Harc az életért – magyar történetmondó estet rendeztek Givátájim színházában

Színpadon az embermentés

Különös anekdotaestet rendezett szukotkor Givátájim színháza: a magyar zsidók mentési akcióiról kellett volna könnyedén cseverészni a színpadon. Ezt a feladatot a szereplők csak részben tudták megoldani, és a közönség sem kacagta betegre magát a magyar vészkorszak mégoly sikeres mentőakcióin sem, viszont fejet hajtott egy rettenetes időszak hősei előtt.

Az előadóest nem is titkolt célja volt, hogy ne merülhessen feledésbe, hogy a magyar zsidóság 1944-es tragédiája hősöket is szült; noha a tankönyvek lapjairól jórészt máig hiányzik, mégis fennmaradjon ezen korszak hősi emlékezete is az utókornak.

Telt ház a színházban
Telt ház a színházban

Az édesanyja révén magyar Nica Saul, és az iraki származású, de a magyarokat nagyra tartó Joszi Alfi próbálta anekdotázós, könnyed szukoti szórakozássá varázsolni a visszaemlékezéseket, amiket a közönség jórészt mégis néma csöndben hallgatott. Ugyan kiderült, hogy mi, magyarok nagy mesemondók vagyunk, de legfőbb mesénk sajnos a holokausztról szól, és nem éppen a könnyed szórakozást szolgálja.

Akit megmentettek
Akit megmentettek

Nem könnyű örülni még a szerencsés megmenekülésnek sem, ha mások mellettünk pusztulnak el. Vágni lehetett a csöndet a dugig telt hatalmas színházteremben, amikor az egyik „mesemondónak” sikeres szökése történetét elmondva mintegy mellékesen eszébe jutott, hogy amikor hamis papírokkal Románia felé tartott egy személyvonaton, akkor a szomszédos vágányon egy erdélyi zsidókkal teli transzport állt, akik ellenkező irányba haladtak, és vízért könyörögtek, de hiába. Ott, akkor, azon a pályaudvaron mindenki hallotta őket, de senki sem segített, és ő is tehetetlen volt.

A színpadon Dávid Gur volt az este díszvendége, aki akkoriban, szinte kamaszfejjel az illegális cionista mozgalom hamis papírokat gyártó műhelyét vezette, naponta életveszélynek kitéve magát, hogy lázas munkájával megmentsen ki tudja, hány embert. Nem volt könnyű a „meszapré szipurim” anekdotázása jegyében előadni a mégoly kalandos időszakokat sem, már Dávid Gur színpadi jelenléte is feszegette a műfaj határait. Nem is viccelődött, hanem komolyan elsorolt néhány dolgot életéről, az egykor történtekről.

Dávid Gur, a hamis papírokat gyártó műhely vezetője
Dávid Gur, a hamis papírokat gyártó műhely vezetője

Utána Juvál Alpán következett, az illegális cionisták egyik legendás vezetőjének, Mose Alpánnak, mozgalmi nevén Pilnek a fia. Ő sem mesélt, hanem felsorolta a mentés legfőbb lépéseit, a “tijuloknak” nevezett embercsempészést Romániába, hogy onnan alijázhassanak, a hamis papírok gyártását, a gyerekházakat, a bujkálás szervezését, a zsidók legnagyobb második világháborús zsidómentésének részleteit. Aztán mégis megpróbált anekdotázni is, felidézte, hogy annak idején egy nyomozót az győzte meg apja ártatlanságáról – vagyis arról, hogy nem zsidó –, hogy kimentett egy kisgyereket egy folyóból, merthogy ilyet zsidó nem tesz, de ez a mókásnak szánt emlék is csak keserű szájízt okozott Givátjimban.

A pokol közepén megszületni
A pokol közepén megszületni

Egy másik egykori hős lánya is könnyeden próbált emlékezni, de az a történet sem lett különösebben vidám, hogy apjának egy álcából hordott egyenruhában sikerült megmentenie egy vonatról leszálló zsidó családot, amikor a pályaudvaron a zsidó nő férjének adta ki magát, és karjába kapta gyermekeit.

A tizenhat évesen Romániába, majd onnan Palesztinába átmentett egykori fiú történetén sem kacagott senki, és egy, a színpadon előadott háborús szülés, majd bujkálás is inkább könnyeket csalt a szemekbe, noha minden jó, ha a vége jó, ebben a családban mindenki túlélte, s az egykori kisbaba a mai mesélő.

Tartalmas, emlékezetes este volt Givátájimban, de továbbra is irigykedve nézhetjük a tévében szukotkor közvetített többi anekdotázós műsort: mások könnyedén is tudnak szórakozni, de nekünk nem megy, nekünk csak ez a sírva vigadós jutott.