közölt savuot ünnepéről, Rút könyvéről és annak a cionista mozgalom feléledésében játszott szerepéről, valamint Jeruzsálem történetéről. Történelmi témájú értekezések és egyéb népszerű tudományos cikkek is kerültek a számba a hosszú élet titkáról, a szoptató nők dohányzásáról, a pszichoanalízis „hanyatlásáról”, az erec-izraeli gazdasági válságról és egyéb külföldi eseményekről, például az angliai Munkáspárt győzelméről.

Nehezen hihető, hogy egy ilyen kiadvány ki tudta volna elégíteni azt az olvasói igényt, amelyet a Ben-Avi szerkesztésében megjelent Doar Hajom ébresztett. Ben-Avi lapja nemcsak nevelni, hanem megdöbbenteni és egyben szórakoztatni is kívánta az olvasóit. A jeruzsálemi olvasóközönség nem mutatott különösebb lelkesedést Blank programpontjai iránt, a későbbi számok mégis az elsőhöz hasonló tematikai felépítést követték. 1929 augusztusában a siratófal megközelíthetősége miatt feszültség alakult ki a zsidó és a muszlim csoportok között. Blank tudósítani akart a legfrissebb eseményekről, ezért hetente kétszer jelent meg az újság. 1929. szeptember 23-án a zavargásokban százharminchárom zsidó vesztette életét.

A brit cenzúra kilenc napra betiltotta az újságokat. A Jerusalajim tizenkettedik száma volt az első kiadvány, amely 1929. augusztus 31-én megjelenhetett. A lap nyolcadrét formátumban, hatvannégy oldalon részletesen számolt be „a véres héten” történt „öldöklésről” és a „szégyenteljes eseményekről”. A szerkesztő megjegyezte, hogy az újságban közölt írások a szemtanúk elbeszélésein alapulnak. A cikkek könnyed elbeszélő stílusa az olvasók ízlésének és vélt elvárásainak kívánt megfelelni.

Blank 1929 utolsó hónapjaiban még néhány szám erejéig folytatta a Jerusalajim megjelentetését, azonban az 1929. október 31-i negyedik szám után a lap megszűnt. Ennek hátterében az állhatott, hogy a szerkesztő nem jól mérte fel az olvasói igényeket. Ebben az időszakban érkezett Erec-Izraelbe a zavargások okainak kivizsgálására felállított úgynevezett Shaw–bizottság. Az olvasók szomjaztak a legfrissebb hírekre, amit egy hetente megjelenő lap nem tudott kielégíteni. A Haarec és a Doar Hajom ugyanekkor naponta kétszer, egy reggeli és egy esti kiadásban került az olvasókhoz.

Bár a Jerusalajim 1929 októberében végleg megszűnt, az újság fejléce később is feltűnt a jeruzsálemi utcákon. 1930. június 8-án a brit cenzúra egy hétre betiltotta a Doar Hajomot. A szerkesztők úgy kerülték meg a tiltást, hogy lapjukat már megszűnt újságok fejlécével jelentették meg. Blank is megengedte a Doar Hajom tulajdonosainak, hogy 1930. június 8-án és 13-án lapjuk a Jerusalajim fejlécét használja. Blankot emiatt a brit cenzúratörvény megsértéséért bíróság elé állították. 1930. szeptember 15-én a Doar Hajom beszámolt Blank tárgyalásáról a jeruzsálemi kerületi törvényszéken. A vádlottat pénzbüntetésre ítélték.

Blank Illés kísérlete, hogy nevelő célzatú, a legszélesebb olvasóközönséghez szóló lapot adjon ki, bukásra volt ítélve. Blank azonban a későbbiekben is a népszerűsítő irodalom területén tevékenykedett. Húsz éven keresztül, a harmincas évektől az ötvenes évek közepéig népszerű kiadványok kiadójaként dolgozott. Tamcit néven kiadót alapított, amely egyszerű nyelven, lényegre törő stílusban írott, a héber olvasók számára hasznosnak ítélt rövid füzeteket adott ki történelmi, irodalmi, bibliai és földrajzi témákról. Blank magyar anyanyelvű fiatal újságírókat is pártfogásába vett, köztük például David Giladit, aki az 1948-ban megjelent Maariv egyik alapítója volt. Blank megosztotta pártfogoltjaival újságírói és szerkesztői tapasztalatait, valamint segített nekik újságíróként elhelyezkedni.

