Ünnepi ajánlat – Mézes, vajas, fokhagymás lazac fóliában sütve

Mézes, vajas, fokhagymás lazac fóliában sütve

Egy klasszikus lazacos fogás a hagyományos ízeket szeretőknek. Ezt akár fejével együtt is lehet sütni. Ros hásánákor szinte mindenhol van lazac az asztalon, majdnem olyan kelléke az ünnepnek, mint az alma. Ebben a receptben az amúgy erős ízű lazacot mézzel és fokhagymával ízesítjük, ami tökéletesen együttműködik ezzel a hallal. Szuper egyszerű az elkészítése is, szóval bátran nekiállhatnak a kezdők is, nem lehet elrontani. És akkor is szuper, ha nem egész napos főzéssel akarjuk eltölteni az év utolsó napját. Stresszmentes új évet mindenkinek!

Hozzávalók:

  • 55 g vaj
  • 110 g méz
  • 4 nagyobb gerezd fokhagyma, zúzva
  • 2 ek citromlé (fél citrom leve)
  • 1.2 kg lazac
  • só, bors
  • citromszeletek a tálaláshoz
  • 2 ek aprított petrezselyem

Elkészítés:

A sütött előmelegítem 190 fokra. Egy tepsibe terítek egy szép nagy darab sütőfóliát, amivel lazán betakarhatom az egész halat.

Egy kis lábasban közepes lángon felolvasztom a vajat. Hozzáadom a mézet, fokhagymát, citromlevet, és addig keverem, míg egynemű nem lesz. Hagyom kicsit hűlni.

A lazacot a fóliára fektetem, ráöntöm a mézes-vajas szószt, majd egy kis ecsettel átkenem az egész halat a szósszal, hogy mindenhol érje. Megsózom bőven, kb. 2 teáskanál sóval, és tekerek rá egy kis borsot.

Lezárom a fóliát, úgy, hogy a vaj ne tudjon kiszökni.

190 fokon, a sütő középső részén kb. 15-18 percig sütöm, amíg rendesen át nem sül.

Óvatosan szétnyitom a fóliát, a sütőt grill fokozatra kapcsolom, és picit megpirítom a hal tetejét, hogy karamellizálódjon a méz a tetején. Megszórom petrezselyemmel, és citromkarikákkal tálalom.

Beteávon! Hag szameách!

Forrás: cafedelites.com

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.