Netanjahu egy tengeralattjáró ünnepélyes átadásán a Haifai kikötóben, 2014 (a kép illusztráció) - fotó: Kobi Gideon / GPO
Netanjahu egy tengeralattjáró ünnepélyes átadásán a Haifai kikötóben, 2014 (a kép illusztráció) - fotó: Kobi Gideon / GPO

David Simronnak, Benjamin Netanjahu miniszterelnök unokatestvérének, ügyvédjének és bizalmasának, valamint magának Netanjahunak az esetleges személyes érintettségére utalnak a tengerészeti közbeszerzési korrupciós ügy újabb részletei – írta a Jediot Ahronot szerdán.

Simron védekezésében mindeddig azt hangoztatta, hogy csakis Miki Ganor fővádlott jogi képviselőjeként járt el a tengerészeti közbeszerzésekben, de a Jediot Ahronot és a német Die Welt című újság közös nyomozásából kiderült, hogy a ThyssenKrupp belső iratai szerint részt vett az üzletekről szóló megbeszéléseken is.

A helyi média szerint a „tengeralattjáró ügy” gyanúsítottjai kenőpénzek fejében Miki Ganort tették meg a német ThyssenKrupp hajóépítő vállalat izraeli képviselőjének csekélyebb díjazásért dolgozó elődje helyett, majd

busás jutalékokat zsebeltek be a milliárdos üzletekből.

Ganort pénzmosással, bűnpártolással és csalással, Simront pedig kenőpénzek mozgatásával vádolják.

Ganor júliusban vádalkut között a rendőrséggel, és mindent bevallott büntetésének mérséklése fejében a korrupciós ügyletről. David Simron ellen jelenleg is nyomozás folyik.

Teljesen új fejlemény az ügyben, hogy a két újság közös nyomozása szerint Izrael az utolsóként megrendelt három tengeralattjárót az eddigi hat járműnél néhány méterrel hosszabbra kérte, anélkül, hogy megnevezte volna indokait.

Német szakértők szerint a változtatás lehetővé teheti rakéták függőleges kilövését, s így nagyobb és messzebbre eljutó fegyvereket is szállíthatnak vele, ráadásul nagyobb titoktartás mellett.

Ez a rejtélyes kérés az újság szerint magyarázatot adhat az izraeli haditengerészet alapvetően megváltozott hozzáállására is: korábban hevesen ellenezték a három újabb tengeralattjárót – szemben az üzletet sürgető Ganorral és magával Netanjahuval -, de

újabban a hadsereg is támogatja ezt a beszerzést.

Az izraeli miniszterelnök esetleges szerepére vall Mose Jaalon volt védelmi miniszter állítása, aki szerint a kormányfő maga is részt vett a földgázmezők védelmét szolgáló hadihajók beszerzésére kiírt katonai közbeszerzési pályázat lefújásában, amelynek célja a német ThyssenKrupp hajógyár ajánlatának elfogadtatása volt más konkurens cégek kizárásával.

„Netanjahu személyesen odajött hozzám, és azt kérdezte, miért van pályázat? Mondjátok le!” – idézte az újság Jaalont, aki a Háárec című újság egy korábbi írása szerint a rendőrségen tett tanúvallomásában azt állította, hogy a kormányfő segítette az Izraellel több milliárd dolláros hadihajóüzleteket lebonyolító ThyssenKruppot a szokásos eljárások megkerülésében.

Ezt a vádat Netanjahu visszautasítja. Azt állítja, nem tudott róla, hogy Simron érintett a katonai beszerzésekben. A miniszterelnök ellen ebben az ügyben mindeddig nem indult nyomozás, noha ez az egyik fő követelése a szombat esténként Aviháj Mandelblit főügyész otthona környékén tartott tüntetéseknek.

Kapcsolódó cikkek a témában:

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI/Izraelinfo