Sauber Sándor és az Iton Mejuhad

A mandátum időszakában a héber bulvárújságírás egyik csúcsa a szenzációhajhász Iton Mejuhad című lap volt. 1933 legvégén jelent meg először, majd utolsó száma tizennyolc évvel később, 1951 első fél évében. Az újság alapítója és kiadója, Sauber Sándor Avigdor Hameirihez hasonlóan egy kárpátaljai, Munkács melletti kis faluban született. Vallásos neveltetést kapott, tanulmányait a munkácsi héber gimnáziumban, majd a berlini rabbiképzőben folytatta. 1933-ban, tanulmányai végeztével alijázott.

Sauber már Európában is újságíróként tevékenykedett. Munkácson Dosz judise folkszblat címen cionista lapot alapított, cikkei jelentek meg az erdélyi Új Kelet hasábjain is. Miután alijázott, Alexander Moses nyomdájában találkozott Slomo Ben-Israel íróval és újságíróval, aki Moses anyagi támogatásával és Hameiri védnöksége alatt Habalas címen népszerű detektívsorozatot adott ki. Sauber úgy vélte, hogy ha már detektívtörténetekre is van olvasói igény, akkor érdemes befektetni egy titokzatos történésekkel, bűncselekményekkel és katasztrófákkal foglalkozó lapba. A Budapesten, Párizsban és Berlinben is elterjedt bulvárlapokhoz hasonló kiadványt kívánt az olvasók kezébe adni.

Meggyőzte Alexander Mosest, hogy anyagilag támogassa az újság első számainak a kiadását. Sauber maga mellé vette a tapasztalt újságírót, Slomo Ben-Israelt. Kettőjük támogatásával jelenhetett meg 1933. október második felében, kis formátumban az Iton Mejuhad. Néhány számmal később Sauber kissé megváltoztatta a lap fejlécét. Az újságcím első betűjéről egy fél mil érme lógott le, jelezve az újság kedvező árát.

A lap hetente egyszer, szerda délutánonként négy oldalon, tabloid formátumban jött ki Moses nyomdájából Tel-Avivban, és fél grusért árulták. Sauber és az Iton Mejuhad írói az újság tematikáját a tel-avivi katasztrófákról, bűnesetekről és a bírósági tárgyalásokról szóló beszámolókból állították össze. A legtöbb ereci újságírótól eltérően, akik szépírónak tartották magukat, és olvasóikkal nemcsak ismertették, hanem értelmezték is számukra a világ eseményeit, Sauber és társa, Slomo Ben-Israel vérbeli riporterek voltak, reggeltől estig a tel-avivi utcákat rótták, és a városban történtekről első kézből szereztek értesüléseket. Nemcsak a bírósági tárgyalótermekben és a város különböző pontjain bukkantak fel, hanem a héber újságírás történetében először fényképészeket is alkalmaztak. Többek között emiatt lett a lap alcíme: „A köz érdekében kiadott, független riportlap.” Az újság karaktere már az első, 1933. október 19-én megjelenő számban nyilvánvalóvá vált. A helyszíni beszámoló hatalmas szalagcímben hirdette: „vérfagyasztó tragédia egy tel-avivi építkezésen: a súlyos vasszerkezet megrántotta a felvonókötelet, és két munkást sodort le a harmadik emeletről”. A baleset egy járókelő halálával és egy másik sérülésével végződött. Az esetet Sauber a címoldalon elemzi, és felteszi a kérdést, ki a felelős a tragédiáért, akinek a „hanyagsága Tel-Aviv utcáin egy óvatlan járókelő halálát okozta”. A melodramatikus hangnemben fogalmazott cikk a tragédia helyszínéről származó három fénykép kíséretében jelent meg. A fotózsurnalizmus héber lapokban ekkor szinte még ismeretlen műfajnak számított. Az újság első száma óriási sikert aratott, és Tel-Aviv utcáin több ezer példányban kelt el. Az első szám sikere tette lehetővé a lap további kiadását. Sauber a későbbiekben is az első számban már bevált formulát használta, lapját pikáns történetekkel töltötte meg. Beszámolt egy zsidó apáról, aki egy kocsmáért eladta a saját lányát (1933. november 8.), és a török órásmesterről, aki osztrák zsidó doktornak adta ki magát, és jóhiszemű, gazdag zsidó örökösöket hálózott be (1934. január 14.). Az újság a következő számokban is figyelemmel kísérte a csaló doktor esetét, az egyik számban arról adott hírt, hogy a csaló egy hajón Olaszországba szökött, egy héttel később azonban a lap beszámolója szerint az „orvos” újra Jeruzsálemben folytatta üzelmeit.

