Hazahordta a műkincseket a dolgozó, az örököseit kitüntetik

Ősi leletek a tengerből - fotó: Diego Barkan / Izraeli Régészeti Hivatal

Az izraeli tengerparton, Haderában lévő hőerőmű egyik dolgozója az évtizedek során valóságos régészeti gyűjteményt szedett össze a partra sodort tárgyakból – közölte kedden a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet.

Marcel Macliahnak, a haderai erőmű egykori dolgozójának halála után az örökösök az Izraeli Régészeti Hatósághoz (IAA) vitték a különös hagyatékot, ahol legnagyobb döbbenetükre kiderült, hogy a kacatoknak vélt tárgyak közt még 3500 éves műkincsek is vannak.

A középső bronzkori varrótűn és késpengén kívül volt Macliah dolgai közt két mozsár mozsártörővel és gyertyatartó-maradvány a 11. századból, a Fátimida Kalifátus idejéből, valamint a keresztesek és a Mameluk Birodalom korából való kerámiatöredékek.

A szakértők szerint a középkori leletek egy fémkereskedő hajóról eshettek a tengerbe a korai iszlám időszakban. Szíriában készülhettek a tárgyak, és onnan szállították őket Izrael földjére. A különös módon összegyűjtött kincsek az ebben a korban szokásos fémkereskedelmet bizonyítják.

Kés és tű
3500 évvel ezelőtti tű és késpenge – fotó: Diego Barkan / Izraeli Régészeti Hivatal
Több évszázados kézigránát a tengerből
Több évszázados kézigránát a tengerből – fotó: Amir Gorzalczany

Az örökösök a régészeknek elmesélték, hogy az elhunyt Marcel Macliah a haderai hőerőműben dolgozott annak megalapítása óta, onnan szállította haza Givatajimban lévő otthonába a tengerpartra sodródott egzotikus tárgyakat.

A régészeti hatóság bejelentette, hogy hamarosan kitüntetik az örökösöket, mert átadták az értékes kincseket az államnak. Emellett meghívták a rokonságot a restaurálást végző műhelyekbe, hogy megtekinthessék a szakemberek munkáját.

Miri Regev kulturális miniszter is köszönetét fejezte ki a hozzátartozóknak, és megkért minden izraelit, hogy adják át az általuk megtalált, történelmi és archeológiai értékkel bíró régiségeket.

MTI

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.