A láthatatlan híd

A híd látképe: a táj teszi látványossággá - fotó: Song Ge

Izraeli építész terve alapján építettek fel Kínában egy üvegpadlós völgyhidat, amely 300 méter magasan lebeg és amely az elmúlt napokban olyan sok látogatót vonzott, hogy ideiglenesen máris le kellett zárni.
A hidat tervező izraeli építész, Haim Dotan bemutatja az alkotását – és véleményét az építészet jelenlegi helyzetéről és jövőjéről Izraelben és azon túl.

“Attól tartottunk, hogy az emberek nem mernek majd végigmenni az üveghídon, de hihetetlen, ami itt történik. Soha életemben nem terveztem még olyan projektet, amelyre ennyi ember rálép – és mintha lebegnének” – így nyilatkozott Haim Dotan izraeli építész a tervei alapján a dél-kínai Csangcsiacsie Nemzeti Parkban épült hídról.

A “leghosszabb és legmagasabban fekvő” címekkel illetett, a Csangcsiacsie kanyont átszelő üveghíd speciális, strapabíró üvegből készült, 6 méter széles és 430 méter hosszú függőhíd naponta nyolcezer személyt bír el, éppen ezért a héten kénytelenek voltak lezárni, mivel az oda özönlő napi 12 ezer látogató után karbantartási és takarítási munkákra volt szükség. A híd 60 százalékát óriás üveglapok teszik ki, melyeket külön erre a célra kiépített tartókeretek fognak össze és fémkábelek tartanak meg a levegőben.

Haim Dotan (62) – akinek neve nem csupán építészként, de költőként is ismert Izraelben – nyilatkozott legfrissebb terveiről és összefoglalta kritikus gondolatait az építészek helyéről mai világunkban.

Dotan az általa tervezett hídon - fotó: Song Ge
Dotan az általa tervezett hídon – fotó: Song Ge

“Nem készítettünk vázlatokat a híd terveire. A völgy szélén álltam a kínai megrendelővel, aki nem beszélt elég jól angolul, én pedig nem tudtam az ő szintjén kínaiul, és faágacskákkal próbáltuk megmutatni egymásnak, hogyan nézzen majd ki a híd. Közben arra gondoltam, milyen gyönyörű itt a táj, milyen szép a természet, és hogy a híd megépítésével mindez eltűnhet majd. Lao Ce, a 2500 évvel ezelőtt élt kínai bölcs szavait idéztem neki: ‘a forma láthatatlan’ – és ez lett a vezérlő gondolat: egy olyan hidat tervezni, ami láthatatlan.”

Dotan az elmúlt hat évben Kína és Izrael között ingázik. Kínához régi családi szálak is kötik: oroszországi származású édesanyja családja az első világháború idején az atrocitások elől Kínába menekült, majd onnan később Izraelbe vándorolt ki. Dotan Jeruzsálemben született és az egyesült államokbeli Dél-kaliforniai Egyetemen tanult építészetet. A 80-as években Tokióban dolgozott a neves Kisho Kurokawa, majd az akkor még ismeretlen, manapság azonban igen nagynevű Tadao Ando építész irodájában.

Habár Dotan szokatlan formájú és különleges épületeiről lett híres, állítása szerint az utóbbi időben olyan építményeket próbál tervezni, amelyek illeszkednek az őket körülvevő tájba.

Arra a kérdésre, hogy a rejtőzködő szándék ellenére az általa tervezett híd ilyen ikonikus alkotássá és óriási tömegeket vonzó atrakcióvá vált, Dotan így reagált: “Ez nagyon megható… Ez a híd valójában nem is híd, hanem színpad. Rendeznek majd rajta divatbemutatókat, táncelőadásokat, koncerteket. A híd egyik végén a kivitelező egy háromezer férőhelyes amfiteátrumot építtetett. Reggel hatkor pedig jógázni lehet rajta.”