Sauber próbálta összekapcsolni a bűncselekményekről és az egyéb szerencsétlenségekről szóló beszámolókat a cionista propagandával. Néhány számon keresztül az ereci jisuvban terjedő „besúgásokról” értekezett. Több olyan esetről értesült az újság szerkesztősége, amelyben ereci zsidók a brit hatóságoknak jelentettek be illegálisan az országban tartózkodó olékat, akiket végül letartóztattak és kitoloncoltak. Az Iton Mejuhad számos zsidó besúgót azonosított, és 1933. november 29-én megjelenő számában a fényképüket is közölte. A bulvárlap így bizonyíték nélkül a megvádoltak lincselésére szította olvasóit. Sauber lassanként kibővítette lapja tematikáját, de mindvégig az olvasót kívánta megdöbbenteni. Szalagcímekkel számolt be a tel-avivi polgármester, Arlozorov gyilkosának peréről, illetve külföldi eseményekről, például egy 1934. február 11-én megjelent cikkben arról tudósított, hogy „Hitlert megmérgezték, de sofőrje megmentette”.

A szenzációhajhász címek és a pikáns beszámolók növelték a példányszámot, ezért 1934 januárjától a lap már hetente kétszer jelenhetett meg. A tavasz közeledtével Sauber már azt tervezte, hogy lapját napilappá alakítja. Ekkor azonban meglepő ajánlatot kapott. A revizionista vezető, Zeev Zsabotinszki jobbkeze, Meir Grossman szakított a mozgalommal, mert nem értett egyet Zsabotinszkival, aki ki akart válni a Cionista Világszövetségből. Grossman Hamedina Hajehudit néven új pártot alapított, és egy olyan orgánumot keresett, amely szervezete támogatására tudná mozgósítani a tömeget. Ezzel Grossman az 1928-ban a Zsabotinszki által bérbe vett Doar Hajom sikeres stratégiai lépését követte. Grossman 1934 áprilisában megvette Saubertől és társaitól az Iton Mejuhad című lapot, és egy naponta megjelenő esti bulvárlappá alakította. Grossman lett a főszerkesztő, Sauber és Ben-Israel pedig az újság főmunkatársai. A lap nemcsak bulvárlap, hanem pártlap is lett, riválisai pedig a Benzion Netanjahu szerkesztésében esténként megjelenő, Hajarden című revizionista kiadvány és a szocialista Davar voltak. Ebben az időszakban a népszerű Doar Hajom továbbra is megjelent. 1934 nyarán Tel-Avivban négy, a széles olvasóközönséghez szóló újságot adtak ki. Az Arlozorov gyilkosának bírósági tárgyalásáról szóló hírek töltötték meg a lapokat, harsány szalagcímekkel jelentek meg, és többezres példányszámban keltek el. A tárgyalás végeztével az újságok példányszáma jelentősen visszaesett. Meir Grossman lapja, az Iton Mejuhad nem tudta tartani a versenyt riválisaival, 1934 decemberében megszűnt, majd kétéves szünet után ismét megjelent. Ebben a kétéves időszakban Sauber a Doar Hajom bűnügyi tudósítója volt, a lapban többek között Avigdor Hameirivel is együtt dolgozott.

