A korábbi kiváló országúti kerékpárost, Gino Bartalit posztumusz izraeli állampolgárrá avatták az ezúttal Izraelben rajtoló Giro d’Italia szervezőinek szerdai közleménye szerint.
Az izraeli hatóságok elismerését unokája, Gioia Bartali vette át. Az ünnepségre annak kapcsán került most sor, hogy a Giro d’Italia történetében először Európán kívül veszi kezdetét a viadal: a rajt pénteken lesz Jeruzsálemben, s a háromhetes viadal első három szakaszát rendezik az országban.
A Tour de France-on kétszer, a Girón háromszor győztes olasz versenyző pályafutását a második világháború megszakította. A sportoló részt vett az ellenállási mozgalomban, hírnevét kémjelentések, fotók és hírek szállítására és zsidómentésre használta. Edzést színlelve kerekezett Firenzéből Umbriába, a papírokat biciklijébe rejtve hozta-vitte, később utánfutóval embereket is csempészett át a határon – de sem a fasiszta rendőrség, sem a németek nem merték megkockáztatni a megjósolható lázongásokat, melyek a letartóztatását követhették volna.
A dokumentumok tanúsága szerint Bartali több mint 800 olaszországi zsidó megmentését segítette, ezért 2013-ban a Jad Vasem Intézet a Világ Igazainak sorába emelte.