A Holokauszt oktatása – hogyan lehetséges?

A 25. Élet Menete Lengyelországban, 2012 - fotó: Reuters

Megjegyzések a Holokauszt oktatásának módjáról, ahogy az a mai izraeli oktatási rendszerben történik.
Hana Jablonka professzor (Ben Gurion Egyetem) előadásának kivonata, 2010. Szabadegyetem

(6:15)

Kétféle kérdésfeltevés létezik. Az első: “hogyan történhetett meg?” – ahogy a németek teszik fel a kérdést azt mutatja, hogy a német társadalom szembenéz a múltjával. Egy másik narratív szerint “elfoglaltak minket a németek”, pl. az osztrákoknál, akik egyáltalán nem néznek szembe a múlttal.

Mivel az előadás az izraeli társadalommal foglalkozik, ezért a zsidó kérdésfelvetést nézzük meg bővebben: “hogy történhetett meg velünk?”. A válaszok széles spektrumában nem ritkán jelenik meg a politika.

A zsidó hozzáállást három részlet súlyosbítja:

  1. Az áldozatok száma. Abba a népbe, amely tagjai egyharmadát elvesztette, köztük 1.2 millió gyermeket, egyértelműen beleégett a trauma.
  2. A túlélők és leszármazottaik magas aránya az izraeli társadalomban. A túlélők többsége Izraelbe jött, ezért egyértelmű, hogy nagyon erős befolyással bírnak az izraeli párbeszédre.
  3. A Holokauszt, és Izrael megalapulása közötti idő rövidsége miatt gyakran hozzák fel Izraelben az ok-okozati kapcsolatot. Az első feladatunk ezt a kapcsolatot megszakítani és soha többé ki nem mondani. A Holokauszt napjainkra az izraeliség központi eleme lett. Ezzel kivégeztük a cionizmust.

“Amikor megkérdezem a diákjaimat, hogy mi a cionizmus központi eleme, mi a cionizmus magja, akkor olyanokat mondanak, hogy a zsidó nemzeti mozgalom, és hasonlókat. Mondom nekik nem, mi a cionizmus esszenciája, az alapötlete? Soha nem sikerül kicsiszolnunk ezt a dolgot.

A cionizmus központi eleme, alapötlete az a dramatikus változás a zsidó nép felfogásában, hogy képes saját kezébe venni, felelősnek lenni saját sorsáért, és kezdeményezni, hogyan nézzen ki arca és jövője – ez a cionizmus magja. Abban a pillanatban, hogy a Holokauszt központi elemmé vált az izraeli identitásban, ez a mag kitörlődött az izraeli párbeszédből. Az izraeli párbeszéd új párbeszéddé lett, áldozativá és siránkozóvá.”

Megemlékezések (12:00)

A lengyelországi utazások egy részében, amiket a Holokauszt napja idejére szerveznek, amikor Izraelben megszólalnak a szirénák, az izraeli csoportok autóbuszai megállnak, mint Izraelben. Ezzel együtt a Holokauszt nem került be a zsidó hagyományokba, de természetesen nem lehet nem arra törekedni, hogy az emléke megmaradjon 50-100 év múlva, mondjuk mint például a második Templom lerombolása Tisa beAvkor.

A megemlékezések feladata az, hogy bevezessék  a kollektív emlékezetbe,  szertartásba a Holokausztot, hogy benne legyen a közös zsidó (nem csak az izraeli) tudatban, naptárban, szokásrendben. Mindannyian tudjuk mikor van szeder Peszah, szinte mindannyian a dugókban állunk útban az ünnepi asztalhoz, ez mindannyiunk felfogásában rögzült élmény.

De ha valaki ma körülnéz, akkor az alternatív megemlékezések sokasága is megmutatja, hogy szinte nincs “normatív”, közösen elfogadott megemlékezési ceremónia, nem létezik egy állandó hagyomány. Ez azt jelenti, hogy nem sikerült megalkotnunk azt az állandó hagyományt, azt a “Hagadát”, ami nemzedékről nemzedékre öröklődne.

Emlékutazások (14:25)

Nagy különbség van az első, hatvanas évekbeli, és a második hullámban a nyolcvanas években szervezett lengyelországi emlékutazások között.

A hatvanas években a lengyelországi utazások a zsidó öntudat legjobb tanórájának számítottak. Az akkori felfogás szerint az izraeli fiatalok elszakadtak az utóbbi kétezer év nem Izraelben történt kultúrájától, amit Lengyelországban, az ott még létező zsidó közösségekben megismerhettek.

