Tél, kemény, bimbók, remény

Ninet Tayeb
Ninet Tayeb – Fotó: Silló Sándor / Izraelinfo

A héten Tu Bishvat!  

Az egyik kedvenc ünnepem, a bimbózó fáké, a jövő gyümölcseié, szóval a fiatalságé, az örök tavaszé. 

Mindig minden koncert a fiatalokhoz szól, azokhoz, akik most kezdtek fiatalok lenni, és azokhoz is, akik már nagyon régen azok.

Hétköznapi, téli koncerthét várható, de nekem végig ez a készülő tavasz jár a fejemben.

Január 21. VASÁRNAP

Nagyon jól kezdődik a hét, egy hatalmas közös élmény ígéretével:

Van egy csapatnyi muzsikus, akik a saját koncertjeiken csak kísérők, karmesterek, néha szólisták, de az igazi főszereplő a közönség, aki együtt dalol velük. Koolulam.

Olvasva ez furcsa, a klip persze ad némi hangulatot, de ezt tényleg ki kell próbálni élőben!

Vasárnap Tel-Avivban a Kultúrcsarnokban!

Koolulam

>>

Sokszor meglepnek a fiatalok, ahogy rácsodálkoznak, izgalomba jönnek az én kamaszkorom zenéitől. 

Hallgatom Itay Mazilo dalait, és a úgy érzem magam, mintha megint a 70-es években élnék, és a friss progresszív lendületes rockzenékkel ismerkednék. De Itay Mazilo dalai nem azok másolatai. Eredeti lüktető jelen. Lüktető és hiteles. 

Itay Mazilo most teljes zenekaros show-val vasárnap a Beit HaYotzerben a Tel-Aviv-i kikötőben. 

>>

UV+Tapash+Soul J

Persze hogy rap!

Vasárnapi INGYENBULI a Kuli Almában, ahogy a régi szép időkben. 

UV a lesz a házgazda, a debütáló lemezét nyomja majd, de teljes zenekarral. A szövegelő társak meg két régi hip-hop motoros: Tapash és Soul J. 

>>

A fiatal muzsikusokból álló Tel-Avivi Szólisták Zenekara újra vendégül látja Jie Yuan kínai zongoraművészt. 

Beethoven és Schubert a koncert tengelye, a helyszíne pedig a Tel-Aviv, a Kultúrcsarnok Zucker terme.

Vasárnap

Tel-Aviv Soloists Ensemble és Jie Yuan.

Január 22. HÉTFŐ

Hogyan jelent meg a II. világháború a musicalekben? A „Cabaret”, a „Producerek”, „A Muzsika Hangja”, lesz a szemléltető eszköze a musicalszínész énekes Eyal Sherf one man show-jának (Na jó, two man: egy zongorista kíséri majd, és számtalan videó.)

Studio Anette a helyszín hétfőn 

Eyal Sherf: „A Muzsika Árnya”

Fischer Iván!

Ennyi elég is ajánlónak. 

A világ egyik legjobb zenekarát, az Israel Philharmonic Orchestrát vezényli majd 7 koncerten, 3 városban.

Julian Steckel csellista lesz a koncertsorozat másik sztárvendége. 

Itt a műsor!

Az időpontok: 

január 22. hétfő 20.00

Charles Bronfman Auditorium, Tel-Aviv

január 23. kedd 20.00

Rappaport Művészeti és Kultúrális Központ, Haifa Auditórium

január 25. csütörtök 19.00 és 22.00

január 26. péntek 11.00

január 27. szombat 20.00

Charles Bronfman Auditorium, Tel-Aviv

január 28. vasárnap 20.00

Jeruzsálem Színház

Fischer Iván és az Izraeli Szimfonikus Zenekar 

A videón Fischer Iván egy másik sztárzenekar, a berliniek élén az izraeli műsor slágerét vezényli: „A Tavasz”. 

Ránk fér Debussy derűje…

Január 23. KEDD

Egykedv ellen jazzkedd!

INGYENBULI!

Deswa egy többnyire csupa csaj bulijazz formáció. Funk, afro ritmusok és recsegő rezek, el-elszálló szólók.

Pechetekre nincs igazán jó videójuk, kénytelenek lesztek eljönni velem a Kuli Almába kedden Deswa koncertre.

INGYENES!

>>

Ha Uzi Ramirez koncert van, az esemény. A teljes izraeli  indie és jazz élvonallal muzsikált együtt, és akivel nem, az játszott a lemezein. 

„Fejsze és ásó”, ez az vadiúj projektje, és hozzá egy vadiúj banda. Viszont vadiúj video nincs még. 