Fiatalok játszanak a hídon – "Valaha maga az építész vezette az építkezési munkálatokat, manapság egy irodában ül a számítógépe mögött, és fogalma nincs magáról az építkezésről" - fotó: Song Ge
Fiatalok játszanak a hídon – “Valaha maga az építész vezette az építési munkálatokat, manapság egy irodában ül a számítógépe mögött, és fogalma nincs magáról az építkezésről” – fotó: Song Ge

Dotan Izraelben tervezett építményei ennél a minimalisztikus hídnál sokkal amorfabbak és kevésbé letisztult formájúak, mint például az asdodi színház, az eilati IMAX mozi, a Szami Samun Főiskola és a Beér Seva-i Egyetem egy-egy épülete, amelyek beleillenek az egyetemi kampusz világába – de egyúttal Dotan személyes stílusát is megőrzik. A szabálytalan vonalvezetés használata Dotan Ázsiában kivitelezett épületeinél is feltűnő, ilyen az a jakartai épületkomplexum is, amely lakó-, üdülő- és irodaházakat foglal magába, valamint egy pekingi nemzetközi iskola épülete. Ezekben az épületekben feltűnő a természet jelenléte, ami Dotan szerint annak köszönhető, hogy az általa tervezett épületek nem gátolják a környező növényzet gyors elterjedését, és ezzel gyökeresen különböznek az európai tervezésű épületektől, ahol csak a felső emeletek erkélyein lehet sokszor nagyon drágán fenntartani a betelepített növényzetet. “Ezek az épületek a látszat ellenére nagyon egyszerűek, puha formájuknak köszönhetően beleillenek a természetbe és a hegyes tájba.” Állítása szerint minden projektje az adott környezet összetevői – a táj és a helyi klíma – figyelembevételével készült. “Mint ahogy a híd terve mögött az a gondolat áll, hogy minél inkább elbújjon, ezek mögött az épületek mögött is az a filozófia rejtőzik, hogy minél inkább beleolvadjanak a hegyes tájba.”

A pekingi nemzetközi iskola épülete – fotó: Dotan építész iroda
A pekingi nemzetközi iskola épülete – fotó: Dotan építész iroda
A jakartai komplexum: lakó-, iroda- és szállodaépületek -fotó: Dotan építész iroda
A jakartai komplexum: lakó-, iroda- és szállodaépületek – fotó: Dotan építész iroda

Dotan tervezte a 2010-es Sanghaji Expo izraeli pavilonját is, ami többek között kiváltó oka volt az Izraeli Külügyminisztérium 2015-ben hozott döntésének, miszerint drasztikusan csökkenteni kell a pavilon felállításának költségeit. Az expókon felállított pavilonokat általában szétszedik és új helyre szállítják, és ez így lett volna a Dotan által tervezett épülettel is, amelyet a tervek szerint Izraelben kellett volna felállítani az expo után – csakhogy ez végül is nem így történt. “A lelkemet kitettem ezért az épületért, és végül szétvertük a lebontás során. Teljes egészében kellett volna áttenni Izraelbe, de a bürokrácia és a különféle jogi útvesztők miatt ezt nem lehetett végrehajtani.” Ez az esemény volt a kiváltója Dotan azon döntésének, hogy a karrierjét a továbbiakban Kínában folytatja, mivel érzése szerint ott sikeresebben megvalósíthatja építészi álmait, mint Izraelben. “Egy ilyen hidat, mint amit Kínában építettünk, Izraelben valószínűleg nem lehetett volna megcsinálni, mert egy izraeli műszaki ellenőr nem hagyta volna jóvá a terveket. A jogszabályokat emberek alkotják, és néha nagyon drákói módon. Megesik, hogy ezek a szabályok buták, és megfojtják a tervező ötletét – mondja szomorúan. “Európában is vannak jogszabályok, de ott nem ennyire szélsőségesek.”