A nyolcvanas években már más a cél. A cél a ragasztó megtalálása. Kiderült, hogy abban a történetben, amiben annyira szerencsétlenek és annyira igazak voltunk, meg lehet találni azt az összetartó erőt, ami összefogja a társadalom szétporladó szolidaritását.

Miért Lengyelországba utazunk, miért nem Németországba?

  • Németországba utazva a rossz gyökereivel, a náci ideológiával kellene szembenézni. Lengyelországban a zsidó nép áldozatáról, a zsidó történetről szól az utazás.
  • Az izraeli tudatban Németország számít legjobb európai barátunknak. Németország egyfajta megtisztulás folyamatán ment keresztül az izraeli párbeszédben. Berlin élénk, pezsgő európai város, ahova öröm ellátogatni, ami nem illik a nehéz és morbid utazáshoz. Lengyelország a Vasfüggöny mögé szorult anno, mindenhol szegénység volt látható, szürkeség, lakótelepek, kommunizmus.
  • A két országból Izraelbe bevándorlók közötti különbségnek is köze lehet a dologhoz. Az Izraelbe Németországból érkezők hűek maradtak a német kultúrához (és ők magas arányban vissza is tértek Németországba). A lengyel bevándorlók ellenszenvet éreztek Lengyelországgal szemben, elvágták vele minden kapcsolatukat.

Az Oktatási Minisztérium leírt céljai az emlékutakkal a következők:

  • Nemzeti (zsidó) célok: megmagyarázni, hogy Izrael népe él, és miért van szükség egy erős Izraelre.
  • Általános emberi célok (legalábbis mint említett célok): tolerancia, fajgyűlölet elleni küzdelem, emberiesség, demokrácia.

“Izrael népe él” – 18 millióból a legoptimistább, és nem reális számítások szerint maradt 11-12 millió. Izrael népét demográfiai, biológiai, halálos csapás érte a Holokausztban, amiből nem tér magához. Izrael népe kulturális szempontból sem él, mert az ott kitörölt zsidó civilizációt máig nem sikerült felélesztenünk – itt Izraelben másodszor is megöltük. A gyerekeink az égvilágon semmit nem kötelesek tanulni az európai kultúra kincseiből, azokat egyáltalán nem ismerik.

A fentiekre példaként: a hadsereg keretében évente 29 küldöttség utazik Lengyelországba, mindegyik 200-220 fős. Ez a hadsereg központi nevelési programja. Az utazásra való felkészítés során részletesen hallanak az 1939-45 között történtekről, másfél órás előadást kapnak “Lengyelország zsidóságának ezer éve” címmel, és általában film is van. Az előírások alapján megtekintendő: 4 koncentrációs- és megsemmisítőtábor, 2 kivégzőgödör, néhány temető, üres zsinagógák, településmaradványok, a varsói gettó.

Oktatás (26:30)

A Holokauszt oktatásának szempontjából három szakaszról beszélhetünk:

  • A II. Világháború előtti időszak (a két világháború közötti szakasz)
  • A Holokauszt
  • Az utána következő nap

Az első dolog, amit még nem tettünk meg a Holokauszt oktatásában, az annak meghatározása magunk, mint társadalom számára, hogy mit értünk “Holokauszt” alatt. Legalább két kérdés van, amikre még nem válaszoltunk:

  • A korszakokra osztás: ami a németországi zsidókkal történt 1933-39 között, az Holokauszt? Földrajzilag: ami a marokkói zsidókkal történt a Holokauszt ideje alatt, az Holokauszt? Igaz lehet-e azt mondani, hogy a Holokauszt ideje nem 1939-45, hanem 1941-45, amikor megszületett a döntés a végső megoldásról? Ha nem döntjük el magunknak, mint társadalom, hogy miről beszélünk, akkor mire emlékezzünk? Melyik konkrét eseményre emlékezzünk?
  • Mi a nevelési érték a zsidók életének kioltása hetven változatának leírásában? A gyilkosság az gyilkosság, a rossz az rossz – mi új a történelemben? Ezzel szemben a két másik időszak, az előtte, és az utána, ezek nagyon jelentős korszakok a nevelési értékek tekintetében. A Holokauszt előtti zsidó világ ami volt, az központi társadalmi értékünk. A Holokausztot követő időszak pedig a legtöbb nevelési értéket tartalmazza. Mivé alakították a túlélők a hatalmas tragédiát, ami történt velük? További katasztrófává, további gyilkossággá, bosszúvá – vagy építéssé? És az, hogy az építést választották, az életet, és ami itt történt velük Izrael földjén – ebben a történetben hatalmas nevelési érték van.

The Open University – Youtube