A keddi Uzi Ramirez koncertet a Levontin7-ben egy nyári  Levontin7 buli videójával ajánlom:

>>

Az izraeli pop nem dívacentrikus. A női őserő hangsúlyozása most éppen nem trendy, így ha nem akarok a múlt díváinak dicsőségén nosztalgiázni, akkor alaposan körül kell nézni a poppiacon.

De egy igazi díva biztos van a friss hangok között: Marina Maximilian.

A rocktól az R&B-ig, a hip hop-tól a soulig, minden testhez áll neki, akár a fellépő ruhái.

Marina Maximilianné változik, bármit is énekel, sugárzó női energiává, és nagyszerű muzsikává.

Koncertjein olyan könnyedséggel szörfözik a műfajok között, hogy a rajongói észre sem veszik hogy egy jazz-song súlya után már egy pop dal könnyedségén billegnek. Jó, de mivel csináljak kedvet a keddi Gray Modiini koncerthez?

Meglepetés!

(Egy rádióslágere akusztikban.)

Marina Maximilian kedd Gray Modiini

>>

A„ “kevés a díva” elméletemre gyorsan még egy cáfolat: Egy hegedűs primadonna, aki egyszerre temperamentumos latinos, etnopop mulatós, sírva vigadós roma-romantikus, szerelmes szentimenti-nosztalgikus: Tania Vinokur.

Hederán Rene Shani Gimnáziumban (Rambam 39.) kedden 20.00

Tania Vinokur Violinshow

>>

Haifa Big Band fellépéseinek ritkasági értéke van, de jó hír: ahogy előre lapozok a programjukban úgy látom tavasszal minden hónapban szinpadra lépnek majd a városban.

Most Noam “Nani” Vazana énekesnő lesz a vendégük és együtt megidéznek majd egy fantasztikus jazz énekesnőt, Nina Simont.

Haifa Big Band zenekarvezetője, Jeff Howard, ez az ő szólója… 

…azután Noam “Nani” Vazana egy Nina Simon dalt énekel. Ebből a kettőből összerakható a keddi haifai koncert hangulata. 

Krieger Auditorium (Eliyahu Hakim6) Haifa kedd.

(Noam “Nani” Vazana még felbukkan majd a héten csütörtökön a Shablulban.)

>>

Modern, haszid jazz.

Nincs ebben semmi ellentmondás.

A kilencvenes évek nagy etno feltámadása idején, amikor felfedeztük a kubai, az afrikai, a balkáni zenék erejét a New York-i zsidó zene is rákapcsolt.

A  Hassidic New Wave, a Klezmatics, John Zorn és sokan mások kezdték a haszid zene motívumait, és  persze a teremtő erejét átmenteni a rock, a világzene, a jazz és a kortárs zene világába. A  korszak sztárja volt New Yorkban a mi Daniel Zamírunk is. A hassid jazz mára már nem kuriózum. 

Siker csapatunk is van a  Nigun Quartet.

Nemzetközi turnèk, furcsa zenei kalandok után most visszatérnek őseink földjére…

…a Shablulba, Tel-Avivba és őseink muzsikájához a haszid nigunokhoz (dallamokhoz).

De azért lélekben egy modern jazzkoncertre öltözzünk kedden

Nigun Quartet

>>

„Jazz: Itt és Most”

A három Cohen testvér fogalom az izraeli jazzben: Avishai a trombitás, Anat a klarinétos és Yuval Cohen a szaxofonos. 

Ő a jeruzsálemi duett est egyik szereplője.

A másik Yonathan Avishai a Párizsban élő zongorista. Neve szinte összenőtt a Cohen testvérekkel. 

Én az elmélyült szóló kompozícióit szeretem a legjobban, de ez a drámai erő átköltözik majd a duójuk muzsikájába is a Jeruzsálemi Zenei Központ keddi koncertjén

Yuval Cohen és Yonathan Avishai duója október 7-e után komponált darabokat ígér. Megrázó erejű koncertre számíthatunk.

Jerusalem Music Centerkedd

Yuval Cohen & Yonathan Avishai

A klipválasztást csak így tudtam megoldani: Yonathan Avishai szóló, aztán Yuval Cohen duóban egy másik zongoristával

Ha tovább görgetsz még egy Yonathan Avishai koncertet találsz, ahol szintén egy Cohen tesó a másik főszereplő, de az Tel-Aviv és…

 

Január 24. SZERDA

…szerda, ime: 

Avishai Cohen – (trombita) és 

Yonatan Avishai – (zongora) 

2002-ben a Third Word Love kvartettel indult az az áttörés, ami megváltoztatta Izrael helyét a jazz térképén. Zenéjük hazai íznek tűnt Izraelben, és friss új színnek a világ palettáján. Az „Israel-sound” elfogadott kifejezés lett a szakirodalomban, és ami ennél is fontosabb a jazzvilág közönsége is megismerte, megszerette.

