Izraelben nagyon elterjedt az önkéntes társadalmi munka, aminek fontosságát már az óvodában tanítják a gyerekeknek. Ez alapvetően nagyon jó dolog, bár az állam néha túlzottan az ily módon működő szervezetekre hagyatkozik olyan helyzetekben is, melyekben nem ártana, ha nagyobb felelősséget vállalna. Segítséget kérni és adni természetes dolog Izraelben is, és azt hiszem, ez az egyik olyan jellemzője az izraeli társadalomnak, ami sokak számára vonzóvá teszi. Gimnáziumban a gyerekeknek kötelező valamilyen társadalmi munkát végezni, ez fontos része az oktatási tervnek.
Az önkéntes szervezetek és az önkéntes munkák a mindennapokban kétféle megítélésben részesülnek: egyrészt nagyon jó, hogy a társadalom nem csak érzékeny a problémákra, de fontosnak tartja, hogy részt vegyen a megoldásban, és ezzel rengeteg olyan problémára ad gyors megoldást, amelyre az állam csak lassan és részben lenne képes. Másrészről ez ellustítja az államot, mely egyre jobban támaszkodik a civil szervezetekre, és ezáltal mintegy kibújik a felelősség alól.
A civil szervezetek ennyire aktív részvétele különféle regulációs problémákat is maga után von, valamint eltérő szolgáltatási szintet eredményez területi, korcsoport, vallási hovatartozás szerinti és egyéb megosztás alapján. A nagyvárosokban sokkal könnyebb aktív önkénteseket találni, mint kisebb településeken, és a gazdagabb területeken dolgozó civil szervezetek jobb ellátást képesek adni, mint a szűkösebb anyagi környezetben működők. Az állami szolgáltatások civil szervezetekkel való felváltása így sok esetben több kárt okoz, mint segítséget.
Sokat hallani Magyarországon az egészségügy problémáiról, és azon belül a mentőre való hosszú várakozásról, mely megnyújtja a szenvedést és sok esetben emberéletet is követelhet. Izraelben ennek a problémának a megoldását is (részben) a civil társadalom vállalta magára. Az eredmény figyelemre méltó:
lakott területen a segélyhívástól a segítség megérkezéséig három perc sem telik el, szemben a nemzetközileg elfogadott 10-15 perces időkkel.
Ezt a gyorsaságot több állami és civil szervezet hatékony szervezeti felépítése, együttműködése, illetve sok ezer önkéntes munkája teszi lehetővé. A hivatalos állami mentőszolgálat, a Magen David Adom (Vörös Dávid-csillag, MADA), a legnagyobb, sürgősségi segélynyújtást végző (ún. first responder) önkéntes szervezet, az Ihud Hatzala (Egyesült Mentők), valamint más kisebb szervezetek együtt több mint kétezer alkalmazottat és húszezer önkéntest foglalkoztatnak.
Orvosok helyett sürgősségi ellátásra kiképzett szakemberek
A hatékonyság annak a 20-30 éve Angliában és az Egyesült Államokban megkezdődött folyamatnak az eredménye, mely a prehospitális ellátást orvosok helyett speciálisan sürgősségi ellátásra kiképzett szakemberekre építi. Ennek az alapja az a felismerés, hogy a prehosipitális ellátásban a hangsúly a beteg mielőbbi kórházba szállításán (ún. scoop and run) van, így a helyszíni ellátás a beteg állapotának stabilizációjára irányul elsősorban. Az ezt a gyakorlatot követő országokban, így
Izraelben is az orvosok szinte teljesen eltűntek a mentőautókról.
A rendszer még most is alakulóban van, és nincsenek nemzetközileg elfogadott standardok, de az alapvető struktúra kezd kibontakozni: a mentésben részt vevőket kétszintű prehospitális képzés keretében készítik fel feladatuk ellátására, ennek fokozatai az ún. Basic Life Support (BLS, alapszintű újraélesztés) és Advanced Life Support (ALS, emelt szintű/eszközös újraélesztés). A BLS képzés képesítést ad alapvető anamnézis alapján eldönteni a megfelelő kezelés irányát, a beteg állapotának stabilizálását, vagy javítását a kórházba szállításig, vagy ALS képesítésű segítségnyújtás megérkezéséig.
Az ALS a BLS jogosultságokon felül tartalmazza EKG készítését és elemzését, gyógyszeres kezelést, altatást és néhány intruzív eljárást, például intubálást.
Hoves és paramedic
A mentőautókon szolgáló személyzet szakmai szempontból három csoportra osztható: hoves (BLS), paramedic (ALS) és orvos. Legkevesebben az orvosok vannak, akikre az izraeli (és amerikai) felfogás szerint nincs nagy szükség a terepen, jobb, ha a kórházakban vannak többen.
A hovesek egy 180 órás szakmai felkészítésen vesznek részt, melyen elsajátítják a sürgősségi, baleseti kezelés legfontosabb elemeit. Megtanulnak anamnézist felvenni, felismerni az idegrendszeri, keringési, légzési, belső szervi vészhelyzeteket. Eszköztárukban minden olyan szerepel, mely külsőleg alkalmazható (beleértve a defibrillátort), valamint infúziót köthetnek be, aszpirint, atropint és glükózt adhatnak. Ezen kívül segítik a paramedicek munkáját például gyógyszerek előkészítésében és EKG működtetésében.
A paramedicek egy kétéves oktatásban vesznek részt, mely a fentieken kívül tartalmaz farmakológiát, altatást, EKG olvasást, intubálást és egyéb intruzív kezeléseket. A képzés része kórházi és prehospitális gyakorlat.
