Nők csak elvétve kapnak Izrael-díjat

Keleti Ágnes Izrael - díjat kap - fotó: Roth Tamás

Izrael legrangosabb kitüntetését, az Izrael -díjat idén is szinte csakis férfiak kapták, az eddig bejelentett kitüntetetteknek között csak egy nő szerepel, vagyis tíz férfira jutott egy nő. A díjra jelöltek között a nők aranya ebben az évben csak 14 százalék volt.

A nők aránytalan alulértékelése nem új jelenség, hanem végigkísérte a díj történetét, de azért tavaly jobb volt az arány, akkor a kilencből három díjazott nő volt, köztük Keleti Ágnes.

A rádióban megszólaltatott bírálók szerint nem véletlen a férfiak kiválasztása, hiszen már a nyilvánosság kizárásával felállított, az elismerést odaítélő bizottságokban is alig akadnak nők, noha bőven lennének nők is, akik méltóak a biottsági tagságra, illetve magára a kitüntetésre.

A nők alulreprezentáltsága csak az egyik probléma. Noha elvileg bárki jelölhet bárkit, a  díjat végül elsősorban askenázi férfiak kapják, alig jut belőle keleti származású zsidóknak, araboknak, bármiféle kisebbségnek.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.