A Third Word Love óta a kvartett két oszlopa, Avishai Cohen (trombita) és Yonatan Avishai -(zongora) régen eltávolodott már egymástól zeneileg, de azonnal a régi hőfokra hevül a muzsikájuk ha újra összebútoroznak.

Szerdán a Kultúrcsarnokban Tel-Avivban bemutatkozik az új projektjük 

Barak Morival – bőgő

Ziv Ravitz-cal – dob. Rajtuk kívül még egy vonósnégyes egészíti ki majd a jazzkvartettet:

Nitzan Kanti – 1.hegedű 

Gili Rivkin – 2.hegedű 

Gili Radin – Viola

Lia Perlov – cselló

SzerdaTel Aviv Kultúrcsarnok

Avishai Cohen Yonatan Avishai 

Ez a 4 éves duófelvétel a legfrissebb közös többszörös.

>>

INGYENBULI!

Egy kis könnyed mediterrán surf a Teder FM-ben? 

Sneaky!

Én elovadok a 60-as évek végének a tremolós gitárjaitól, a pszihedelikus hangzású villanyorgonától, a fütyürészhető dallamoktól, pedig ezek nekem anno megvoltak, de miért imádják a mai srácok és lányok? Szerdán a TederFM-ben megkérdezem majd tőlük, ha úgyis együtt szörfözünk át majd a kaliforniai nyárba, 68-ba.

Sneaky lemezbemutató, TederFM-Rafi szerda

INGYENES!

>>

A Bish Bash alter rock trió szerepelt már itt a rovatban.

Rádióbarát rockzene, ami azt jelenti hogy ott maradsz a hullámhosszon ha meghallod a Bish Basht. 

A trükk, hogy 70-es évek progrockjából és a 80-as évek lendületes artrockjából kovácsolják a 21.századi sikereiket. 

Szerda Levontin7-ben Bish Bash

>>

Haifaiaknak: egy kis keleti nyugi, szaxerűen: orient easylistening: Nhafa.

Dob, bőgő mint egy jazz bandában, de a szólóhangszerek – oud, kanon, klarinét –, már a keleti skálákon játszanak gazdag, igényes, meditatív, sok zenei világból párolt friss muzsikát.

Nhafa 

Haifa, Rodeo pub szerda

>>

Rehovot se maradjon ki a jazzből. 

Portugaly Quartet – nomen est onen – tagadhatatlanul latin ízű, kellemes modern cool jazz. Ők alagsor-jazznek hívják, mert  

Iris és Ofer Portugaly családi-baráti kompániája a családi pincében alkult a korona idején.

Iris Portugaly dobol és énekel (ritka párosítás), Ilan Salem fuvolán, Yorai Oron basszusgitáron játszik, a zenekarvezető, Ofer Portugaly pedig zongorázik.

A „Jazzing In the Basement” óta a kvartett számos világslágert jazzelt át portugalyra.

Ezekből játszanak majd csütörtökönVárosi Konzervatóriumban Rehovoton.

Január 25. CSÜTÖRTÖK

A héten a monstre BrenneRock sorozatban csak két koncert lesz: két Tuna buli.

A rocktól a rapig, az érzelmes balladákig mindenhol tarol Tuna. Az izraeli pop állócsillaga nehezen bedobozolható.

(Az a tonhal-konzerv.) 

A nyári gigabulik óta most először bukkan fel.

Givat Brenner Kibuc 

Művelődési-ház

január 25. csütörtök 21.00 és

26. péntek 21.30

Tuna

(Ez egy 6 éves dal.)

Az izraeli rocktörténet három iránya, állomása az első három csütörtöki ajánlat:

Alterrock! A Monica Sex harminc éve nyomja egy olyan műfajban ahol nem előny a hosszú szolgálati idő.

A közönségük pedig fiatalabb, mint a régi dalaik. Persze aktív szerzők és újak is vannak. 

Alternatív rock, de nem annyira hogy ne legyen minden Monica Sex buli teltház.

Az új Barby jaffói kikötőben, (az egykori Container helyén) biztos megtelik majd csütörtökön.

Egy régi-régi klipjüket választottam: tel-avivi nosztalgia képek.

>>

Danny Sanderson az izraeli rock, egyik nagy öregje, de olyan, akit az igényesebb muzsikák rajongói is megsüvegelnek.