Ihud Hatzala
A Magen Davidon kívül több civil szervezet is működik, melyek közül a legnagyobb az Ihud Hatzala több mint 5000 önkéntessel. Az Ihud Hatzala célja, hogy a segélyhívástól a MADA mentőautójának megérkezéséig ellássa a beteget, illetve ha szükség van rá, segítse a MADA munkáját. Elsősorban személyautóval, motorral, biciklivel, vagy akár gyalog közlekednek. A működés alapja, hogy minden segélyhívást automatikusan az öt legközelebb lévő segélynyújtó megkap a központtól, majd ha szükség van rá, újabb erőket irányítanak az esethez. A riasztás után mindenki eldöntheti, hogy épp szabad-e, el tud-e indulni az esethez, vagy a rendszer küldjön mást.
Ez a rendszer annyira gyors és praktikus, hogy Izrael nagyvárosaiban a riasztástól számított 2-3 percen belül megérkezik az első segélynyújtó, városokon kívül pedig 5-10 percen belül. A rendszer hatékonyságát tovább növeli, hogy ma már szinte minden középületben, irodaházban, bevásárlóközpontban található defibrillátor és elsősegélycsomag, így a sok ezer, erre kiképzett szakember saját felszerelés nélkül is hatékony segítséget tud nyújtani, ha egy vészhelyzet közelében jár.
Az önkéntesek nem műszakokra vannak beosztva, hanem munka közben, vagy szabadidejükben, vacsora, vagy bevásárlás közben állnak folyamatosan készen arra, hogy a közvetlen környezetükből jövő segélyhívásra azonnal reagáljanak. Ehhez szükség van arra is, hogy a családok elfogadják, hogy az önkéntes családtag néha felpattan a szombati ebédtől és elrohan. És természetesen a munkáltatók is elfogadják, hogy munka közben is készenlétben állnak az önkéntesek.
A gyors riasztást egy GPS alapú riasztási rendszer adja, mely folyamatosan követi, hogy mely önkéntesek elérhetők, azoknál milyen felszerelés van és milyen járművel közlekednek. Így másodpercek alatt eldönthető, hogy kiket riasszon a rendszer. Minden önkéntes visszajelez a központnak, ha megkapta a riasztást, és valóban elindult. Így a központ pontosan látja, hogy hányan és mennyi idő múlva érnek a riasztás helyszínére.
Az első segélynyújtó megérkezése után visszajelez a központnak, hogy milyen esetet talált a helyszínen, szüksége van-e több segítségre, rohamkocsira, vagy magasabb képesítésű egészségügyi személy riasztására. A jelentés alapján a központ leállítja a még úton lévőket, ha azokra nincs szükség, így azok felszabadulnak.
Az árnyoldal
Mert árnyoldal sajnos itt is van. Az Ihud Hatzala növekedésével arányosan nőtt a MADA vezetőségének rosszallása is. Elveszni látták monopolhelyzetüket a sürgősségi prehospitális betegellátásban, ami arculatvesztéssel, anyagi veszteséggel is jár: a tevékenységükhöz nélkülözhetetlen adományok immár megoszlanak a két szervezet között. A működésüket pedig most először van kihez hasonlítani.
A két szervezet önkéntesei jól megértik egymást, az évek alatt jól működő személyes kapcsolatok alakultak ki, de a vezetés rossz szemmel nézni a konkurenciát, ezért az elmúlt hónapokban komoly háborút kezdtek monopolhelyzetük visszaállítása érdekében. Annak ellenére, hogy az egészségügy minisztérium rendelete alapján minden segélyhívást meg kell osztani a hivatalos segélyszervezetek között, a MADA vezetősége úgy döntött, hogy többet nem osztják meg a riasztásokkal kapcsolatos információt az Ihud Hatzala önkénteseivel. A MADA vezetői szerint felesleges egy másik szervezet létrehozása, hiszen egy szervezeten belül hatékonyabb lenne a működés, és azt javasolják, hogy az Ihud Hatzala önkéntesei inkább önkénteskedjenek náluk.
Az Ihud Hatzala szemszögéből ez nem lenne jó megoldás, mert a MADA szervezeti felépítése miatt nem alkalmas arra az önkéntes alapú működésre, amit a csak önkéntesekből álló szervezet nyújtani tud. Ezt látszik igazolni az alkalmazottak és önkéntesek közötti feszültség a MADAnál, amit a munkaviszony és az önkéntes munka közötti különbség okoz.
Ráadásul az Ihud Hatzala egyáltalán nem kíván konkurens szerepet betölteni, hiszen egyetlen céljuk a hívás és az első segítség megérkezése között idő minimalizálása; a mentő megérkezésével feladatuk véget ért, hacsak a mentőegység dolgozói nem kérik további segítségüket.
A minisztérium közbelépése után jelenleg ugyan kénytelenek ismét megosztani az információt, de azt késleltetve és pontatlanul teszik, mindezt azért, hogy az ő embereik érkezzenek elsőként a helyszínre. Ez életveszélyes eseteknél akár a beteg életébe is kerülhet, ezért természetesen elfogadhatatlan eljárás.
E háború jelenleg épp csúcsra járatva folyik: a MADA visszatartja, vagy késlelteti az információt, cserébe az Ihud Hatzala lehallgatja a MADA rádióbeszélgetéseit, hogy információhoz jusson, illetve erőteljesen reklámozza a saját hívószámát.
A megoldás sürgős lenne, mert a segítségre szorulók látják e háború kárát. Az Ihud Hatzala egy állami, az amerikai egyesült államokbeli 911 szerű független riasztási központban látja a megoldást, míg a MADA csak az irányítása alatt egyesített szervezetben.
E sorok írója önkéntes hoves az Ihud Hatzalában.
Újságíró
