Harcosok nyomában

Harcosok Nyomában - hadtestek kiállítása (Fotó: Dar Sade)

A Golánon megrendezett “Harcosok nyomában” akció a hadsereg bevonulásra felkészítő programjának része az utolsó éves középiskolások számára (י”ב). A projektet a Védelmi Minisztérium biztonsági-társadalmi osztálya vezeti, a goláni “Gaas” és “haBasan” hadosztály, valamint a nevelési hadtest teljes közreműködésével. Az akció fő célja az ifjúság motivációjának növelése jelentős katonai szolgálatra, miközben a goláni harci örökségről, Erec szeretetéről tanulnak, és megismerkednek a különböző hadtestekkel.

A napokban zajló (szeptember 18-29.), idén 12.-szer megrendezett eseményre az ország 450 iskolájának 40.000 diákja érkezik. Minden autóbuszhoz csatlakozik a nevelési hadtest egy katonája, aki a program lebonyolításában segít, valamint válaszol a hadseregre való felkészítésre vonatkozó kérdésekre.

Minden iskola legalább két, harci örökséget jelentő helyszínt látogat meg, majd megtekintik a hadtestek Ahmadia területén (Kacrin mellett) felállított kiállítását, végül mindannyian együtt vesznek részt az ugyanott megtartott központi műsoron (naponta körülbelül 5000 fiatal gyűlik össze az ott kialakított amfiban). A diákok és a katonák mellett a katonai szolgálatra külföldről érkezett fiatalokból álló század is helyet foglal a közönség soraiban.

Minden helyszínen szervezett vezetés várja a látogatókat, a helyhez tartozó történetekről szóló előadással és magyarázattal. A túrát záró központi műsoron a résztvevő iskolák bemelegítése felsorolása, és a haTikva után Kneszet-képviselő, és a sereg magas rangú tisztjei tartanak beszédeket (a hallgatóság életkorának megfelelő türelmi szinthez igazodva rövidre fogják). Ezek után meghajtják a ménest tüzérségi bemutató következik, melynek végén a bemutatóban részt vevő tankosok és golánisok elvegyülnek a lelkes közönség soraiban. Utolsó napirendi pontként népi katonai együttes járul hozzá dalaival a rendezvény fő céljához.

Idén először esett meg, hogy az utóbbi napokban a szír oldalról átszivárgó, eltévedt lövedékek miatt a program legfontosabb helyszínét a hadsereg veszélyesnek nyilvánította, és nem engedélyezte, hogy az Emek haBaha-nál alkalmanként 1500 fiatal gyűljön össze Avigdor Kahalani alezredes előadására.

Az Emek haBaha (Kunitra és környéke) a jom kipuri háború egyik emlékezetes helyszíne, ott zajlott a szír csapatokat megállító véres csaták egyike. Kahalani volt az ott harcoló 77-es zászlóalj parancsnoka, aki a harcban folytatott küzdelméért megkapta a hősiesség érdemrendjét.

Kahalani a “Harcosok nyomában” című rendezvény kezdeményezője, szellemi atyja és központi résztvevője. Évente fiatalok tízezrei előtt tart előadásokat a történelmi harcban betöltött szerepéről.

“Nem gondolom, hogy veszélyes, minden csendes ott” – mondta Avigdor Kahalani, előadásának áthelyezésével kapcsolatban – “Véleményem szerint meg kell néznünk, hogyan tudjuk ezen a helyen megtartani a rendezvényt, felelősségteljesen, ha már több száz autóbuszt hozunk ide az ország minden részéből, akkor ezen a fontos helyen kell megcsinálnunk. Hatalmas jelentősége van annak, hogy ezen a helyen vagy, és magyarázod hol harcoltál, hol álltak a tankok, és a fiatalok hozzáérnek az emlékműhöz, az emberek neveihez. Valami szentsége van ennek a helynek, az ember érzi és megérinti a tankokat. Ez a dolog olyan érzést ad a fiataloknak, hogy valami kézzelfogató dolog tanúi. Máskülönben akár Tel-Avivban is meg lehet szervezni, de ez egészen más. Hebronban, Jeruzsálemben és más helyeken is veszélyes, és érzésem szerint ezt a napot, ezt a túrát meg kellett volna hagyni ott, ahol a harcok zajlottak.”

Omri Isai 2011-ben diákként vett részt ezen az eseményen, amiről így írt:

“Én személyesen vegyes érzésekkel tértem vissza, és nem kevés kérdéssel:

Ennek a napnak az volt a célja, hogy katonai motivációt nyújtson a nemsokára bevonuló fiataloknak, vagy az, hogy egy bizonyos módon megmossa az agyukat? Vajon össze kell-e vonni a hadsereget az iskolával? Vajon méltó és helyes-e az oktatási rendszerbe politikai ötleteket, mondásokat, és célzásokat juttatni? Vajon az ország oktatási rendszere az háborúra, vagy békére való oktatás – vagy más szavakkal, ez a nap a Harcosok nyomában, vagy a Háború nyomában napja?”

“Úgy gondolom, hogy a ‘Harcosok nyomában’ rendezvény lényegében fontos – egy kis tanulás népünk harci örökségéről, a bevonulás támogatása, a jelentős és hasznos katonai szolgálatra való motiválás – ezért teljesen legitim ezt a napot, és ezeket a tevékenységeket megtartani egy olyan országban, ahol kötelező a katonai szolgálat, aminek célja nagyon fontos és lényeges.

Ezzel együtt úgy látom, hogy a ‘Harcosok nyomában’ napjának lényegét nem méltó módon, és nem helyes formában adták át – részemről igazságtalannak tartom az izraeli vélemények térképének kizárólag egyik oldaláról származó politikai üzeneteket beleszőni az oktatási rendszer keretei között szervezett programba. Az ilyen, vagy amolyan politikai nézetek hangoztatása teljesen rendben van, és tiszteletben tartandó mindaddig, amíg tőle eltérő nézetnek is helyet adnak – másképpen bizonyos agymosás helyzete állhat elő, és az izraeli ifjúság gondolati rögzítése.

Ugyan helyénvaló dolog a hadsereget belevonni az oktatási rendszerbe – de vigyáznunk kell. A hadseregről, és a háborúkról való sok beszéd révén lassan-lassan elfelejtettük, hogy végső soron a központi cél, ami felé mint ország igyekeznünk kell, az a béke. A lövedékek, a tűz, és az égbolton gomolygó füst, a tankok és az ágyúk, melyek célokat bombáznak, tartalékos alezredes aki motivációt sulykol, fegyverek tucatjával szétszórva, és katonák mindenfelé – talán már sikerült elfelejtetniük velünk, hogy az igazi dolog, ami fontos, az nem a csak és kizárólag a háborúra nevelés, hanem a béke. Az a dolog, ami teljesen eltűnt az izraeli oktatásból.”

A képek szeptember 20-án készültek:

Források:
A Védelmi Minisztérium biztonsági-társadalmi osztálya honlapja
nrg
Itonort 

Témabeli korábbi cikkeink:

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.