Hétfőre országos ellenállási napot hirdetett a Koach Kaplan (Kaplan-erők), vagyis a tel-avivi Kaplan úton a kormány ellen rendszeresen tüntetők parancsnoksága. Mindez arra válasz, hogy a kneszet alkotmányügyi, jogi és igazságügyi bizottsága megkezdte az „ésszerűségi” törvényjavaslat tárgyalását. A jobboldali-vallásos koalíció képviselői bejelentették, hogy még a kneszet július végén befejeződő nyári ülésszakán elfogadják ezt a jogszabályt. Erről bővebben itt írtunk, a lényege az lenne, hogy az alkotmánybíróság ne írhasson felül közigazgatási és kormányhatározatokat akkor sem, ha azok nem felelnek meg az „ésszerűség” elvének. (Ilyen volt legutóbb például a korrupció miatt többször is elítélt Arie Deri kinevezése belügyminiszterré, vagy akár az a döntés, amelyben kötelezték a kormányt, hogy az ország déli részén, a rakétatámadásoknak kitett területeken lévő közintézményekben, iskolákban óvóhelyeket létesítsenek.)
A kneszet jogi bizottsága tegnap megkezdte annak a javaslatnak a megtárgyalását, ami gyakorlatilag eltörli a választott tisztségviselők döntéseinek felülvizsgálata során alkalmazott “ésszerűség elvét”, vagy más néven normakontrollt. Ha elfogadják, akkor elvileg Netanjahu minden akadály nélkül kinevezheti fiát média-miniszternek, feleségét védelmi miniszternek, és mondjuk a lovát szenátornak. Hasonlóképpen szabad kezet kapnának a miniszterek és a magasabb kormányhivatalok élére kinevezettek, és nem csak a kinevezésekhez, hanem gyakorlatilag bármilyen általuk kívánt döntéshez. A „Kaplan-erők” ezt a jogszabályi változtatást az izraeli demokrácia lebontása fontos lépésének tekinti, és ezért harcot indított ellene.
Mindeközben Dzseninben hajnalban hadműveletbe kezdett a hadsereg a jó előre meghirdetett országos tiltakozás reggelén, így a média felváltva számolt be egész nap hol a dzsenini helyzetről, hol a „Kaplan-erők” tüntetéséről.
A Kaplan-harcosok ugyanis közölték, hogy Dzsenin ide vagy oda, ők mindenképp demonstrálnak, kivéve, ha a dzsenini harcok idejére a kormány felfüggeszti a demokrácia felszámolását célzó lépéseit, az ezt szolgáló törvényjavaslatok előre vitelét. Erről a kormány hallani se akart, tehát jalla, indultak a tüntetések.
Korán reggel kezdődött a nap a haifai kikötő blokkolásával. A tüntetők elzárták az oda vezető utakat, kántáltak és zászlókat lobogtattak, akadályozták a város forgalmát.
Délután mintegy 15 ezren vonultak a Ben Gurion reptérre, hogy ott jelezzék az egész világnak, hogy nem hagyják az Izraelt diktatúrává tevő törvények elfogadását, testükkel, izraeli zászlókkal, kiabálással, dobolással, a zambúra műanyag gyerekjáték kürtök fújásával megakadályozzák azt.
Nagy volt a balagán, a rendőrök többször kiszorították őket az érkezési csarnokból, de mindig visszanyomultak, s egyre hangosabban követelték a jogrendet a magyarhoz hasonlatossá tevő változtatások azonnali leállítását. Elvileg 95 ezren utaztak volna el Izraelből 550 géppel, de az útelzárások és a mega-tiltakozás miatt többen lekésték járatukat.
A rendőrség estére teljesen elvesztette a türelmét, a fókuszt és az ellenőrzést az események felett a reptéren. 52 tüntetőt tartóztattak le és vittek a ramlei rendőrőrsre. Több száz harcias tüntető követte őket a rendőrőrsre, ahol aztán a zambúrák és a DE-MOK-RA-TIA és a „BŰNÖZŐK KORMÁNYA” kiabálások visszavonulásra késztették a rend éber őreit.
Egytől egyig szabadon engedték őket az éjszaka során, mert nem volt rá esélyük, hogy meghosszabbíttathassák fogva tartásukat bírósági végzéssel, hiszen nem követtek el törvénysértést, csak éltek alkotmányos jogukkal, és demonstráltak a kormány ellen.
Egyelőre nincs Ben-Gvir rendőrminiszternek joga – bár már benyújtotta igényét erre –, hogy bírósági határozat nélkül, „adminisztratív fogságban” tartsanak állampolgárokat, ahogy ezt a palesztinokkal teszik már sok-sok éve (jelenleg több mint ezer palesztint tartanak így elzárva).
A tiltakozásokat szervezők már bejelentették: „még elszántabb küzdelem előtt állunk, ez még csak a kezdet”.
És végül, így tüntetünk mi 🙂