A szörnyetegnek nincsenek szarvai és farka, még lelki sérültnek, sikertelen apának vagy kegyetlen férjnek sem kell lennie. A legmeglepőbb, hogy a szörnynek még csak nem is kell igazán gyűlölnie azt az embert, akit megöl. A szörnyetegnek csak pár banális képességre van szüksége: el kell fogadnia a hivatalos tekintélyt, a csoport nyomásának hatása alatt kell lennie, és a feledékenység bizonyos formáját kell mutatnia – az általa megsemmisítendő emberek ember voltáról el kell feledkeznie. A gonosz banalitásának felülvizsgálata – 1. rész
A civilizáció összeomlása akkor következik be, amikor a kollektív test egy csoportja túlzott hangsúlyt fektet összetartásába és egységébe, kizár egy másik csoportot, és térben, illetve szimbolikusan elkülöníti. Ez az összetartási többlet a másik csoporttal való azonosulás megszűnéséhez vezet, ezzel ösztönzi az erőszakot, és csökkenti az attól való felháborodás képességét. A gonosz banalitásának felülvizsgálata – 2. rész
Van-e valami, és mi az, ami Izraelt gonosz állammá teszi?
Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy bármennyire is ellenezzük a megszállást, az Izrael és a náci Németország közötti analógiának el kell tűnnie a szótárunkból.
Nem lehet összehasonlítani egy kis, fiatal országot, amely hosszú katonai konfliktusban vesz részt, vallásos világnézet uralja, és bonyolult gyarmati probléma foglalkoztatja – egy régi országgal, amelynek szándéka világi és rasszista világnézettel uralni a világot, amely szisztematikus területfoglalásban vesz részt, és olyan polgárok tömeges és iparosított kiirtásában, akik semmiképpen nem definiálták magukat ellenségeiként.
Az egyenlőségjel a koncentrációs tábor katonája és a földön fekvő támadóba lövő katona között ködösítést eredményez. A két szituáció két teljesen különböző viszonylatban zajlik. Azonosnak látni őket azt jelenti, hogy erkölcsi felháborodásunkat összemossuk a helyzettel magával.
A gonosz banalitásának tézise erre az analógiára csábít bennünket, de elkeni a viszonylatok közötti történelmi különbségeket, s végül még inkább megnehezíti ellenkezésünk tárgya természetének megértését.
Izrael nem náci (nem akarja elfoglalni a világot, és nem iparosította a palesztinok megölését), nem fasiszta (van itt több, a hatalomért egymással versenyző párt és kritikus sajtó), és nem olyan, mint a dél-afrikai apartheid (a csoport, melyet Izrael elnyom és elválaszt, azonosul kifejezett ellenségeivel, köztük a Hamásszal, a Hezbollah-val, Iránnal, Szíriával és Libanonnal).
Ennek ellenére az izraeli rendszerrel kapcsolatban érzett kényelmetlenség növekszik sok izraeliben, és a világban is. Akkor pontosan micsoda a jelenlegi izraeli rendszer?
Ludwig Wittgenstein filozófus javasolt egy ötletet, amivel kibogozhatjuk a csomót. Wittgenstein a következő példát használta: a kártya-, tábla-, labda- és stratégiai játékok különböznek egymástól (mások a szabályok, és más tárgyakat használnak), tulajdonképpen semmiféle közös dolog nincs bennük (nincs semmiféle közös nevező a monopoly, a scrabble és a sakk között). Ezzel együtt, mondja Wittgenstein, tudjuk, hogy ezek mind játékok. A monopoly, a scrabble és a sakk között létezik az, amit ő „családi hasonlóság”-nak nevez. Tudjuk, hogy játékokról van szó, ugyanúgy, ahogy tudjuk, hogy három ember családtag, amikor az arcukra nézünk, akkor is, ha nem tudunk rámutatni valami közös tulajdonságra. Különböző tárgyak között létezhet családi hasonlóság akkor is, ha nem tudunk elkülöníteni valami egybevágó tulajdonságot. Wittgenstein analógiája a nyelvre vonatkozott, de mindenképpen segítségünkre lehet annak megértésében, hogy mi van itt a mérleg serpenyőiben:
a jelenlegi kolonialista izraeli rendszer családi hasonlóságban áll a gonosz rendszerekkel akkor is, ha nincsenek azokkal közös tulajdonságai. Nem náci, nem apartheid, nem fasiszta – ezzel együtt ugyanahhoz a boldogtalan családhoz tartozik.
