01:00
A mai frissítések véget értek
A következő napi frissítésekért
23:17
A Hamasz magas rangú tisztviselője az AFP-nek: Nincs alapvető probléma a legutóbbi megállapodásajánlattal
A Hamasz egyik magas rangú tisztviselője az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy szervezete nem talált semmilyen lényeges problémát a túszok szabadon bocsátásáról szóló megállapodás legutóbbi javaslatában. A tisztviselő azt mondta, hogy „a légkör pozitív, addig, ha Izrael részéről újabb akadályok merülnének fel”. A javaslat szerint első lépésben 33 elrabolt személyt engednek szabadon, és tartalmaz egy Izrael által megfogalmazott homályos formulát, amely a Hamasz kedvében jár a harcok beszüntetésének kérdésében.
22:54
Blinken szaúd-arábiai látogatása után Izraelbe és Jordániába látogat
Antony Blinken amerikai külügyminiszter a szaúd-arábiai látogatása után – ahová ma indult – várhatóan Izraelbe és Jordániába látogat – közölte az amerikai külügyminisztérium. A minisztérium szóvivője, Matthew Miller elmondta, hogy látogatása során Blinken a tűzszünetet, az elrabolt izraeliek Hamasz fogságából való szabadon bocsátását és a humanitárius segélyek Gázai övezetbe történő szállítását magában foglaló megállapodás előmozdítására irányuló erőfeszítésekre összpontosít.
21:37
Biden nem tágít: „A Netanjahuval folytatott beszélgetés során megismételte világos álláspontját Rafahhal kapcsolatban”
Joe Biden amerikai elnök telefonon beszélt Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel, miközben a várhatóan holnap Kairóba érkező Hamasz-küldöttség válaszára várnak. A Fehér Ház közleménye később kijelentette, hogy a két vezető megvitatta Izrael Rafahba való behatolásának lehetőségét, „és Biden megismételte egyértelmű álláspontját”. Az amerikai elnök mindaddig ellenzi az ilyen fellépést, amíg nincs terv a Gázai övezetben élő civilek védelmére.
„Az elnök és a miniszterelnök a humanitárius segítségnyújtás fokozásáról, valamint a Gázai övezet északi részén egy új átkelő megnyitásának előkészületeiről is tárgyalt. Biden hangsúlyozta, hogy teljes körű koordinációra van szükség a segélyszervezetekkel” – áll többek között a közleményben.
19:54
Az IDF szóvivője: A Gázai övezetbe érkező humanitárius segélyek mennyisége nőni fog a következő napokban
Az IDF szóvivője, Daniel Hagari dandártábornok ma bejelentette, hogy a következő napokban várhatóan növekedni fog a Gázai övezetbe szállított humanitárius segélyek mennyisége. Szerinte „több segélyt szállítanak a Gázai övezetbe, mint amennyit valaha is szállítottak”. Hagari azt is kifejtette, hogy a segélyt a korábbinál nagyobb területre juttatják el.
19:41
Katari közvetítő: mindkét félnek nagyobb erőfeszítést kellene tennie
„Kiábrándító számunkra, hogy a felek nem eléggé elkötelezettek a megegyezés mellett. Hiába követünk el minden tőlünk telhetőt, nagyobb nyomásnak kellene nehezednie a tárgyalófelekre a megállapodás érdekében. Mert a késlekedés minden egyes nappal súlyosabban veszélyezteti a fogva tartott civileket mindkét oldalon” – hangsúlyozta.
Folytatás:
19:35
IDF: Repülőgépeink megtámadtak egy épületet Dél-Libanonban, miután észleltük, hogy egy Hezbollah terrorista ment be
Az IDF bejelentette, hogy vadászrepülőgépekkel megtámadtak egy épületet a dél-libanoni Eyta al-Shaab térségében. A közlemény szerint a hadsereg egy Hezbollah terroristát észlelt, amint bement az épületbe, majd ezt követően támadták azt. Azt is közölték, hogy ma két rakétakilövést észleltek libanoni területről a Dov-hegy területére.
מוקדם יותר היום כוח צה״ל זיהה מחבל של ארגון הטרור חיזבאללה פועל במרחב עייתא א-שעב והחל במעקב אחריו.
— צבא ההגנה לישראל (@idfonline) April 28, 2024
במהלך המעקב המחבל זוהה נכנס למבנה צבאי במרחב.