30 év 300 dal, 80 rádiósláger, de a Danny Sanderson koncertek nem múltba merengő szeánszok hanem a dallamos rockslágerek örökkévalóságának ünnepei. 

Tel-Aviv, Tzavta Színház  csütörtök

>>

Yehuda Polikerről – szerencsére – minden héten írnom kell. Ő is állócsillag az izraeli könnyűzene egén. 

A görög zenétől – amibe beleszületett –, az izraeli rockslágerek világáig vezetett töretlen karrierje. Ezen a héten ő is klubozik: Zappa, Tel Aviv (a Shaul HaMelach metróállomásnál) csütörtökön.

A mai dalai pörögnek a rádiókan, én inkább egy 33 éves felvételt választottam, amit azóta is műsoron tart. Yehuda Poliker.

>>

Tzfat nekem tel-avivinak egy másik univerzum. Utazás a tradíciókba. 

Nemcsak a klezmer fesztivállal jegyzi magát az izraeli zenében az észak-galileai kisváros, de itt Tzfaton működik az egyik legismertebb zeneiskola is a Maqamat School of Eastern Music. A keleti zene tradicionális  hangszereit tanítják.

Most csütörtökön a tzfati Maqamat Iskola házigazda lesz. A vendég pedig a Bab El Hawa. (Arabul: a szél kapuja)

Nasseem Dakwar hegedűművészt jól ismerik Európában, Amerikában és az arab világban is. Amikor éppen itthon van, maga köré gyűjti Izrael legjobb keleti hangszeres muzsikusait: ez a Bab El Hawa.

Nasseem Dakwar – hegedű 

Wassim Odeh – oud

Hagai Bilitsky – bőgő 

Moran Kaner – nej 

Sarel Hacohen – kanun 

Ben Dagovich – ütőhangszerek

Csütörtök Maqamat Iskola (Tsvi Levanon 5), Tzfat 

Bab El Hawa

>>

A hagyomány egy másik útja, amit a Yogev Shetrit Trio jár.

Turnéjuk most csütörtökön ideér majd Jaffóra, a Kelet-Nyugat Házba.

Avitar Moreddel – hegedű, oud – kvartettben játsszák majd szerdán, „A hagyomány útja” című nagy sikerű műsort.

Yogev Shetrit mindig hangsúlyozza hogy bár modern jazz amit hallunk, ő egy pillanatra sem szakadt el a családi örökségétől az andalúz, marokkói hagyománytól.  

És ez az etnikus izraeli íz a plusz a muzsikában, amit a trió (néha kvartett) játszik

David Shetrit – zongora

Yonatan Cohen – basszusgitár

Yogev Shetrit – dobok

Avitar Mored – hegedű, oud

Kelet-Nyugat Ház, Jaffo, csütörtök

>>

Tal Avraham az egyik első izraeli jazz koncerten játszott, amire eljutottam. Azonnal megjegyeztem.

Azóta számtalan formációban hallottam már trombitálni, az etno crossovertől az avantgard jazzig.

Karakteres játéka minden zenekaron nyomot hagyott, de aztán eljött a szakítás…

(Preda) „Szakítás” ez a szólóprojekt címe, amelyet csütörtökön a jaffói HaTeiva teremben mutatnak majd be. 

Az improvizatív zene férfias világában Tal Avraham muzsikája a női princípiumot jelenti. Egyedi hangja köré épül az új lemez muzsikája.

Itt a kóstoló, és a HaTeivában  (Yerushalayim 19.) jön majd a teljes lemez csütörtökön Tal Avraham zenekarával 

Milton Michaeli – zongora

David Michaeli – bőgő

Amir Bar Akiva – dob

Tal Avraham – trombita

>>

Guy Mintus zongorista triója stabil pont az izraeli jazz mainstreamben. Klasszikus és etno kirándulásai is nagyon népszerűek. Most egy új kaland vár ránk a Shablulban Guy Mintus trió kiegészül három hangszerrel, zongora, pozan, ének, de ez csak egy muzsikus:

Noam „Nani” Vazana

Latinos-ladinós jazz, amit játszik, és csütörtökön  a Shablulban a zongorát, úgy sejtem, átengedi majd Guy Mintusnak. 

Nani Vazana

>>

Három tenor – ezúttal ez 3 tenorszaxofont jelent, és három jazz muzsikust ezzel a hangszerrel. 

Morton Kam a legidősebb aktív muzsikus Izraelben, 95 éves!