Miután 1936 nyarán a Doar Hajom is megszűnt, Sauber újfent kiadta korábbi lapját. Meir Grossmantól visszavásárolta az Iton Mejuhad tulajdonjogát, és 1936. december 20-án a hetilap az 1936-ban kitört ereci zavargások kellős közepén újra megjelent. Sauber Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezte át lapja székhelyét. Blankhoz hasonlóan valószínűleg azt remélte, hogy meg tudja nyerni a jeruzsálemi héberül olvasó közönséget. Néhány hónap azonban elegendőnek bizonyult arra, hogy belássa, az újság fogyasztói Tel-Avivban vannak, és a szerkesztőség újból költözött. Jeruzsálemben Sauber egyik újságírója az akkor tizenhét éves, magyar anyanyelvű Aviezer Golan, az 1939-ben Jediot Ahronot címen megjelenő napilap egyik alapítója volt. Golan szolgáltatta Jeruzsálemben a lap bírósági beszámolóit, Ben-Israel pedig a tel-avivi törvényszékről tudósított.

Az újraindított lap az ismert fejléccel jelent meg. A címlap felét kitöltötték a belső oldalakon közölt cikkek nagybetűs címei. Sauber a lap egészét a bűneseteknek, a szerencsétlenségeknek és a pletykáknak szentelte. Az 1947. február 11-i tizenegyedik számban három bűnügyet és különféle pletykákat hirdető nagybetűs címeket olvashatunk. A hírek arról szóltak, hogy egy „Haifai jómódú család sarja kikeresztelkedett”, „Suhancok erőszakot követtek el a Hatikva negyedben”, „Zsidógyilkosság Lengyelországban: a bosszú elől Erec-Izraelbe szökött”. A címekhez a belső oldalakon hosszú cikkek tartoztak. A lap belső lapjain további szenzációhajhász cikkeket találhatunk: „Fekete özvegy harmadik férjét temette, aki örökségére ácsingózott”, „Az apa romlottsága lánya öngyilkosságához vezetett”. Sauber többször rímelő címeket adott a cikkeinek: „Bíróságon azt vallotta, hogy feleségéért elepedett, mégis szeretője ágyában melegedett”. A történetek érzelmi töltésének hangsúlyozására gyakran használt felkiáltójelet vagy három pontot.

A lap nem szorítkozott kizárólag az olvasók megdöbbentésére és a figyelemfelkeltésre kihegyezett bűnügyek és szerencsétlenségek ismertetésére, a hírességekről szóló szóbeszédeknek is helyet adott. Az 1939. február 19-én megjelenő száztizenharmadik számban Sauber óriási cím alatt egy teljes oldalt szentelt a kérdésnek: „Miért vált el Braha Cfira és Nahum Nardi?” A cikk hosszan tárgyalja az ismert zenész és énekes karrierjét és családi életét, kifejti a családi viszályok állomásait, majd drámai hangon tárgyalja, miként vált el egymástól a pár.

Bűnesetek, katasztrófák és pletykák mellett a harmincas évek végétől Sauber nagy port kavaró botrányokról is ír. Itamar Ben-Ari követőjének is tekinthetjük, hiszen a Doar Hajom főszerkesztője honosította meg a botrányok tárgyalását a héber újságírásban. Mivel a Doar Hajom 1936 nyarán végleg megszűnt, az Iton Mejuhad vált a botrányok első számú tudósítójává. A harmincas és a negyvenes években a lapban számos írás foglalkozott a városházán, a rabbinátuson, a zsidó szakszervezetekben, a bankokban és más közintézményekben zajló korrupciós botrányokkal. Sauber újságírói hitvallása hasonló Avigdor Hameiri szemléletéhez, mindketten arra használták lapjaikat, hogy korrupciós eseteket tárjanak fel, elítéljék az érintetteket, és védelmükbe vegyék a kiszolgáltatott állampolgárokat.

A cionista szervezetek nagyobb lapjai meglehetős ellenszenvvel kezelték Saubert és újságját. 1938. január 27-én a Davar a helyi törvényszéken az Atara kávézó tulajdonosát zsaroló csoport ellen zajló tárgyalásról számolt be. A Davar arról írt, hogy a vádlottak felkeresték az Iton Mejuhad szerkesztőjét, és megállapodást kötöttek Sauberrel, hogy ha Slejn, a kávézó tulajdonosa nem hajlandó teljesíteni a követeléseiket, Sauber lapjában intim részleteket fognak közölni a magánéletéről. A zsarolási díjon a csoport osztozni kívánt az Iton Mejuhad szerkesztőjével. Sauber tagadta az ellene felhozott vádakat, és rágalmazás miatt beperelte a Davart. A perben Berl Katznelson, a Davar főszerkesztője képviselte a lapot. Az ügy a Davarban megjelent helyreigazítással, bocsánatkéréssel és a Saubernek fizetett kártérítéssel zárult.

