Azt írja az újság… hogy a héten megkezdődött az iskolaév. Most, mikor végre megkönnyebbülten felsóhajthatnék, hogy a gyerekek a jövő nyárig legalább délelőttönként el vannak foglalva, a kezembe került néhány neves oktatásügyi szakértő véleménye az iskoláról. A meglátásuk szerint a gyerekek számára az oktatási rendszer majdnem olyan, mint az alkohol: öl, butít és nyomorba dönt – azzal a különbséggel, hogy közben nem ad semmilyen kellemes érzést.
A szakértők a következő főbb kifogásokat említették:
- Az iskola elsősorban az egyetemek felvételi szűrőjeként működik. Emiatt az iskola csak az osztályzatokról, dolgozatokról és az érettségiről szól.
- Az iskolai környezetben a túléléshez a gyerekek hazugságokra és csalásra kényszerülnek.
- A tanulókat hülyének nézik, akik nem tudják megérteni az összetettebb dolgokat.
- A tanórák és az órarend fogalmai a 19. századból valók, az egészet el kell törölni.
- A gyerekeknek mozogni és alkotni kell, az iskola berendezése ezt csak akadályozza.
- Az iskolai rendszer a félelemre és az engedelmességre épül, és így nem lehet ott nevelési és oktatási munkát végezni.
- A szülők is a probléma része, már semmit se várnak el az iskolától.
- Az iskola nem foglalkozik a gyerekek érzelmi életével és társas kapcsolataikkal, és ezáltal felerősíti az erőszakot.
- A tanárok beletörődtek a társadalomban elfoglalt alacsony státuszukba.
Mindezek után most mit tegyek? Tartsam itthon a gyerekeket, otthoni oktatásra? Vagy küldjem el őket jó pénzért demokratikus vagy Waldorf iskolába? Talán mégis a legjobb, ha ott maradnak, ahol vannak. Végül is a legfontosabb az, hogy az okostelefon mindig náluk legyen, akkor már mindent tudnak, ami az élethez kell.
És ráadásul egy finom diákcsemege recept.
Hozzávalók:
- 120 gr méz,
- 150 gr barna cukor,
- 4 teáskanál brandy,
- 120 gr keserű csokoládé,
- 2 tojás,
- 120 gr liszt,
- 30 gr kakaópor,
- 1 mokkáskanál őrölt fahéj,
- 400 gr dió-mogyoró-mazsola keverék
Elkészítés:
- A mézet a barna cukorral és a brandyvel habzásig hevítjük.
- A forró masszát ráöntjük az összetördelt csokoládéra. Addig keverjük, míg a csokoládé felolvad, és krémes állagú lesz a massza.
- Mikor kicsit lehűlt, hozzákeverjük egyenként a tojásokat.
- A lisztet elkeverjük a kakaóporral, a fahéjjal, majd hozzáadjuk a csokis masszához.
- A végén belekeverjük a diós-mogyorós-mazsolás keveréket is.
- Kisebb püspökkenyérformát vajjal kikenünk, majd kekszmorzsával meghintünk, és úgy töltjük bele a formába a masszát.
- Alacsony hőfokon (130 Celsius-fok), 1,5 órán át sütjük a süteményt. Sütés végén tűpróbával ellenőrizzük, hogy a közepe is átsült-e a sütinek.
- Kihűtjük és a formában hagyva, 2 órára hidegre tesszük dermedni.
Harapós demi-vierge, kinek a jelszava: a regényeket nem írni, hanem csinálni kell