Grafika: Fenyves Gabriella

Folytatódik a nyári szünet előtt elindult sorozatunk, a Századokra rímelő jelen. Dettre Gábor műfordításaival a zsidó költészet évszázadai között kalandozunk. Már a XIII. században járunk!

Immanuel Romano

Immanuel ben Solomon ben Jekuthiel of Rome (Immanuel Romano, Manoello Giudeo) (1261 Róma – 1328 Fermo) olasz-zsidó tudós és szatirikus költő. Egy nagyon gazdag és befolyásos római család tagjaként magas pozíciókat töltött be a helyi zsidó közösségben, melynek feltehetően kincstárnoka is volt egy ideig. Híresek voltak jom kippuri és egyéb alkalmi beszédei. 1325-ben teljes vagyonát, beleértve lakhelyét is elveszítette. Következésképpen minden barátja elhagyta, s ahogy írta: ”a szegénység és öregség kettős terhe alatt görnyedezett”. Ettől kezdve nincstelenül vándorolt az olasz városok között egészen 1328-ig, amikor egy Dániel nevű anconai emberben patrónusára talált. Élete utolsó időszakát Dániel házában töltötte, minden idejét ismét költészetének szentelve.

Fiatalkorában széles körű tanulmányokat folytatott. Bibliai és talmudi stúdiumai mellett foglalkozott irodalommal, matematikával, csillagászattal, orvostudománnyal, iszlamisztikával, sőt érdeklődése kiterjedt a keresztény filozófiára is.

Híresen jó emlékezőtehetsége volt, s a héberen kívül beszélt olaszul és arabul, jól tudott latinul és feltehetően görögül is. Életét költészetének szentelte, versírói tehetsége már gyermekkorában megnyilatkozott. Ambíciójában unokatestvére, a kor jeles filozófusa, Judah Romano biztatása segítette.

 

Egy apró gondolat

Apró gondolat vert gyökeret agyamba
Utálván a Mennyet, inkább mennék a Pokolba.
Mézre lelnék ott s mindenféle édességre,
Gyönyörű asszonyokra s vad lányok tüzére.

A Menny, hol nincs szerelem, nem az én helyem,
Kiszáradt vénséggel van tele, csak ezt hallja fülem.
Testük sötét, mint sár, s tele van sömörrel,
Társaságuk nem tölthet el semmi gyönyörrel.

Szóval, Mennyek, tőlem sokat ne várjatok,
Randa nőket s félénk férfinépet öleltek kebletekre
Így nekem annyit jelentetek, mint vaknak az ég szépsége.

Pokol, Te nagysággal, kecsességgel tele,
A gyönyör ezer formája sem meglepetés nálad,
Te, nagyszerű asszonyok lakhelye!

˜˜˜

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.