A második világháború kitörésekor Sauber a patriotizmus szolgálatába állította lapját. 1939. október végén az Iton Mejuhad a címoldalon két képet közölt, az egyiken Sauber kedvelt témája, egy tel-avivi építkezési baleset, a másikon a tel-avivi kikötőben horgonyzó, illegális alijázókkal érkező, az angol hatóságok által feltartóztatott hajó volt látható. A háború alatt a hatóságok szigorúan korlátozták a papírszükségletet, Sauber csak nagy nehézségek árán tudta kiadni lapját, amely a heti rendszeresség helyett havonta csak kétszer jelenhetett meg. A lap a háború befejeztével újra a megszokott gyakorisággal került az olvasókhoz. A következő években Sauber a bűnügyi esetek és a szerencsétlenségek tárgyalásán kívül a háború borzalmairól, az illegális bevándorlásról, a zsidó partizánakciókról és a zsidó–arab konfliktusról is írt. A függetlenségi háború alatt több cikk szól a háborún meggazdagodó spekulánsokról, a katonaszökevényekről és azokról, akik a gyermekeiket külföldre szöktetik.

A függetlenségi háború után Sauber még utoljára változtatott az újság felépítésén. A bűnügyi esetek és a szerencsétlenségek helyét botrányok, viccek, királyokról és moziszínészekről szóló pletykák, szinte meztelen nőkről készült fényképek és folytatásos romantikus regények foglalták el. Az újság azonban nem tudta felvenni a versenyt a napilapokkal (Jediot Ahronot, Maariv)vagy a magazinokkal (Olam Hakolnoa, Haolam Haze), így végül 1951-ben megszűnt. Sauber ezután a Jediot Ahronot bűnügyi tudósítója lett, de a magyar nyelvű Új Kelet hasábjain is találkozhatunk a nevével.

Összefoglalás

Avigdor Hameiri, Blank Illés és Sauber Sándor a művelt, tanult rétegeket kiszolgáló újságokkal szemben bulvárlapokat alapítottak. Bár mindhármuk célközönsége azonos volt, a héber népszerű újságírást különböző formákban valósították meg. Hameiri polemikus zsurnalisztikája kritizálta az uralkodó politikai, gazdasági és kulturális elitet, a nagyközönség számára hozzáférhetővé tette a héber nyelvű szépirodalmat, illetve a héberre fordított világirodalmi műveket. Blank Illés nem volt rendszerkritikus, didaktikus, alapvetően pedagógiai célokra használta újságját, a 18. századi zsidó felvilágosodás szellemében, népszerű formában tárta jeruzsálemi olvasói elé az aktuális híreket és kommentárjait. Az olvasókon kívánt könnyíteni a mandátum törvényeinek és rendelkezéseinek ismertetésével, illetve olvasóit szerette volna megismertetni az új héber irodalommal. Sauber egy harmadik utat választott, újságja se nem rendszerkritikus, se nem didaktikus. Nem kívánta a héberül olvasó közönség ízlésvilágát megváltoztatni, olvasói szórakoztatására törekedett. Az újság kiadásával a piaci igényeket elégítette ki, az olvasóközönség ízléséhez igazított hírekben értékesíthető árut látott. Bár a három újságíró és szerkesztő más-más úton közelített a céljaihoz, azok mégis több ponton találkoztak. Mindhárman meggyőződéses cionisták voltak, a cionizmus jobbszárnyához tartoztak. Újságírói tevékenységükkel, több-kevesebb sikerrel, politikai nézeteiknek igyekeztek olvasóik körében támogatókat szerezni.

Héberből fordította Hunyadi Zsombor

---

A magyar kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject

A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
A kötet héber változatának könyvbemutatójáról Frank Peti fényképei: https://www.facebook.com/huilproject
A héber papírkönyv megrendelhető: huilproject2018@gmail.com