Honnan tudjuk ezt? James Waller, a holokauszt és a népirtás kutatásának szakértője céloz rá: „A legnagyobb katasztrófák akkor következnek be, amikor a háború és a bűn közötti különbségek elhalványulnak, amikor a hadsereg és a bűnözés, a kultúra és a barbárság közötti határok leomlanak… az ilyen tettek egyértelmű emberi gonoszságot jelentenek.”
A kérdés tehát a következő: a háború és a bűn közötti különbségek elhalványulnak a mai Izraelben? Erre a kérdésre éles példával szolgált Elor Azaria tette, az egyenruhás katonáé, aki belelőtt a földön fekvő sebesült palesztinba, az összes tűznyitási szabály ellenére. Nem véletlen, hogy ez az ügy rávilágított az izraeli társadalom új törésére azok között, akik hisznek a tett legitimitásában és azok között, akik a háború és a bűn közötti határ elhomályosodását látják ebben.
Ahhoz, hogy a háború és a lakosság elleni bűn halványulni kezdjen, az állam maga kell, hogy forrása és kezdete legyen a szokványos állampolgárok elleni szokványos erőszaknak. Ezen felül
az ilyen államnak és képviselőinek ideológiát kell alkotniuk, igazolandó a kisebbségi csoport elleni erőszakot, és meg kell próbálniuk törvénybe foglalni ezt, hogy elkerülhetetlenként mutassák be, szükségesként, sőt etikusként.
Továbbá az államnak cselekednie kell a csoport fizikai és politikai elkülönítése érdekében, például kerítések építésével, azonosító jelzések viselésének megkövetelésével és a politikai képviselet korlátozásával.
Izraelben a főrabbinátus töltött be egyre jelentősebb szerepet az izraeli nemzetiség valamiféle rasszá való formálásában, ami az egyértelmű biológiai követelményeknek eleget tevő csoport számára van fenntartva (a betérés folyamata annyira nehéz, hogy gyakorlatilag politikát jelent, amelynek célja a nem zsidók eltántorítása a zsidó néphez való csatlakozástól, a biológiai felfogás erősítése, ami szerint zsidó az, akinek az édesanyja zsidó). Nem véletlen, hogy
a rasszista felfogás széles körben jelen van az izraeli vallásos társadalomban. Rabbik – akiknek fizetését a társadalom állja – felszólítanak arra, hogy ne foglalkoztassanak arabokat, hogy bojkottálják az arabokat foglalkoztató üzleteket, felszólítanak, hogy ne adjanak el, vagy ne adjanak bérbe lakásokat araboknak, sokszor idéznek a Tórából, hogy azt állítsák, hogy a zsidók és a nem zsidók életének értéke más.
Tulajdonképpen az emberek nem kettős felfogása, ami nem különbözteti meg élesen és alapvetően a zsidókat és a nem zsidókat, sok vallásos zsidó számára szentségtörést jelent, a zsidóság megvetését. A Lehava szervezetet, amely zsidók és nem zsidók közötti házasságok ellen működik, és a zsidó rassz tisztaságának őrzését vállalta magára, áttételesen Izrael állam szponzorálja, ahogy az 2011-ben kiderült.