Egy izraeli ellenőr nem hagyta volna jóvá a híd terveit – A "törpésített" Atlasz Szálló Tel Avivban
Egy izraeli ellenőr nem hagyta volna jóvá a híd terveit – A “törpésített” Atlasz Szálló Tel Avivban

Ilyen jogszabályi anomália szerinte például a Tel-Aviv belvárosában kialakult helyzet: miközben az egyik központi sugárút nyugati oldalán engedélyezett a felhőkarcoló méretű épületek kivitelezése, ugyanakkor az utcától keletre eső körzetben maximum nyolcemeletes épületekre lehet engedélyt kapni, vagy még annál is kevesebbre. A szabályok szinte évente változnak, sokszor attól függően, hogyan lobbiznak a befektetők. Ezt az ellehetetlenítő jogi helyzetet vádolja Dotan azzal, hogy szerinte építészetileg nem lett sikeres a Rothschild sugárúton épült és általa tervezett szálloda. Az Atlasz szálloda egy már meglévő épületre tervezett további két emeletből áll, melyet egy tetővonalában hullámmal megtört üvegborítással fedtek be. Az épület aránytalanul kicsi, vagyis az átmérőjéhez képest alacsony, kirí a környezetből, mérete és a felhasznált anyagok az aránytalanság érzetét keltik. Dotan a híddal ellentétben nincs megelégedve a végeredménnyel: “Ez egy teste börtönébe zárt alkotás, csak nyolcemeletes – pedig mi negyvenet szerettünk volna.”

Ez a véleménye nem a kivitelezésre, hanem a tervezésre vonatkozik. “Azt szerettem volna, hogy az épület karcsú és elegáns legyen. Amikor New Yorkba érkezik az ember, elé tárulnak a Skinny Towerek (a vékony és magasra törő új felhőkarcolók) – de nálunk ez elképzelhetetlen. Itt nincs várostervezés, nem veszik figyelembe az épületek egymáshoz való viszonyát. Itt, Izraelben nem úgy tervezünk, mint Európában, és nem építünk olyan szabadon, mint Japánban. Ez olyan ‘fifty-fifty’ helyzet.” Itt Dotan arra céloz, hogy amíg Europában szigorúan megőrzik az épületek műemlék jellegét és maximálizálják a megengedhető magasságot, addig Tokióban szinte kakofonikus a stílusok és a méretek keveredése. “Tel-Avivban minkettővel próbálkoznak: tervezett is és rendezetlen is – és ennek az eredménye a Rothschild sugárúton illetve az új Sarona negyedben látható leginkább. ”

Dotan standja a Shanghaji Expon (SHEN QIANG /Külügyminisztérium)
Dotan standja a Shanghaji Expón – fotó: SHEN QIANG /Külügyminisztérium

Akkor mi a jobb nekünk? Tokió legyünk vagy inkább Európa? – kérdezték Dotantól a helyi sajtóban.

“Itt minden a bizonytalanságban lebeg” – válaszolta Dotan.” Nincs igazi műemlékmegőrzés sem a Fehér Városban (Tel-Aviv Bauhaus-stílusban épült belső városrésze), sem Jeruzsálemben – ahol egyszerűen elpusztították a város 50 évnél idősebb részeit (az úgynevezett ‘történelmi városrészt’). A városok ilyen mértékű és ilyen gyors lepusztítása példátlan a történelemben. El kellene döntenünk, hogy mik vagyunk. A modern izraeli architektúra leginkább egyfajta utánzás és olyan asszimiláció, amely nem veszi figyelembe a zsidó és izraeli történelemet és hagyományokat, nincs valódi tudományos alapja, amely az izraeli város, az utcák és az épületek történetére és kultúrájárára épül.”

Bár Dotan épületei gyakran olyan középületek, amelyek ki vannak szakítva a  városszövetből, ő maga mégis szenvedélyesen beszél a városokról. “A történelem során az épületek 95%-át azoknak az utcáknak a stílusában tervezték, ahol azokat megépítették – függetlenül attól, hogy ez Olaszországban vagy Iránban történt-e. Ikonikus építménynek csak a piacok, a vallási és kulturális központok számítottak. Ma minden építész kimagasló akar lenni, és ha valaki elmegy Tokióba, ezt világosan láthatja. Lassan nem városokban, hanem ‘épületek múzeumában’ élünk. Valaha a város biztonságot és békét sugárzott, manapság állandó hangzavarban vagyunk kénytelenek élni. Nincs egy zug, ahol megpihenhetnénk.”