זמן קצר לאחר הזיהוי, מטוסי קרב של חיל האוויר תקפו את המבנה בו שהה המחבל והשמידו את התשתית >> pic.twitter.com/u5JaCc1wCx
19:27
Bernie Sanders a CNN-nek: Izrael etnikai tisztogatást hajt végre Gázában
Bernie Sanders amerikai szenátor a CNN-nek adott interjújában kijelentette, hogy Izrael „etnikai tisztogatást” hajt végre a Gázai övezetben. Ez az első alkalom, hogy Sanders ezt a kifejezést használja Izrael Gázai övezetben végzett akcióinak leírására. Az interjúban Sanders azt mondta, hogy „nem gondolja, hogy kétség volna afelől, hogy amit Netanjahu most tesz – a gázaiak 80%-ának elköltöztetése a lakóhelyéről – az etnikai tisztogatás”. Sanders korábban bírálta Izrael háborús politikáját, de támogatói közül sokan bírálták, amiért eddig nem volt hajlandó használni az „etnikai tisztogatás” vagy a „népirtás” szavakat.
18:28
Amerikai tisztségvezető: Netanjahu és Biden várhatóan ma beszélnek egymással
18:12
Kirby: Izrael beleegyezett, hogy meghallgat minket, mielőtt megkezdi a rafahi műveletet
John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője elmondta, hogy Izrael beleegyezett abba, hogy meghallgatja a Biden-kormányzat megjegyzéseit egy rafahi katonai művelettel kapcsolatban, mielőtt megkezdené azt. „Az izraeliek biztosítottak minket arról, hogy nem lépnek be Rafahba, amíg nem lesz alkalmunk őszintén megosztani velük nézeteinket és aggályainkat” – mondta Kirby az ABC hálózatnak adott interjújában. Hozzátette: növekedni kezdett a Gázai övezet északi részébe belépő segélyszállító kamionok száma. „Izrael megkezdte azoknak a kötelezettségeknek a teljesítését, amelyek teljesítésére Biden elnök kérte” – mondta. (Reuters)
16:10
Ganz: Ha a miniszterek megakadályozzák a túszok hazahozataláról szóló alkut, a kormány elveszti létjogosultságát
Beni Ganz miniszter és kabinettag ma közölte, hogy a kormánynak nem lesz létjogosultsága, ha tagjai megakadályozzák a háború végétől független túszügyletet. „Ha a biztonsági szervek támogatásával felelős terv születik az elhurcoltak hazahozatalára, ami nem jár a háború befejezésével, és a kormányt október 7-én vezető miniszterek megakadályozzák ennek a megszavazását, akkor a kormánynak nem lesz joga továbbra is létezni, és a háborút vezetni” – mondta Ganz. Szerinte „a Rafahba való belépés fontos a Hamasz elleni hosszú küzdelemben. Az október 7-i kormány által cserbenhagyott elraboltak visszatérése viszont sürgős és sokkal fontosabb.” Ganz ezeket a Bezalel Szmotrics pénzügyminiszter szavaira reagálva mondta, aki korábban Netanjahuhoz fordulva közölte, hogy ha a miniszterelnök úgy dönt, hogy lemond Rafah megszállásáról, az általa vezetett kormánynak nincs létjogosultsága.
15:25
Egy katona könnyebben megsérült a telepesekkel folytatott összecsapásokban Ciszjordániában; A gyanú: egyikük ráuszította a kutyáját
Tegnap egy katona könnyebben megsérült, és kórházba szállították a Hebron-hegy déli részén, a telepesekkel való összecsapások után. A gyanú szerint miközben a zsidó telepesek egy palesztin tulajdonú magánterületen szálltak szembe a hadsereggel, egyikük egy katonára uszította a kutyáját, aki megsérült a kutya harapásától. Az egyik kiskorú telepest kihallgatták, majd korlátozó körülmények között szabadon engedték, a másik nem jelent meg a kihallgatáson, amelyre beidézték. Az IDF kijelentette, hogy „az incidens körülményeit és a katona sérülését vizsgálják”.
14:43
Ben-Gvir és lánya balesete után a rendőrség szállította a miniszter feleségét a kórházba
Ayala Ben-Gvirt, Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter feleségét rendőrautóval szállították a kiryat arbai családi házból az Assaf Harofeh Kórházba, miután értesült a férjét és lányukat érintő pénteki autóbalesetről, amelyben könnyebben megsérültek.
Egy magas rangú rendőr keményen bírálta az ügyet, és azt mondta, hogy „ha valaki más könnyebben megsérült volna, biztosítottak volna egy tisztet és egy rendőrautót, hogy a másfél órányira lévő kórházba vigyék? A rendőrség minden más miniszternek küldött volna autót? A rendőrség nem közlekedési vállalat.”