Annak egyszerű bizonyítéka, hogy az izraeli állampolgárság rasszhoz kötött, abban látható, hogy lehetetlen polgári, és nem ortodox házasságokat kötni Izraelben. Ez a helyzet 660 ezer zsidót – köztük 364 ezer bevándorlót a volt szovjet tagállamokból – akadályoz meg a házasodásban, mert a pár egyike, vagy mindkettejük nem illenek biológiailag a rabbinátus zsidósági meghatározásába (mivel az anya nem zsidó). Ortodox vallásos kneszet-képviselő büszkén deklarálta 2016-ban, hogy a felesége nem akar arab nőkkel közös osztályon szülni. A feleség még azt is kérte a kórháztól, hogy váltsák fel az arab szülészt, akinek gondoskodnia kellett volna róla, mert a szülés különleges pillanatában a születés szentsége megsérül a nem zsidók jelenlététől (ez a hozzáállás elterjedt a vallásos társadalom bizonyos részében, és a szentségnek faji szempontú felfogására utal). Az oktatási miniszter, aki szintén vallásos, egy regény törlésére utasított a középiskolák tananyagából, mert az egy szerelmi történetet írt le egy izraeli zsidó nő és egy izraeli palesztin férfi között (a regény törlése a szakmai bizottság javaslata ellenére történt).
Ez a lépés nem hozta volna szégyenbe az Egyesült Államok déli országait sem a rabszolgatartás idejében.
Kneszet-képviselő, telepes, aki a múltban mintegy mellékesen kijelentette, hogy le kell vágni azoknak az izraeli araboknak a fejét, akik „ellenünk” dolgoznak – előléptették biztonsági miniszternek. Kneszet-képviselőnő, a Bait haJehudi párt egyik vezető tagja kijelentette, hogy nők és idős palesztinok a háború legitim céljai kell legyenek, a nemzetközi jog alapvető megsértésével – kinevezték igazságügyminiszternek. A hadsereg főrabbija – az az ember, akinek etikai és szellemi irányítónak kell lennie – a múltban kijelentette, hogy zsidók élete és nem zsidók élete nem lehet egyenértékű.
A megszállt területeken a palesztin nép az izraeli társadalomtól egyre nagyobb mértékű elkülönítési folyamaton ment keresztül.
Ez az elkülönítés lehetővé tette a telepesek számára a palesztinok elleni bűncselekmények elkövetését büntetés nélkül, és bevonta a hadsereget, hogy társ legyen ezekben az igazságtalanságokban.
A törvény és a rend felbomlása
Ebben az összefüggésben nem meglepő, hogy a társadalom lelkesen örökbe fogadta Elor Azariát, a katonát, aki lelőtt és megölt egy földön fekvő, sebesült palesztin terroristát. A katona a társadalom és vezető politikusok elismerésében részesült (a közösségi hálózatok megmutatták, hogy a hozzászólások 82%-ban támogatták a katona tettét, és a bírósági tárgyalás költségeinek fedezésére indított kampány nagyon nagy sikert ért el).
A háború és a bűn közötti különbségek elhalványulnak, mert a társadalom automatikusan a zsidóval azonosul, és nem képes azonosulni a sebesült palesztinnal.
A gondolat folytatását sorozatunk negyedik részében olvashatják.
A témához kapcsolódó korábbi cikkeink:
- A Holokauszt oktatása – hogyan lehetséges?
- A gonosz banalitásának felülvizsgálata – 1. rész
- A gonosz banalitásának felülvizsgálata – 2. rész
Eva Illouz professzor – Haarec/Izraelinfo
Láncszem a természet szövedékében. És izraeli is. (A „provokál” néhány szinonímája szükség esetére: abajgat, babrál, bánt, birizgál, bizgerél, bolygat, bosszant, bőszít, cseszeget, csesztet, cukkol, dühít, feszeget, firtat, háborgat, heccel, hergel, húz, idegel, idegesít, incselkedik, ingerel, irritál, kötekedik, macerál, nem hagy békén, nyaggat, nyektet, nyúz, piszkál, piszkálódik, rejcol, szekál, szekíroz, szívózik, szurkál, zaklat, zargat, zavar, zseníroz.)