Egy generációval mögötte Amikam Kimelman és a legfiatalabb Dror Ben Gur. Ők és a zenekaruk három tenorgigász – Coleman Hawkins, Ben Webster és Lester Young – előtt tisztelegnek majd Savyon Kulturális Központjában

csütörtökön 20:30-kor

>>

Berlinskyről csak annyit tudtam meg hogy 32 éves és hogy 3 zúzós zenekart összetrombitálva (pardon gitározva) ünnepli majd a szülinapját a Levontin7-ben. 

Felsorolom az indulókat:

Oi!Lo klaszikus antifa-punk

Shesh Shesh Shesh szabad fordításban 666.

Ez a Pokol hívószáma, sajnos minden kezelőnk foglalt. 

Fííínom punkcore addig is míg az operátor jelentkezik…

Eternal Strugle: nagyon profin összepakolt, precíz trashmetal zúzás. Most kezdtem el gondolkodni, hogy lenézek csütörtökön egy kis agyköszörülésre a Levontin7 be.

(De melyik zenekarban játszik a születésnapos, Berlinsky?)

Ha ott felejtenek a punkok a Levontin7 pincéjében akkor sincs gond, mert…

Január 26. PÉNTEK

…másnap is ezek a műfajok birtokolják majd tel avivi pincét. 

Moom lemezbemutatója az esemény.

Előzenekaruk a Pendejo SS & Trigger harapós, grindcore attitűddel, ront a hallgatókra. 

MooM is ilyen durvulás, de meglepően jól összerakott nagyon radikális muzsika.

Levontin7 péntek

>>

Haifa a helyszín, jazz a műfaj. Chick Corea tribute estre hív a Dan Cahn Trió.

A tisztelgés a jazzben nem azt jelenti, hogy eljástszuk a Mester műveit ugyanúgy. Újragondolni, személyre szabni, megtölteni a pillanat energiáival ez a feladat.

A kis video kedvet csinál, de nem pótolja a szemünk, fülünk előtt megszülető muzsikát.

Dan Cahn – zongora

Tal Feder – bőgő

Yondav Halevi – drums

Haifán a HaStudioban (HaNassi 142.) péntek 21.00

Január 27. SZOMBAT

Szeretem ha „szeretem” zenekarokról, „szeretem” helyekről írhatok.

Hoodna Orchestrat én recepre írnám fel szorongásokra, depresszióra. 

A jeruzsálemi Mazkekaban rendelnek majd szombaton.

Hoodna Orchestrat a rezek miatt szeretem, ja, és a ritmusszekciója miatt, ami  hibátlanul pörgeti az afro- és etiobeat ritmusokat, a táncolható etno jazzt.

Mind a tíz magasan kvalifikált muzsikust szeretem, és a fülig érő szájjal ugráló közönségüket is. Szeretem a gazdag dallamkincset a régió minden kultúrájából felszippantva, bulizós groove-okba gyúrva, jazzes fúvóskarral a tetején. Ezt szeretem.

És szeretem a helyet is a régi jeruzsálemi szeszfőzdét, a Mazkekat, ahol a Hoodna Orchestra játszik majd szombat éjjel.

Ninet Tayeb már túl van a pop-menyország kapujának döngetésén.  Sztárok előzenekaraként többször végigturnézta már Amerikát és ennek komoly visszhangja volt. Hazaköltözött Los Angelesből – gondolom – mert sűrűn koncertezik itthon. 

Hallottam élőben: karcos és sima, szelíd és erőszakos rockzene. És igen, persze hogy slágerek. 

Ninet Tayeb a Gray Modiinben szombaton.

Ez a vadonatúj klip nem a repertoárja része.

Bery Shakarof „Gyere haza!” című dalát énekli Ninet Tayeb a Jerusalem Orchestra East&West élén.

Megrázó!

>>


Ide a Tu Bishvat hetének a végére került egy olyan muzsikus, akinek a története szimbolizálja ezt az ünnepet: a bimbózó fácskát és gyümölcsöt termő jövőt. 

Asi Matathias 6 évesen kezdett hegedülni 14 évesen debütált a Izraeli Szimfonikus Zenekar élén, még Zubin Metha idejében.

Innentől nem sorolom a fel világ legnagyobb iskoláit és koncerttermeit, ahol tanult és ahol fellépett.

Ez a 33 éves srác Asi Matathias ma a világhír kapuján kopogtat.

Egy koncertre jött haza ami, a szombaton 17.00 órakor lesz Savyonban.

Asi Matathias – hegedű

Victor Stanislavski – zongora

Szerintem az utolsó pillanat, amikor még nem kell a világsztárok felárát fizetni Asi Matathias koncertjéért.

Savyon Kulturális Központ szombat 17:00

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.