14:30
A Kormányzás Minőségéért Mozgalom: Ben-Gvir balesetét ki kell vizsgálni, képtelenség, hogy a rendőrséget felügyelő miniszter közlekedési szabálysértő legyen
A Kormányzás Minőségéért Mozgalom a kormány jogi tanácsadójához, a rendőrbiztoshoz és a Sabak vezetőjéhez fordult, hogy vizsgálják ki annak az autóbalesetnek a körülményeit, amelyben Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter is megsérült Ramlában. A mozgalom levelében leszögezte, hogy meg kívánja vizsgálni a miniszter veszélyes vezetési módjának operatív indokait. A gyanú szerint a miniszter autója piros lámpán hajtott át, aminek következtében egy másik járművel ütközött. A mozgalom a levélben kitért arra is, hogy Ben-Gvir lánya ott volt az autóban, pedig a miniszter az utat „operatív útnak” minősítette.
A baleset kivizsgálására írt felszólító levélben az áll, hogy „képtelenség, hogy éppen a rendőrséget irányító miniszter legyen közlekedési szabálysértő, akinek az utazása során tanúsított magatartása a teljes utazóközönségre kézzelfogható veszélyt jelenthet”.
14:25
Szmotrics Netanjahunak: Ha lemondasz Rafah megszállásáról, az általad vezetett kormány elveszti létjogosultságát
Bezalel Szmotrics pénzügyminiszter Netanjahuhoz fordult, és azt mondta, hogy ha úgy dönt, hogy lemond Rafah megszállásáról, az általa vezetett kormány elveszti létjogosultságát. Szmotrics hozzátette, hogy Netanjahu két évtizeden át életben tartotta a Hamaszt és hagyta, hogy megerősödjön, és ha most megadja magát, és beleegyezik az egyiptomi egyezménybe, az „megalázó feladás lenne, halálos ítélet az elraboltak számára, akik nem tartoznak bele az egyezménybe és veszélyt jelentene Izrael Államra.”
12:52
A Hamasz egyik vezetője: A szervezet küldöttsége holnap Kairóba látogat, hogy folytassa a tárgyalásokat
12:05
Mahmud Abbasz arra számít, hogy „néhány napon belül” megkezdődik az izraeli támadás Rafah ellen
Mahmud Abbasz palesztin elnök egy rijádi konferencián kijelentette, hogy arra számít, hogy „néhány napon belül” megkezdődik az izraeli támadás Rafah ellen, és megjegyezte, hogy ezt „csak az Egyesült Államok tudja megállítani”.
Jordánia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Katar magas rangú képviselőit látják vendégül ma Szaúd-Arábiában, hogy megvitassák a Gázai övezetben folyó háborút és a tervezett rafahi hadműveletet. A nap folyamán várhatóan Antony Blinken amerikai külügyminiszter is csatlakozik az összejövetelhez. (Reuters)
12:00
Tovább folynak a harcok a Gázai övezetben és Izrael északi határánál
Az elmúlt napokban az izraeli légierő vadászgépei és drónjai több tucat célpontot támadtak meg a Gázai övezetben, köztük terrorista infrastruktúrákat, rakéta kilövőhelyeket, iszlamista fegyvereseket és megfigyelőállásokat, támogatva a szárazföldi erőket az övezet közepén. (MTI)
Folytatás:
11:37
Rakétát indítottak a Gázai övezetből, és egy nyílt területen robbant fel Nyugat-Negevben
Egy rakéta robbant fel egy nyílt területen a Beri és Alumim kibucok között a Negev nyugati részén, áldozatok és légiriadó figyelmeztetés nélkül. A rakétát a Gázai övezet északi részéről indították.
11:30
Netanjahu akadályozza a túszalkut, de Hága háborús bűnösséggel fenyegeti, ezért talán mégis belemegy
Szombat este a miniszterelnököt jelölte meg a túszalku legfőbb akadályának a ynetnek egy magas rangú tisztviselő. Azzal vádolta Benjamin Netanjahut – nem ő az egyetlen, már korábban is ezt közölték a tárgyalásokon részt vevő tisztviselők –, hogy meghiúsítja az egyezséget, mert attól tart, hogy a minden egyezséget elutasító és a háborút minden áron folytatni akaró szélsőjobboldali Becalel Szmotrics és Itamar Ben-Gvir miniszterek kilépnek kormányából, és ezért választásokat kell kiírni, ha megköti a háborút várhatóan lezáró alkut a Hamasszal.
A teljes írás itt olvasható:
10:59
Ben-Gvirt kétnapos kórházi kezelés után kiengedték a kórházból
Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági minisztert két napos kórházi kezelés után kiengedték a kórházból, miután Ramlában autóbalesetet szenvedett.