Véleménye szerinte az építészet mint szakma el fog tűnni. “Valaha az építészmérnök volt az építkezés vezetője, ma pedig egy tervező ül a számítógép képernyője előtt, és fogalma sincs az építőiparról. Akik valóban építéssel foglalkoznak, azok a mérnökök és projektmenedzserek. Eltűnt az építés iránti szerelem, és ez nagyon fájdalmas. A jövőben az építés teljes folyamatát gépek végzik majd.”

Ez nem egy egyszerű függőhíd, amin keresztül járnak az emberek - fotó: Song Ge
Ez nem egy egyszerű függőhíd, amin keresztül járnak az emberek – fotó: Song Ge

A lakóhelyteremtés, a közlekedés, a légszennyezés által okozott válságában mi az építészek szerepe?

Erről  a kérdésről Dotan pesszimistán vélekedik: “Ez az egyik legfontosabb terület, és ha az építészek nem foglalkoznak kutatással és nem terveznek előre, hanem csak lemásolják mások már kipróbált ötleteit, egyszerűen a helyzet áldozataivá válnak, és csak a többiek után kulloghatnak. Valaha az építészmérnök volt a piramis csúcsa, mert ő végezte az alapul szolgáló kutatást. Mi már ezt feladtuk, és azzal foglalkozunk, ami ugyan nem jó, de sok pénzt hoz, ahelyett, hogy arról gondoskodnánk, hogyan kerülhetnénk közelebb a természethez és az univerzumhoz. Felelősségteljesen kellene viselkednünk. Nem védekezhetünk azzal, hogy nem mi hoztuk létre ezt  a helyzetet – igenis a mi felelősségünk ez a globális növekedés.”

 

מבנה המשכן לאומניות הבמה באשדוד Az asdodi színház – amorfabb és letisztultabb formák

Kedvenc témája a “mobilitás” – ami nem tévesztendő össze a tömegközlekedéssel. Dotan, aki egyben a Sanghaji Egyetem professzor tanára is, így foglalja össze a jövőre vonatkozó terveit: “Indítok egy új kurzust, ahol a diákokkal azt fogjuk megvizsgálni, hogyan lehet az embereket szállítani. Az autóközlekedés és az útépítés területe teljes egészében korrupt. A gáz- és az olajipar uralják a világot, és mi megfojtjuk a bolygónkat a járművek légszennyezésével. A reggeli csúcsidőben tömegek utaznak, és ez helytelen; ebben a helyzetben nem a tömegközlekedéssel, hanem a mobilitás problémájának megoldásával kellene foglalkozni. A diákjaimmal és másokkal is elkezdtünk olyan szállítóeszközökkel foglalkozni, amelyek a mágneses energia segítségével a föld fölött lebegnek, és így nem lesz szükséges tovább kövezni és aszfalttal befeketíteni a földet. Én a tömegek ilyenfajta szállítására alkalmas eszközök tervezését kutatom.”

Dotan szerint generációjának nagy többsége még nem gondolkozik ilyen szellemben, sokan lenézik a számítógépes tervezést, nem értik, milyen óriási mértékben befolyásolja a technológia jelenléte mindennapi életünket, és továbbra is a hagyományos módszerekkel terveznek – ennek következtében az elkészült épületek is hagyományosak. Ő a saját látásmódját adja tovább tanítványainak is, és úgy gondolja, hogy egy mai 18 éves diák tudása sokkal haladóbb, mint a tanáraié. “Az én üzenetem a diákjaim felé az, hogy én csak egy ‘kertész’ vagyok, a feladatom a növények megöntözése, és azok majd nőnek.”

“Gondoljunk bele: mi vezetett a toronyházak ötletéhez?” – kérdezi, és rögtön válaszol is: “A lift feltalálása! Képzeljünk el egy olyan találmányt, ami felváltja az utakat, mint ahogy a lift is lehetővé tette a toronyházak megépítését. Most már csak arra van szükség, hogy valaki kitalálja, és máris megoldódhat a tömegközlekedés problémája.”

Háárec / Izraelinfo