Most, hogy visszatértünk a szokásosba, hála a fegyverszünetnek, jöjjön a caesareai beszámoló.
Néhány héttel és egy 12 napos háborúval ezelőtt megnéztük az „izraeli Aquincumot”.
Caesarea története – ahogy itt szinte minden talpalatnyi földé – elég hektikus.
A Krisztus előtti negyedik században állt itt egy erőd, de Heródes uralkodása alatt nőtte ki magát a város metropolisszá. Ő nevezte el Caesareának, Augustus császár iránti tiszteletből. Ehhez képest itt Keszareának ejtik a nevét, a számomra logikusabbnak tűnő Cezarea helyett. Így sokáig két külön helyszínnek véltem, ahogyan a „Kineret–Tveria–Galileai-tenger” esetében is előfordult.
Ahogy az elnevezése, a lakói nemzetisége is többszörös. Heródes helléneket telepített be, akik nem jöttek ki túl jól a városban élő maroknyi zsidóval. Aztán jöttek a rómaiak, majd az arabok, a város a keresztes háborúk idején is folyton gazdát cserélt, mígnem a mamelukok megelégelték, és 1265-ben lerombolták a kikötőt, egy időre véget vetve a további pingpongnak.
A települést a 19. század végén egy csoport német templomos alapította újra, akik régészeti feltárás ürügyén megpróbálták benépesíteni a területet. 1882-ben boszniai muszlimok alapították meg Caesarea települését. A falut a függetlenségi háborúban elfoglalták, és lakói elhagyták.
A város maradványai leginkább kövek, ám azokból tengernyi akad. Oszlopfők, megmaradt boltívek, mozaikok mindenhol. Épületromok Heródes idejéből, falmaradványok, a római kori vízvezeték romjai, fürdőház, a hippodrom hatalmas területe, egy színház alaprajza. Nagy élet lehetett itt anno.
Jómagam a fizikát okkult tudománynak tartom, így számomra minden épület maga a csoda, a boltívekért pedig rajongok.
Olyannyira, hogy a leírás szerint fél napos kirándulás nekünk túlnyúlt, így a látogatóközpont és a múzeum már bele sem fért az időnkbe.
Egy újabb hely, ahol lesz még egy körünk.
És ami még említésre méltó: Krisztus után 136-ban itt végezték ki a Bar Kohba-felkelés vezetőit. Bar Kohba, eredeti nevén Simon ben Kosziba, zsidó szabadságharcos, és a barkohba-játék névadója.
A legenda szerint Bar Kohba elé vittek egy kirabolt és megcsonkított embert. A rablók a szerencsétlennek a nyelvét is kivágták, hogy ne vallhasson ellenük. Bar Kohba azonban olyan kérdéseket tett fel, amelyekre az áldozat egyszerű biccentéssel vagy fejrázással felelhetett. Így kiderült, hogy a tettesek az áldozat bátyjai voltak, akiket aztán el is fogtak, és elnyerték megérdemelt büntetésüket.
A sztorinak történelmi alapja nincsen, véleményem szerint csak unatkoztak a katonák a háború rövid szüneteiben, és mivel már minden követ ismertek, el kellett ütni valahogy az időt. Bár a játék keletkezése vitatott – azért köszi, Bar Kohba.
Könyvtáros, novellista, hobbifutó, de varrónőként is kivételes. A kedvesem egy éve alijázott, én májusban költöztem Izraelbe. Amíg várunk a tartózkodási engedélyemre, rengeteg a szabadidőm. Így keletkezett ez a blog.
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