BREAKING | Israeli Minister of National Security Itamar Ben Gvir has been hospitalized after his car overturned in Ramla while leaving the scene of a stabbing attack. pic.twitter.com/mWDg7rHNKb
— The Cradle (@TheCradleMedia) April 26, 2024
9:55
Az izraeli hadsereg egyik katonája könnyebben megsérült két páncéltörő rakétától
Az izraeli hadsereg egyik katonája az éjszaka folyamán könnyebben megsebesült két, a Hezbollah által kilőtt páncéltörő rakéta repeszeitől. A Cfati Ziv Kórházba szállították, majd a sürgősségi osztályon kapott kezelést követően elengedték.
08:56
A hadsereg a Hezbollah katonai épületeit és terrorista infrastruktúráját támadta Dél-Libanonban
Az IDF bejelentette, hogy – válaszul az előző éjszakai rakétatámadásra – a Hezbollah katonai épületeit és terrorista infrastruktúráját támadta Marun al-Ras, Tir Harfa és Yarin falvak közelében Dél-Libanonban.
08:05
Több mint 200 embert tartóztattak le négy amerikai egyetemen a palesztin-barát tüntetések feloszlatására irányuló akciókban
Több mint 200 embert tartóztattak le a palesztin-barát tüntetések feloszlatása érdekében Northeasternben, Arizona államban, Washingtonban St. Louisban és Indiana egyetemein. A St. Louis-ban letartóztatottak között van a Zöld Párt elnökjelöltje, Jill Stein is.
A palesztin-párti demonstrációk tíz nappal ezelőtti kiterjesztése óta, miután a Columbia Egyetem úgy döntött, hogy a New York-i rendőrség feloszlatja a demonstrációt a területén, több mint 700 tüntetőt tartóztattak le szerte az Egyesült Államokban. Legtöbbjüket szabadon engedték. (New York Times)
06:29
A Biden-kormányzat szankciókat fog bevezetni, ha az IDF nem bizonyítja, hogy maga korlátozza a Netzah Yehuda zászlóaljat
A Biden-adminisztráció szankciókat vethet ki a Netzah Jehuda haredi zászlóalj ellen, ha nem kap bizonyítékot Izraeltől arra vonatkozóan, hogy az IDF hatékonyan kezeli a zászlóalj harcosai által a palesztinokat ért támadásokat – ezt mondták magas rangú amerikai és izraeli tisztviselők a Haaretznek. Az amerikai kormányzat elfogadta Izrael kérését, hogy halasszák el a szankciók bevezetését, de további információkat vár az izraeli féltől, hogy végleges döntést hozhassanak az ügyben.
05:38
A francia külügyminiszter várhatóan diplomáciai látogatást tesz Libanonban, hogy megakadályozza Izrael és a Hezbollah közötti eszkalációt
Stéphane Séjournet francia külügyminiszter várhatóan ma diplomáciai látogatásra érkezik Libanonba, hogy megakadályozza a további eszkalációt Izrael és a Hezbollah között. A francia külügyminisztérium kijelentette, hogy „a látogatás célja, hogy megakadályozzák a regionális eszkalációt és a helyzet további romlását Izrael és Libanon határán”. Sejourna Libanonból továbbutazik Szaúd-Arábiába, majd Izraelbe. (Reuters)
01:12
Yitzhak Yosef főrabbi: „13 ezer rakétát dobtak az országra, milyen csodák vannak a vezérkari főnöknek köszönhetően? Köszönet a Jesiva tagjainak”
Heti óráján Yitzhak Yosef keleti főrabbi ezt mondta: „13 ezer rakétát dobtak az országra, miféle csodák, minek köszönhetően? Köszönet a vezérkari főnöknek? Köszönet a Tóra fiainak, a jesivatanulóknak. Ez a helyes nézet.” Yosef hozzátette, hogy „néhány Heszder Jesiva (a nemzeti vallási mozgalomhoz tartozó, katonai szolgálatot végző cionista jesivák, a szerk.) kötött kipás vezetője megtámadott minket a médiában, hogy vonjam vissza a szavaimat. Azt feleltem, nem vonom őket vissza.”
Múlt hónapban Yosef azzal fenyegetőzött, hogy ha elfogadják a sorozási törvényt, amely kötelezi az ultraortodox közösség tagjait a bevonulásra, elhagyják az országot. „Ha arra kényszerítenek bennünket, hogy csatlakozzunk a hadsereghez, mindannyian külföldre megyünk” – mondta.
00:28
Rakétasorozat Felső-Galileára: nyílt területeken becsapódásokat észleltek
Az IDF megerősítette, hogy körülbelül 25 rakétát lőttek ki Libanonból a Meron hegyre és környékére a legutóbbi rakétatámadás során. Ezek egy része nyílt területen csapódott be. Személyi sérülésről vagy anyagi kárról nem érkezett jelentés.